„…most már mindkét oldalt jól ismerem”
Interjú Eszéki Erzsébettel
Eszéki Erzsébetet, az AEGON Művészeti Díj szakmai tanácsadóját a Bárka Színházban indított Képzett Társítások című művészeti sorozatról, a Művésztei Díjról és Társdíjról, kultúra és gazdaság lehetséges kapcsolódási pontjairól valamint pályájáról kérdeztük.
(A fotót Blasits Katalin készítette.)
- 2007. január 18.
2006-ban az AEGON Magyarország Zrt. koncepciód alapján megalapította az AEGON Művészeti Díjat és az AEGON Művészeti Társdíjat - Te vagy a szakmai tanácsadó. A zsűri a díjat első alkalommal Spiró Györgynek ítélte oda tavaly, az ő joga és kiváltsága volt megnevezni a társművészetek területéről azt a kortárs magyar művészt - Jeney Zoltán zeneszerzőt -, aki aztán az AEGON Művészeti Társdíjat kapta tavaly szeptemberben. A díjazott személyéről szakmai zsűri döntött – a zsűritagok kiválasztásában neked, mint szakmai tanácsadónak milyen szerep jutott?
Összeírtam több nevet, s javasoltam az AEGON vezetőinek, kik legyenek a zsűri tagjai. Amikor Drevenka Edit PR-vezetővel beszélgettünk erről, kiderült, hogy mindannyian azt szerettük volna, hogy a zsűriben ne csak irodalomtörténészek vegyenek részt, hanem tágítsuk kicsit a kört. Így kértük fel zsűritagnak például Lévai Balázst, aki éppen felkészültségével, empatikus íróinterjúival tűnt fel a magyar televíziós életben, s így lett a zsűri tagja például Széchenyi Ágnes is, aki alapos és remekül megírt irodalomtörténeti könyveket tett már le az asztalra.
Kepecs Gábor, Eszéki Erzsébet és Margócsy István a sajtótájékoztatón
(fotó: Dobó László)
Az AEGON Magyarország a Bárka Színházban 2006 szeptemberében havonta jelentkező irodalmi-művészeti sorozatot is indított, amely a díjhoz hasonlóan a művészetek több területéről is lehetőséget biztosít a tehetségek bemutatkozására. Az írók közül Spiró György, Parti Nagy Lajos, Závada Pál már vendége volt a Képzett társítások esteknek, legközelebb, január 26-án Bíró Krisztát és Bereményi Gézát látja vendégül a házigazda, Alföldi Róbert. Minden esten zenészek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Milyen szereped van a meghívottak kiválasztásában?
Az AEGON vezetői kizárólagos támogatóként sem akarnak semmilyen módon beleszólni a szakmai munkába, sőt: rendszerint hangsúlyozzák is, hogy ők nem ehhez értenek, tehát átengedik a munkát annak, aki ismeri a művészeti életet. Történetesen nekem, aki az egész koncepciót a díjjal, a társdíjjal és a sorozattal együtt kidolgoztam. Mielőtt felkérek valakit, természetesen mindig megbeszélem Alföldi Róberttel, mikor kik legyenek a vendégek, mert fontos, hogy olyan művészeket hívjunk meg, akik érdeklik őt, hiszen akkor tud úgy beszélgetni velük, hogy az a közönség számára is érdekes legyen. A beszélgetés mellett mindig vannak felolvasások, zenei betétek, olykor képzőművészeti érdekességek, szóval, igyekszünk a többféle műfajból újszerű és személyes hangvételű estet teremteni, olyasmit, ami nincs máshol.
Terveitek szerint kik lesznek a sorozat következő vendégei?
Február 23-án Kőrösi Zoltán lesz a fő meghívott, akinek Milyen egy női mell? – Hazánk szíve című regénye a 2006-os év egyik hazai sikerkönyve volt. Másik vendégnek Csurka Eszter festőművészt hívtuk meg, mellettük a magyar dzsesszélet egyik vezető és sokszínű egyénisége, Grencsó István muzsikál. Március utolsó pénteki napján, március 30-án Esterházy Péter és a népszerű zeneszerző-szaxofonos, Dés László mellett Figula Mihály borász lesz az est vendége – mivel Esterházy Péter szerint a borászat és a regényírás közel áll egymáshoz. Ezt a gondolatát minden bizonnyal ki is fejti majd.
