hirdetés

bohoc: Unatkoztam a szerelmesek éjszakáján

A világvárosnak már nem volt neve. A mindent átszövő hálózat végleg feleslegessé tette az elnevezések külön bemagolását. Voltak ugyan részegységek, amiket még egyes idősebb polgárok Budapestként, vagy Londonként ismertek, de már mindenre mutatott link a kommunikációs eszközök képernyőin és a személyi információs lapok felületein, így elég volt rábökni valakinek a nevére és az üzenetek pontosan a címzetthez jutottak. Nem volt már rég posta ami kutatta volna a pontos helyeit a küldemények várakozóinak, és az állam is mindig földrajzi perc precizitással tudta, melyik entitása épp hol tartózkodik. Nem kellett már hitelkártyákkal fizetni, hogy az ember nyomot hagyjon hollétéről, a mobiltelefonok használóit bemérő eszközök is rég unalmas kiállítási darabjai voltak csak a sose látogatott múzeumi honlapoknak.
A világvároson belüli kommunikáció rohamléptekkel kinőtte a sokáig egyetlen igazi fejlődési útnak tartott műholdak által nyújtott lehetőségeket. A technika olyan fejlettségi szintet ért el már rég, hogy drágább és hasztalanabb volt az űrbe juttatni egy újabb átjátszó-állomást, a tudósok lényegesebb egyszerűbb megoldást találtak a világváros megszületése előtt pár évvel. Az elv és a technológia alapjainak leírása hozzáférhetőek voltak mindenki számára, de senkit nem érdekelt, nem volt rá ideje tanulmányozni senkinek.
Az égbolt megszűnt, de ezt sem vette észre senki. Az emberek által épített/lakott épületek legmagasabbikai fölött pár méterre feszülő világméretű burok, az Éthium uralta az eget. Anyagtalan, teljesen összefüggő massza ez, egy közvetítő felület, ami adat és jelerősség vesztés, illetve gyengülés nélkül továbbítja a rajta átküldött üzeneteket a gondolat sebességénél is gyorsabban. A személyi kommunikátorok mindegyike rendelkezett egy pici jeladóval, aminek mindössze maximum pár száz méterre légvonalban kellett csak az Éthiumig eljuttatnia a jelet, ahonnan az még ugyanabban a pillanatban meg is érkezett céljához. A bátrabb felhasználók egyenesen az agyukba köttethették modemjüket az Éthiumhoz, a kevésbé haladó gondolkodásúaknak pedig elérhető maradt még sokáig a kis kézi megfelelője ugyanennek. Természetesen régen megszűntek a tv-k, rádiók, újságok, mozik, telefonok, az összes média egyetlen hatalmas médiummál olvadtak össze, az éterben keringő jelek mintázatára létrejött Éthiumban. A sebesség és a sávszélesség elavult fogalmak lettek, az információ hatalma akkora mértéket öltött, hogy már az egyéni agyaknak sem volt igazi értéke; agyukat minél jobban használni tudó emberek csoportokba gyűlve, kizárólagosan egymásra hangolódva igyekeztek az Éthium végtelen lehetőségeit kiaknázni. Már a legelső szűk utcájú városok megjelenésével elvesztette a horizont az igazi jelentőségét, a világvárosban pedig már végképp senki nem nézett fel az égre. Bár az Éthium tökéletesen átlátszó volt, mégis egyértelmű lett minden használója számára, hogy nem láthatja többet az eget a maga valójában; az újonnan nyíló lehetőségek fölmérhetetlen halmazában tobzódva azonban ez megint senkit nem érdekelt. Az idő is értelmében sérültté vált, az időzónák végleg eltörlődtek, a többes szám ebben a formában egyébként is megengedhetetlen nyelvtani hiba volt csak az egy világvároson belül.
Ha Ő a huszonegyedik század elején élt volna, mindenki megkérdezte volna tőle, hogy hova rohan. Ha látták volna a kétezres évek emberei, mindig azt hitték volna róla, hogy szalad. A barátai, ha lettek volna, folyamatosan azon keseregtek volna, hogy nem tudnak vele haladni, se fizikailag, se gondolatban. Hadart volna, de digitálisan visszalassítva is tökéletes formába öntve szóltak volna gondolatai. De Ő még a világvárosban is gyorsabb volt mint az élet. Tudatos skizofréniáját a legmesszebbmenőkig kihasználva hamar felvett egy ritmust, amiről mindig csak le kellett egy picit lassulnia, ha a világvárosi élet tempójában akadt dolga. A benne lakozó ének mindegyikét felismerte még egészen kis korában, így agya teljes kapacitásán megosztva uralkodhattak a különféle kilétei. Hamar bebarangolta tudata mélyebb bugyrait, elért olyan megvilágosodásokhoz, amiket leírni vallástörő és túlzott vakmerőség lenne. A levitáció éppúgy egyszerű készségnek tűnt számára, mint a pihenés olyantán képessége, hogy agya egyik féltekének kikapcsolásával elegendő felfrissülést tudott magának biztosítani alvás nélkül, akár napokon át. Ismeretekkel rendelkezett a tudományok sokféle ágazataiban, de sose volt tudós. Ereje és éber figyelme, a környezete változásainak állandó pontos ismerte tökéletes harcossá tehette volna, de sose lett szuperhős.
