Andorka: Z és az árnyékemberek

Hűvös, kellemetlen, de megszokott érzés ami a gerinc körül gyűlik össze, a tv csatornák váltogatják egymást. Gyűlni kezdenek az árnyékemberek,

a takaró és a párna szagtalan, kemény...a kép kissé ugrál, de nem zavaró mértékben, az árnyékembereket sem zavarja és ők sem zavarják Őt.

A gépies dünnyögés álmosító, az álom maga fehér, papírvékony, kemény mint a párna a feje alatt.

Átlátszó kékes-sárgás fény szűrődött be az ablakon és úsztatta a szürke galambszar-tarka járdát..felszaladt az építkezést körbehatároló farostlemez paravánokon, és a szobából elűzte az utolsó árnyékembert is. Az ébresztőóra távolinak tűnő, rideg pittyegése az ébrenlét felé húzta kábult álmából. Szíve gyorsabban vert, kissé szédült, vissza dőlt a papírpárnára és a plafont bámulta egy darabig, majd a szemei újra alácsúsztak a kábult álomba. Azonban gerince körül lassan, de biztosan gyülekeztek a hűvös, émelygő érzés hullámai...

A kávé édes, vizenyős, csak az illata enyhén bűzös, keserű...megveti a lányt a pult mögött, aki soha nem fogadja el a borravalót, de mégis mintha elvárná, így mindig egy egészen picit zavarban van amikor az összeget ki kell tenni a pultra...

(azt hiszi emlékezteti egy lányra akivel régen iskolába járt, alapvetően szép, de az egyszerűség és az irigység jobban lezülleszti a kisugárzását mint az esetlenül felkent smink, de aztán elfogja a bűntudat, ugyan hogy jön ő ahhoz, hogy ilyen messzemenő következtetéseket vonva és gyerekkori gyűlöletbe leheljen életet)

Elsétál az építkezés mellett, szereti a gépzajt...kiissza az utolsó korty kávét a műanyag pohárból...kissé fojtogató érzés... a koffein enyhén stimuláló hatása szétterjed a még kissé kábult agyában, szereti az enyhe szájszárazságot, ahogy keveredik a fogkrém utóízével.

A koffein hatására furcsa érzés terjed a mellkasba és a gyomorba, kicsit gyorsabban vert a szíve. Lassan be kell mennie dolgozni, de azért sietni sem kell, elbóklászik az utcán, hallgatja az építkezés zaját. Gyalog jár dolgozni, nem lakik messze a munkahelyétől.

Valaha szerette a munkahelyét és örült neki, hogy ott dolgozhatott, kényelmes, viszonylag jól fizető állás, csak kissé unalmas. Annak idején hogy örült neki, hogy megkapta ezt az állást a sok megerőltető, talán megalázónak is mondható munkahely után. Úgy érezte magát mintha gonosz mostoha szülőktől szökött volna meg, amikor otthagyta az előzőt a mostaniért. Akkor is nyár volt, és jó volt a klímával ellátott épületbe térni reggel.

Elindult hát gyalog...a levegő sárgás-szürke, sűrű, meleg...szereti így megtenni ezt az utat, végig az utcán régi színes épültetek mellett elhaladva, le a Vízpartra, a Hídhoz. A hídon, ha van rá ideje megáll, hogy nézze és szagolja a Vizet.

Elutazna Nagyvárosba, ott a zöld különböző árnyalatai keretezik a hűvös fehér, letisztult épületeket. A levegő eső illatú, meleg, a szél gyengéd, frissítő. Ott a Víz homokos partot mos, és íze édesen sós.

Nem utazik, nincs rá különösebb oka, de ettől még elvágyódik, de nem éppen eléggé, hogy rászánja magát.

Zúg a fülében a szél...





...énekel kicsit magában...

Alapvetően nem boldogtalan, egészen kiegyensúlyozott ember, egyedül él, és jól van ez így. Önálló, a maga keretei között azt tesz amit akar, nem felel senkinek.

Még mielőtt bemenne a munkahelyére, megiszik még egy kávét, a feje kissé zsibbad és fáj most már a sok koffeintől.

Kinyitja a kis üzletet, kellően derűsen el tud beszélgetni a néhány vevővel aki betéved, elvégez némi papírmunkát. Hamar eltelik a munkaidő.

Este találkozik a barátjával, kiülnek egy belvárosi kiskocsma teraszára, jólesik a hideg sör a langyos nyári éjszakában, ahogy a torkán keresztül végig csorog a munkától és a sok kávétól kissé megterhelt idegein. Cigarettára gyújt. Barátjával, örülnek egymásnak, nevetnek azokon a dolgokon amiken a múltkor is nevettek, és legközelebb is nevetni fognak.

Aztán elindulnak haza...

Szeretne talán ezen a nyáron elutazni, valahol máshol lenni mint Itt, távol a gépzajtól, a sűrű szürke levegőtől, a halványzöld, bűzös Víztől, szeretni nevetni már végre valami máson...Pedig szereti a gépzajt, a nedves házfalak illatát, hallgatni a Vizet, és nevetni.

