hirdetés

mutyó: Uram!

Uram! Az idő beűzött hajlékodba!
Tétován jöttem, hisz idegen vagyok,
de úgy látom rám is úgy ragyognak,
mint másra a színes üvegablakok.
Betértem, pedig nem szoktam én,
most mégis beűzött a félelem,
hogy nem tudni mi lesz még velünk,
s hogyan alakul majd az életem?
Romokban hever most minden,
legalább is itt, lelkemben belül,
hogy nagy e kár a rombolásban
talán előtted, végleg kiderül.
Összeomlott hitem és bizalmam,
nemcsak a világban robbantanak,
felettünk is elsőtétül néha az ég,
összedőlnek biztosnak vélt falak.
Fények gyúlnak most oltárodon,
ének csendűl, zeng az orgona,
csengő csilingel, s a fenn a mennyben
biztosan rákezdett az angyalok kara.
Mindenki térdepel, fejét lehajtva,
csak én állok itt, egyes - egyedül,
de jó annak, ki hinni tud tebenned,
ki nevedre rögtön, mindíg lelkesül.
Nekem már látod hitem se nincsen,
ott hever valahol az utca koszos kövén,
kihasználták, megtiporták egykor,
s eldobatta vélem a közvélemény.
Mert valaha, én is velük énekeltem,
s kart a karba, egy szebb jövő felé,
de megcsaltak,loptak, hazudtak,
kifosztva omlok hát oltárod elé.
Nincs hitem! Már hinni sem tudok!
Hazug köröttem minden gondolat!
Ezért törtem hát magam életemben?
Ez semmivé lett, néhány perc alatt.
Uram! Emeld magadhoz lelkem!
Adj még reményt, ami elkísér!
Gyarló az ember, ha porba sújtják
végül mégis, hozzád visszatér.

hirdetés