A 2007-es Díj átadásán
(fotó: Dobó László)
Az Aegon Művészeti Díj és a Képzett Társítások koncepciójának kidolgozására nem véletlenül Téged kértek fel. 1985 és 1990 között az Magyar Nemzet újságírójaként számos beszélgetést készítettél írókkal, többek között Nádas Péterrel, Mándy Ivánnal, Simonffy Andrással, Békés Pállal, Orbán Ottóval, Kornis Mihállyal. Újságíróként mikor és hol kezdtél dolgozni?
Egyetemista koromban kezdtem írni az Élet és Irodalomnak, ahová abszolút ismeretlenül sétáltam be. A 80-as évek elején kitűnő írók és szerkesztők dolgoztak ott, köztük például Kardos G. György, akivel aztán egészen a haláláig jóban voltam, később írtam róla egy fél könyvet is.
Milyen volt a rendszerváltás előtti évek Magyar Nemzetének kulturális rovata? Kikkel dolgoztál együtt?
Vértessy Péter volt a rovatvezetőnk, aki később a BBC tudósítója lett. A 80-as évek végén rendkívül jó újságírói-szerkesztői gárda dolgozott a Magyar Nemzetben, még ma is furcsa, ha arra gondolok: milyen sokan szóba sem állnak már egymással. Igaz, az akkori Magyar Nemzet a Hazafias Népfront lapja volt… Én inkább a lapban éreztem jól magam, mint a rovatban: hátraköltöztem az olvasószerkesztőkhöz, szerencsémre, mert ott volt Ember Mária…
1986-ban Stockholmból írtál cikkeket az Élet és Irodalomnak, foglalkoztál a magyar irodalom svéd recepciójával is. Éltél kint? Hogyan kerültél oda?
1986-ban valóban több cikket írtam svédországi kulturális érdekességekről, a magyar irodalom svéd recepciójával is foglalkoztam, de sajnos soha nem éltem Svédországban. Korábban svéd szakos is voltam az ELTE bölcsészettudományi karán – Ingmar Bergman eredeti nyelven vetített filmjeit látva beleszerettem ebbe a gyönyörű, dallamos nyelvbe. De akkoriban még roppant nehezen lehetett ösztöndíjjal elutazni valahová – az elsőt 1986-ban kaptam. Mindössze kéthetes ösztöndíj volt, de igyekeztem kihasználni, így aztán valóban több cikk is született ebből az útból. Igaz, azóta már összesen körülbelül tízszer jártam Svédországban, de még soha nem tölthettem ott egy hónapnál hosszabb időt. Pedig már az is hihetetlen örömmel tölt el, ha svédül beszélhetek. Egyébként a budapesti svéd követség felkérésére éppen ezért vállaltam el a Svédületes! 2004, a magyarországi svéd év szervezői és kommunikációs munkáit. Végre egy éven át sokat beszélhettem svédül – még akkor is, ha ezt itthon tettem….
A rendszerváltást a Magyar Nemzetnél élted meg? Milyen élményeid vannak erről az időszakról, s meddig voltál munkatársa a lapnak?
1988-89-ben óriási érdeklődés övezte az akkori Magyar Nemzetet, hihetetlen tempóban nőtt a lap példányszáma, hétről hétre csak lestük a folyosóra kifüggesztett faliújságon. Izgalmas időszak volt, úgy éreztük, végre mindent szabadon megírhatunk, és annak, amit megírunk, még hatása is van! Óriási adomány, hogy a szomszéd szobában dolgozott olvasószerkesztőként Ember Mária, akivel órákon át tudtunk beszélgetni – érdekes módon akkor még volt erre időnk, pedig napilapnál dolgoztunk! 1987-től 1990-ig az irodalmi oldalakat szerkesztettem – bizony, akkoriban még két irodalmi oldal is olvasható volt szombatonként a lapban! Kitűnő írók sorával álltam így folyamatosan kapcsolatban, többekkel akkor kezdődött a máig tartó barátság is. Mivel irodalmi szerkesztőként önállóan dolgoztam, soha senki nem szólt bele abba, kitől kérjek kéziratot, kitől ne, éveken át remek verseket, novellákat publikáltak a Magyar Nemzet irodalmi oldalain ugyanazok a szerzők, akik az akkori ÉS-ben is megjelentek. Aztán az Antall-kormány által kierőszakolt, a szerkesztőség akaratával ellentétes tulajdonosváltáskor azonnal, még 1990 nyarán eljöttem a laptól.