Másnap reggel az eső kopogása űzi ki az árnyékembereket a szobából. A feje úszik egy kicsit a tegnap esti alkohol fogyasztástól, bár pont ettől nem érzi azt, hogy kábultan esne vissza a párnára.

Szomjas és éhes. A hűtőből kiveszi az enyhén jegesedő ásványvizes palackot, tojásrántottát süt. Beviszi az ételt és a jéghideg ásványvizet a szobába, leül a karosszékbe a tv elé, unottan kapcsolgat. Hallgatja az eső ütemtelen kopogását az ablakon.

Elfogja újra az a bizonyos enyhe szorongás, hiszen lassan már mennie kell dolgozni. Igazából most csak arra vágyik, hogy legyen már újra este és jöhessen haza aludni. Jóllakott a majdnem barnára átsütött tojásrántottától és puha fehér kenyértől, és eléggé elálmosodott.

Erőt vesz magán és elmegy zuhanyozni, a hűvös esős idő miatt jólesik a meleg víz, a zuhany alatt mossa meg a fogát, ezt a szokását megtartotta kollégista kora óta, mert akkor hideg, sötét téli reggeleken jó volt tovább maradni a meleg víz alatt, ami zuhany rózsa közvetítése nélkül zuhogott alá egy nagy vízcsapból. A meleg víz csak tovább álmosítja, de nyugodtnak és lazának érzi magát, ahogy enyhén másnaposan mindig érezni szoktatta magát.

Felöltözik és elindul le kávézni...ma különösen bűzösnek érzi a kávét, de nem ugyanaz a lány szolgálja ki, hanem egy öregasszony akit ritkán szokott ott látni a pult mögött.

Busszal megy ma be a munkahelyére, esik az eső és frissítő szél fújdogál. A sűrű levegő terhe alatt szenvedő betontömbök fellégeztek, és mintha kitágult volna és könnyebbé vált volna a tér is. Kifejezetten jó a meleg, keserű-cukros kávét kortyolgatni a buszra várva. A buszon van ülőhely és nem túlzottan zavaró az embertömeg, ápolatlan-áporodott szaga. Leül az ablak mellé...

Ázottan érkezik a munkahelyére (soha nem használ esernyőt).

Miután kinyitott csak bágyadtan ücsörög, újságot lapozgat, ma nincs kedve dolgozni, és tudja, hogy nem is fogja tudni rávenni magát. Nem is valószínű, hogy bejön a főnöke...de azért érzi azt furcsa aggodalmat ami a gerince körül ölt testet, de végső soron a bágyadtság elnyomja.

Betér néhány vevő, nyűgösen kiszolgálja őket, kicsit remeg a gyomra tőlük.

Érkezik egy telefon hívás, amitől a megkönnyebbülés úgy fut végig rajta mint a hideg szénsavas víz az ember torkán amikor szomjasan felébred éjjel. Valami mégiscsak nagyon a helyén van, még akkor is, ha minden csak picit ugyan, de néha olyan nagyon fájóan elcsúszott a tengelyéről. Az íróasztal mögött belesüpped a puha székbe.

Először arra gondol, hogy fel kellene hívnia a barátját és este újra sörözni, de hamar elveti a gondolatot, hiszen az örömöt, vagy legalábbis a megkönnyebbülést jobb józanul és magányosan megélni, hiszen egyedül ilyenkor ez teljesen elviselhető az egyedüllét és a józanság. Ezt nem szabad elrontani...

Bosszantóan lassan telik az idő, de aztán mégiscsak eltelik, az eső apró ködszerű cseppekben hullik már csak és Z úgy dönt, hogy hazasétál. Bezárja az üzletet és kilép a megkönnyebbült, kitágult terű utcára és elindul a Víz mentén hazafele. Eggyé válik a köddel és úsztatja a mögötte emelkedő dombokat. Nem siet, a hídon meg-meg áll, és nézi a városi fényeket, azokat a ködben körvonalaikat vesztett lelkeket.

Ebben a városban nincsenek gyönyörű, rideg, tekintélyt parancsoló épületeket, és édesen sós víz, amely feketén csillogó homokos partot mosna. Nem tölti meg a levegőt sötét, párás virágillat, nem süllyed borostyán színű napkorong a látóhátár alá alkonyatkor.

Itt az esetlen betonépületek méltóságuktól megfosztva szenvednek a zsarnoki nyári levegő alatt, és hálásan lélegeznek fel eső után. Itt fény-lelkek és árnyékemberek kísérik el az embert az út egy-egy szakaszán. Itt az arcát a híd korlátjára hajthatja megkönnyebbülten ha megáll rajta a munkából hazafele menet az ember.


A levegő eső után hűvös, de párássága melegen körbefog, érezni lehet a fák sötétzöld illatát, úgy ahogyan bizonyára Nagyvárosban is nedves-édes a levegő. Jó hallgatni az autók kerekét a vizes úton az ablak alatt.

…..........................igaz, hogy csak Itt van, de ma este...

az árnyékemberek csendes mosolya őrzi az ébrenlét és álom közti állapotot, a tv műsor felületesen, szívélyesen leköti érdeklődését. A matrac és a párna puhán öleli körbe kellemesen fájó gerincét, enyhén érezni lehet az olcsó öblítő illatát a takarón...