hirdetés

bluesman: Oldás és köpés

Reszketeg a hajnal, kukás ember nyúlós köpete csattan az aszfalt hűvös, de minden bizonnyal rettentő magányos felületén, a tarkóm alá hajtom újfent a párnát, mellettem szuszog, akinek éppen mellettem kell szuszognia, és várok.

Itt vannak megint, újra hordják naponta a tizedet, gyilkos és hatalom, mondta egyszer egy ember, akinek egy szeme volt, és csak egy könyvet olvasott egész életében, gyilkos és hatalom bazdmeg, azzal az egy szemével bölcsebb volt, mint én, gyilkos hatalom a vágy, hogy marjon és ott maradjon a lélegzet a hörgők alján, megüljön csöndesen, mint a temetés alatt a siratóasszony, csak ül csöndben, majd egy föl nem fogható és el nem kapható jel után elementáris erővel tör föl torkán a fájdalom. A bérfájdalom, a pénzért megvehető nyomor, oldás és köpés, nem virrad, nem jön a reggel és nyikorog egy zsanér valahol, mintha sikoltana, vagy hívna, de én nem megyek. Szó bennszakad, lehellet meg-megrebben valahol a garat alatt, hitem szerint emelkedik a mellkas, de nem, gimme' some cocaine.

Nem jön a reggel, nem múlik a nyomasztó rettenet, nem változik semmi, és én csak bénán várok. Minden lélegzetvétel egy élet, minden pillanat egy emlék egy egész életről, egy Fender Strato testhangja, ahogyan zeng és ugrándozik a hang a koponyaboltozatban, a középiskola zavaros és nemi kabaréktól zsúfolt évei, a gonoszok osztálytársak képében, az értetlen faszfejek, istenem, ők is emberek voltak és lettek, én is, aztán mire ez a nagy felhajtás, láttam főbe lőni fiatal férfit, önkéz, önkéz, mint a farok gyúrás, csak nem ugyanaz a vége, oldás és köpés, akkor is halál, és kész.

Valami tömör blues kellene, vagy Miles Davis, lebegő hangfoszlányok egy nem létező térben, ritmus és tonika csak úgy a semmiből, egy szaxofon és egy zongora dúrban, meg egy pattanásos segg, amint az általam mélyen tisztelt és nagyrabecsült emberek arcán landol, hol a vége, Uram, hol a vége, egy éve tart a munka, egy éve nincs belőle semmi, még étel sincs, bérletpénz lakhatásra, ennyi, nincs egy cipő, nincs egy rendes ebéd, egy korrekt ivászat, csak gyógyszerek mértéktelenül, meg a halálvágy, és a kacaj, amely visszahangzik a fejemben minden öröm láttán, minden fájdalom hallatán, ördögi kacaj ez, gonosz és cinikus, de úgy tűnik, én már nem változom, oldás és köpés, ez jutott, kalapszámra a nyomasztó truváj, kövessenek, vagy nevessenek, de ne ítélkezzenek elhamarkodottan semmiképpen, mert én minden sorban ott vagyok, az emlékekbe furakszom, a urbánus nyafi intendánsa vagyok, egy levadászott unikornis, hogy ebben a sorban is lopjak egy kicsit, reszketeg hős, önkéz és pszilocibin, egy bone collection, egy szar, egy szar, néhány remek gondolat, kést vagy halucinogéneket, vagy egy korsó Unicumot, méghozzá húzóra, szóval akkor semmi kapkodás, nagy lélegzet, alapos seggtörlés, de nyalhatják is.

Oldás és köpés, harminc éves vagyok, és továbbra sem tudom, meddig tart, és miért.

hirdetés