Az Élet és Irodalom, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap kulturális rovata után miként lesz valaki éppen egy üzleti napilap, a Világgazdaság kulturális újságírója és a kulturális oldalak szerkesztője?
Éppen most kilenc éve úgy gondoltam, hogy ha valahol, akkor kifejezetten üzleti-gazdasági lapnál van értelme most kultúráról írni. Hiszen rövid idő alatt gyökeresen átalakult a világunk, benne a kulturális élet és a művészetek finanszírozása is, érdemes tehát erről írni. Azóta rengeteg visszajelzésből kiderült, hogy igazam volt. Egyébként a lap olvasói közül sokan rendszeresen járnak színházba, koncertekre, kiállításokra, de mert elfoglaltak, nem tudnak naponta végigolvasni egy napilapot, benne a kulturális oldalakat. Viszont ha elolvassák a Világgazdaság pénteki kulturális oldalait, mégis csak „képben lehetnek”.
Kibeszéljük magunkat - Íróportrék a nyolcvanas évekből címen 1990-ben jelent meg köteted, aztán mintha más irányba fordult volna az érdeklődésed: Tánc az élet. Egy társulat regénye című könyved 1993-ban látott napvilágot, s az 1996-ban megjelent Magyar Táncművészet 1990-1995 című kötetnek is az egyik szerzője voltál. Hogyan nyílt rá az érdeklődésed a tánc világára?
A táncot már jóval korábban is szerettem, de csak 1990-ben - amikor elhagytam a Magyar Nemzetet - nyílt lehetőségem arra, hogy úgy foglalkozzak vele, ahogy szeretnék. Éppen azért nem akartam többé napilapnál státuszban dolgozni, azért csak külsősként írtam sokat a Magyar Hírlap kulturális rovatába is, hogy szabadúszóként megírhassak végre két könyvet, s előtte legyen időm elmélyülni a témában. A Honvéd Táncszínház tagjaival gyakorlatilag együtt töltöttem másfél évet, ez után írtam meg az együttesről és Novák Ferencről, az ő varázsos világukról szóló könyvet. Utána pedig a másik kötetet, amely párhuzamos portré Kardos G. György íróról és a Stockholmban élő világhírű tumorbiológus professzorról, a remekül író Klein Györgyről, kettőjük izgalmas életútjáról, a látszólagos egybeesésekről és gyökeresen eltérő életfelfogásukról.
2003-ban a Noran kiadó által gondozott Költők könyve egyik esszéjét te készítetted. Kiről írtál, s hogyan érkezett a felkérés?
A Noran kiadó vezetője, Kőrösi P. József kért meg arra, hogy írjak esszét Podmaniczky Szilárdról, akit még a Magyar Nemzet irodalmi szerkesztőjeként tulajdonképpen én „fedeztem föl”. Egy szegedi egyetemi lapban olvastam a verseit, amelyek annyira megragadtak, hogy írtam az újság szerkesztőinek, s kértem őket, hogy továbbítsák a levelemet Podmaniczky Szilárdnak. Akit egyáltalán nem ismertem, fogalmam sem volt, ki ő. Kértem tőle verseket, ő erre küldött néhányat – így kezdett Szilárd az országos sajtóban is publikálni. Vicces, hogy ez után még évekig leveleztünk, de személyesen csak sokkal később, a sokadik könyvének a budapesti bemutatóján ismerkedtünk meg egymással.
2005 decemberében, az első Mecénás napon az Eszme díjat neked ítélte oda a zsűri a kultúra és a gazdasági élet közötti közvetítő tevékenységedért. Mióta foglalkoztatott téged ez a téma, mikor merült fel benned egy ilyen közvetítői szerep szükségessége, s hogy képes volnál e szerepet betölteni?
Az ÉS-ben, a régi Magyar Nemzetben, utána még a Magyar Hírlapnál is rengeteg művésszel készítettem interjút, sokakkal jó kapcsolatba kerültem, van, akivel még barátságba is. A Világgazdaságnál aztán megismertem a másik oldalt is: az üzleti szférát, benne azon cégek vezetőit, akik jelentős kultúratámogatók. Úgy gondoltam: megpróbálom ugyanazt a tudást, ugyanazokat az ismereteket és kapcsolatokat másképp, nem csak írásban kamatoztatni. Éppen azért, mert most már mindkét oldalt jól ismerem.
Hozzászólás