hirdetés

Mátyási Mátyás: Olvasónapló (hommage a’ Sorstalanság)



„kezét is idenyújtva – Citrom Bandi vagyok”
„amire akkor én is megmondtam néki a nevem”

A nevemet megmondtam,
Ő meg az övét. Ennél több nem történt.
Én már azelőtt is tudtam, ki ő,
Bizonyára ő is tudta, ki vagyok én.

Tudtam, hogy hol lakik: fenn, magasan.
Ő meg nyilván tudta,
hol lakom én: ha tetszik, alacsonyan,
lenn, egy kopott
ház első emeletén.

Ő nagyon okos, én kevésbé, de
Ez sem őt, sem engem nem zavar.
Kettőnk között tökéletes a kapcsolat.
Körkörös és tömény.

Bízik bennem, aminthogy persze
Én is benne. Az ő bennem bízása,
–kétségtelen– rengeteg, már-már végtelen
számú másban is bízással fonódik egybe,
így zeng, rezeg, él.

Az én benne bízásom más:
csak rá irányul, más senkire sem.
Nekem ez így jó, és tudom, neki is:
nem gondolja – ez egészen biztos –
hogy versenyeznünk kéne
a másban is bízások számában.

Amikor mosolyog, általában ezt teszi,
akkor arrafelé nézek, ahol lakik,
felfelé. És bár tudom, hogy velem
együtt még a sok-sok más
bízottjára is kedvtelve gondol,
magam is rámosolyodom.

hirdetés