andor: [Nyugalom Tengere]

1.

Kandinszky életműve képeslapon.
Ebédszünetben lapozgatom.
Minden képhez egy szöveg, ez volt a terv.
Aztán a kép és a szöveg

egymást körbefonta, megtagadta.
Tagadta és megújította.
A nyugalom tengere,
se levegő, se mozgás:

elkészült egy statikus szöveg,
múzeumi por és cipőnyomok.

2.

Se kép, se hang.
Seképsehang, azért mégsem:
valami hang maradt.
Nem tartozik senkihez,
nem terjed,
vár, van, létezik és hagyja,
hogy megfigyeljék.

Néha giccses,
akár a naplementék.
Elkötelezett, akárha
szökőkutak.
Csak annyira
mozdulatlan, mint
egy kert vagy egy erdő.

Váratlan vendég
a seképsehang.
Téli esték
alján megmarad.

3.

Akár a téli folyó oly feszes.
Átlépsz egy határt,
most a városét. A síneket
pályamunkások olajozzák.

Kátrányos talpfák és félbevágott
házak, foszló perkál egy szövegben,
nálam olajos nadrág.

Van valami a kora tavaszban,
amit szeretnél elfelejteni:
apád halála, egy régi húsvét.
Határidő, távoli vagy halaszthatatlan.

4.

Sem eleje, sem vége. hosszú
évszak, lassú ébredés.

görbe hegy a folyó mellett,
lekésett komp, régi városok.

és hol a lelked karcsú váza?
folyami kavicson a szél zenél.

5.

Milyen messze van innen: ami távoli.
Csak koccanó ágakat hallani.
Látni csak térkövet,
és a tájban téged.

Inkább az üzenetben, amit küldtél.
A mintázatban, sorokból font kötél.

Van még, aki partot ér?

szemben frissen festett rév.

6.

A holdról megfeledkeztem.
Eszedbe juttat ezt-azt.
valamit, ami a tiéd lett.
Ellen áll a felejtés az
emlékezésnek? téblábolás közben végig?
A hold - hiába emlék - jelenlét.
Csendes ezüstje mélyen sért és vérig.

7.

Az égen röpködő figuráknak
egykor volt jelentésük,
vagy legalább is könnyű volt
megfejteni őket.

Ma már csak galambok, műholdak
repülők, ejtőernyők.
Egyikük sem Ikarosz vagy isten.
Bűneik bocsánatosak.

Vagyis nincsen hübrisz;
időtlen lelkek szállingóznak:
színesek, akvarellek.

8.

„Lényük helyszín, és szeretetünk is:
Támpont, terepszemle, tájékozódás.
A távolság tartása, örök itt és
Most, tapodtat se, alapállás.”
(Seamus Heaney)

Nem kedvez a töltőtoll a folyamatosságnak,
úgy remélem: a terasz sarkában
a menta és a medvehagyma megmarad.
Itt minden délre néz.

Szemből fonákul rakott kerítés.
Levendulasor, muskátli, nyugágy.
Valamiért remeg a kezem, ha a
kövirózsára gondolok.

Talán mert súlytalan zöldje
minden halált és legalább
három évszakot végig kísér.

9.

Nem akar megérkezni. Nem.
A föld alól kibújni. Fény felé
fordulni lassan – növényi naivság.

Az utcákra kitenni: Átjárás csak a kerteken át>.
A parkolók helyén talpfák,
sínek és néhány régi szálfa.

Minek is mozdulna, ami él.
„Nem kifizetődő a naivsága,
de újra se csinálná másképp”

A kert lassan megeszi a várost,
az utakat belepi a sár és a márga.

10.

Gyerekkorom auláit lassan benövik a szobanövények.
Az iskolák, egyetemek, munkaügyi központok
tűnnek el a zöld tengerben, falak
terítik be az emlékeket.

Egy autista lány arcán marad belőle
valami; turisták közt, ismeretlen utcán.
Zöld gyom virít, kávégőz helyett
rézsút fények, másik délután.

Macskakövek a talpad alatt.
Séta közben egy pihenő, fénykép.
Amire most gondoltál, oda érkezel.

11.

Mostanában almafákkal álmodom.
Arcunkat rajzolja a délután.
A gyümölcs nem megszámlálható
Apám és nagyapám állnak a kert kapujában.
Reggelente alma illatú ruhák, ágyneműk.

12.

Az utcában ahol,

templomot először bombáztak le a
fővárosban, most közmunkában
dolgozzák fel a népszámlálás
adatait. Ilyen korban élünk,

önként, nemcsak parancsra.
Sziget emelkedik papírhalomból,
az üres város zöld falai között.
Eső áztatta, málló szobor.

Mintha egyoldalú utca,
végtelen számozással vezetne
a haranglábig, aztán tovább;

mű-emlék épület, repkényes falak.
Folyó egyetlen parttal.