hársfavirág: Szélkerék

Koosán Ildikó


Hajnali kontúrban ébred az Ősz,
távoli tájak gyérülő lombkoronáit
sejteti ködbeveszően a puszta határ.
Szélkerekek friss szitakötőszárnya

pörög, s a lendület körsugarába
vonzza, gyűjti serényen a kósza erőt;
tán csak nem rózsalugast, délszaki kertet
éltetni, ha kell, tél idején is?

Ím, a teremtő emberi gondolat
győzelmes vívmánya, újkori isteni játék,
szélerőműből napsugáráldást ontani képes
fénnyel, tűz melegével akár,

de vajh' merre kerenghet a léterő
szélkereke, ha mélyre süllyed az emberi
élet, érzelemnélküli ingoványtérre szorul,
s tengernyi benne a semmire jó?