Bohumil: Össze /karitatív kiskarácsony/

Na akkor bejöttek az anyák. és találkoztak egy pillanatra
fáradtan, megfakult házassággal
a növekvő terhekkel. színtelen', fátyolosan
felmarkoltak pár mézes puszedlit és pihegtek
és ittak egy pohár agyoncukrozott teát;
a mákoskalácsnál már lassan pír jött az arcukra.
fénnyel telt meg a szemük
szomorkásan összenevettek, összesóhajtottak
a gyerekek meg. első pillanatban bátortalanul, majd
minden átmenet nélkül harsányan tömték maguba
szaloncukrot, csokit, guritgatták a traktort, nyomkodták
a beszélő illatos babát és összeragyogták a termet
szaladgálva; térdükön csúszkáltak a padlón.
A sok kiadott keserűség, még gonoszul keringett
egy darabig a szecessziós belsőben, aztán kiszivárgott
az ablakon. Besötétedett odakint.
Összenéztem a gyerekekkel, összenéztem
a szüleikkel - láttam rajtuk hogy nincsenek illúzióik:
a sötét felleg, a hollóhad otthon már várja őket
és újból beléjük issza magát mohón, de akkor, ott,
jó volt újra embernek lenni; a háttérben tompán szólt
a Csendes Éj és a plafon egyik gipszstukkóján
összemosolygott két angyal...