hirdetés

Várfalvy Emőke: Sakk matt a télnek

- Rohamra! – üvöltött Pétervári Alexander tábornok jegesmedve bundával bélelt parancsnoki foteljéből.

- Értem uram, rohamra – válaszolt Zimankovszky Frigyes őrnagy és elindult, hogy átadja a parancsot a kint várakozó embereinek.

- Zimankovszky – ordított a tábornok a távozóban lévő hadsegéd után.

- Igen, tábornok úr?

- Úgy érzem, nem ért egyet a paranccsal.

Zimankovszky őrnagy megpödörte kifogástalan bajuszát, mint mindig, ha valami különös érzése támadt. Ez egyre gyakrabban fordult vele elő, mióta Pétervári tábornokkal belefogtak a Tél 20.17-es fedőnevet viselő hadműveletbe.

A tábornok hideg kék szemével hosszan fürkészte az őrnagy meleg, barna tekintetét, aztán hanyagul megigazította a foteljét borító prémet, és megszólalt.

- Tudom, mit gondol, fiam. De nincs mit tenni. Muszáj megpróbálnunk, amit még lehet. Három hónap alatt szinte semmit nem haladtunk előre. Voltak jól kivitelezett akciók, de igazából egyhelyben toporgunk és semmit, de semmit nem tudunk felmutatni.

Zimankovszky őrnagy feszes vigyáz állásban hallgatta a tábornokot, majd, mikor az idős katona abbahagyta a beszédet, és zavartan elkezdett nézelődni a parancsnoki sátorban, az őrnagy odaszaladt a szamovárhoz és töltött neki egy csésze, forró, méreg erős teát.

A tábornok ráncos kezébe szorította a gőzölgő csészét és halvány mosollyal az ajkán, behunyt szemmel szívta magába, a kijózanító illatú, langyos párát.

- Nem mondhatom ki, amit mindketten tudunk. Nem mondhatom ki, mert akkor itt és most le kéne tennünk a fegyvert és akkor… - nem tudta folytatni. A tábornok keze megremegett, és egy kortynyi tea loccsant mindig tükörfényes katonai bakancsára.

- Kérek engedélyt beszélni! – húzta ki magát Zimankovszky őrnagy, miután egy puha ronggyal letörölte a tábornok bakancsáról a foltot.

- Beszéljen!

- Tábornok úrnak, jelentem: csapataink harcban állnak. A tartalékos Magashegyi Fagy elitalakulat még bevethető a hadművelet sikeres befejezése érdekében, de a felderítők jelentése szerint…

- Ne folytassa fiam, tudom.

- Tudja?

- Már egy hete. Olvassa!

A tábornok egy levelet húzott elő a zsebéből. Zimankovszky őrnagy ahogy meglátta, azonnal tudta, hogy kitől jött. Mikor kezébe vette a halványzöld, katonai levelezésre használt borítékot, megérezte az enyhe ibolyaillat semmihez sem hasonlítható édességét. Szíve azonnal megtelt örömmel, de nagyon ügyelt rá, hogy az arcán ne látsszon ebből semmi.

- Ne totojázzon már fiam! Olvassa!

A borítékban lévő halványlila levelezőlapra ennyi volt csak írva:

Drága Alexem!

Iideje visszavonulót fújni, merthogy: nyertem!

Megint!

Viszontlátásra jövő februárban!

Csókjait küldi,

Gróf Nemes, Nemzetes Pacsirtaváry Ibolya Klára,

főparancsnok

hirdetés