Kovács Tamás: Szerelmes vers, nélküled

Soraim közt egyre nagyobb a tér.
Homlokom falai mögött üresen
áll a műhely.
Cseppekben folyt be szemeimen
a világ : a tél.
Jégcsapok merednek feszülten -
mit rámhagytál, az apró, kedves dolgok
belémfagytak, mint éjbe a csillagok.
Így őrizlek téged, ezer év,
a hálóba ragadt perceket.
Meleg kezedben lüktet a vér,
ujjaidon tíz piciny félhold ragyog -
tedd homlokomra újra titkos kezed,
s tenyerednek holdudvara leszek!

2004 november vége