Ő gondolattolvaj volt. Agyát átalakítatta több kommunikátor befogadására, különböző agyi területei felett rendelkező énjei mind külön kommunikátorral kapcsolódtak az Éthiumhoz, így lehetségessé vált számára az emberi gondolatoknál gyorsabb kommunikáció. Több nyelven, több emberrel, több számítógéppel, több különböző témában tarthatott fenn tulajdonképpen telepatikusnak mondható kapcsolatot azonos időben, minden különösebb agyi megterhelés nélkül. Ha embernek nevezték volna Őt, akkor rossz ember lett volna, mert istennek tartotta magát. De Őt nem nagyon ismerte senki. Nem üldözött senkit és Őt sem kereste soha senki. Ahol megjelent megkedvelték, mert pillanatokat alatt beilleszkedett bármilyen helyzetben, bármily színes társaságba; azon igazán ritka alkalmak közkedvelt szereplője lett, amikor az emberek ténylegesen találkoztak egymással. A munkája volt az egyedüli ami visszásan hathatott volna másokra, de erről úgysem tudott senki. Főleg éjszakánként felvette speciálisan magának készített játszóruháját és felrepült a métervastag Éthium közepébe. A ruha teljes felülete szigetelve volt minden formátumú adat ellen, egyedül a feje marad szabadon, ami a határsáv átlépése után forrón zsibbadt az elképesztő nagyságú adatforgalom áramában. Énjei mind külön területeket és tárgyakat vizsgáltak a rengeteg üzenet között, szűrtek és feldolgoztak a másodperc törtrészei alatt, kulcsszavak kerestek, melyek megtalálása után az egész küldeményt tüzetesen átvizsgálták. Adott információkat kellet kinyernie az Éthiumból, gyorsabban, mint ahogy az a címzettjéhez érne, a megbízói kilétét ugyanúgy jelentéktelennek tartotta, mint magukat a feladatokat; munkát végzett ami a büszke mindenhatóságát támasztotta alá önnön szemében.
Az Éthiumot dekódolhatatlannak tartották és igazuk is volt. A gondolatnál gyorsabb szuperszámítógépek korában talán elhamarkodottnak tűnhetett egy ilyen megjegyzés, de az Éthiumnak volt egy pofonegyszerű védekező mechanizmusa, amit tényleg figyelemreméltónak kellett tartani. Ha az adatfolyamnak bármilyen akadály az útjába kerül, azonnal a kisebb ellenállás felé mozdul el a halom, így sose lehetett megcsapolni a küldemények áramlását. De az Ő agya nem jelentett akadályt. A tucatnyi kommunikátor mind sorba volt kötve agyán, így áteresztette a teljes csomagot ami bekerült a tudatába, mindössze rápillantást biztosítva a küldeményekre a különböző énjeinek. Mindenható volt.
Aznap éjjel már nem volt dolga, de nem is akart kikapcsolódni. Beöltözött és fellebbent a város fölé, élvezni akarta a zsibogást az agyában, eljátszani más emberek gondolataival, megélni érzéseket, megtudni titkokat egy új nap előtt.
Sose tért vissza élve. Több hónap múlva találták meg, egy délelőtt lezuhant a semmiből. Csak az agyába ültetett kommunikátorok működtek, újra és újra futtatva egy programsort, rég halott agyának utolsó gondolatfoszlányait is ismét meg ismét felülírva. Egy üzenetet próbáltak elemezni énjei, jelentést adni egy érthetetlen érzésnek, mind ugyanazon a pár sornyi szövegen fennakadva, érzéketlen mivoltukkal megmagyarázhatatlannak tűnő problémára megoldást keresve:

Álmodtam egyszer Veled.
Szerelmet akartam vallani szívemből Neked.
Zene szólt volna, fanfárok talán,
Remegett volna a gondolat a semmim ágán.
Egyszerű lett volna, csiszolatlan mint én,
De válogattam volna, a halmazt szókincsnek nevezném.
Merítettem volna, mint eszméből, ha erő kell,
Egy szegény fiú szavait színezvén kacifántos rímekkel.
A kezed fogtam volna, talán félszegen, de büszkén,
Csillogó tekintetű figyelmed egy pillanatra kiérdemelvén.
S túl hosszan tipródtam,
Inalt az álom, mert felkelt a nap,
De ébren is a Te arcod láttam,
sose bocsátom meg, hogy nem mondtam ki egyetlen suta szavamat.


-kaput-
(nyissátok ki)

hirdetés