A konferencia első napjának délelőtti ülésszakát Kenyeres Zoltán nyitotta meg, aki elmondta, az egyik legkomolyabb Nyugat-konferencia előtt állunk, éppen ezért a legnagyobb notabilitásokat kellene meghívunk, akik eljönnének a PIM-be, leülnének beszélgetni velünk. Vagyis Adyt, Babitsot és Kosztolányit. Kenyeres, mint elmondta, az Úristenhez fordult, aki megígérte, elküld valakit, de csak egy jöhet, és ő is csak azzal a feltétellel, ha nem teszünk fel neki kérdéseket a túlvilágról. A közönség csendben figyel, és szófogadóan szavaz, ki jöjjön be ott, mutatja Kenyeres, hátul, a kislány mellett, az ajtón. Ady, Babits, vagy Kosztolányi? Néhányan még hátra is fordulnak, egy pillanatra talán el is hittük, hogy tényleg mindjárt belép Kosztolányi, akit a legtöbben szerettek volna látni.  

 

Kenyeres Zoltán és Tverdota György (fotó: Valuska Gábor)

 

Nagy várakozással ültünk neki tehát a konferenciának, ha már a legnagyobbakat ígérték. S bár a „legnagyobb notabilitások” sajnos mégsem tudtak eljönni, jelen voltak azok, akik a konferencia első napján megidézték szellemüket: Kulcsár Szabó Ernő, Tverdota György, Széchenyi Ágnes, Schein Gábor, Kenyeres Zoltán, Kelevéz Ágnes, Földes Györgyi, Szilágyi Judit, Margócsy István. Kulcsár Szabó Ernő „Budapest – Bécs – Berlin: a Nyugat és a közép-európai modernség” című előadásában a modernség különböző centrumainak egyenértékűsége mellett (amely szemben állt az addigi centralizáltsággal) a modernség időszemléletének átalakulásáról beszélt. Tverdota György a Nyugatot és „ikertestvérét”, a párizsi Nouvelle Revue Française-t (NRF) hasonlította össze: az NRF „Ignotusa” André Gide, „Osvát Ernője” Jacques Riviere. Tverdota rámutatott, hogy mindkét folyóirat, túlmutatva a belső műhelymunkán, fényt vet a korszak irodalmi problémáira, a legnagyobb írókat, költőket sorakoztatják fel maguk mellett. S bár az NRF – a Mallarmé iránti megkülönböztetett tiszteletet megőrizve – leszámol a szimbolizmus és a dekadencia hagyományával, a Nyugat, ahogy mondani szokás, a népnemzeti hagyománnyal szemben olyan modernség megfogalmazója, amely nyugaton akkoriban már meghaladott volt a fiatalok körében, vagyis a Baudelaire-rel kezdődő, a parnasszizmuson át a szimbolizmussal véget érő korszak meghonosítóinak mondja magát (ilyen értelemben az NRF helyett inkább a Mercure de France-szal rokon).

 

Kulcsár-Szabó Ernő, Schein Gábor, Széchenyi Ágnes, Kenyeres Zoltán,  Tverdota György

 

A Nyugat modernségének idejétmúltságát árnyalni kell Tverdota szerint, hiszen éppen a nyitottság volt az egyik legnagyobb értéke (a Freud-recepciójával például látványosan megelőzte az NRF-et). Bárdos László, aki betegség miatt sajnos nem volt jelen a konferencián, „Gorkij a Nyugatban” címmel tartott volna előadást. Széchenyi Ágnes szintén egy folyóiratot állított párhuzamba a Nyugattal: az Ady „mellett és mögött álló” Vészi József és Hatvany Lajos által Berlinben alapított, német nyelvű Jung Ungarnt, amely a magyar politikai és szellemi élet harcos orgánumává vált Berlinben (a pángermán lapok veszélyesnek is tartották), melynek célja a magyarok megismertetése a német közönséggel. Hatvany 1910-es Magyar irodalom a külföld előtt című tanulmányában abból indul ki, hogy Magyarország a németek szemében megvetett, semmit nem tudnak rólunk, mindazonáltal 1867 óta Magyarország európaiasodni, amerikaiasodni kezdett, Budapestet egyenesen a „Balkán Chicagójának” nevezi.

 

Schein Gábor rendkívül érdekesen kapcsolta össze az apa-fiú viszonyt a városi-falusi térszerkezettel. A Nyugat Gyulai-kultuszából (amely feloldja az atya-fiú ellentéteket) kiindulva kiemelte, hogy a Nyugat modernizmusát ambivalens viszony fűzte a nemzeti klasszicizmushoz, célja nem a szakítás, hanem a folytonosság biztosítása volt. Miként definiálja a nagyvárosi irodalom a nagyvárost, teszi fel a kérdést, hiszen a Nyugat első évfolyamai a megszülető új irodalom nagyvárosi jellegét erősítik. S míg az apák nemzedéke a falusi szellemhez kötődik (a földhöz kapcsolódó tudati tér), a fiúk már tipikusan a városon belüli homlokzatos, hátsó udvari terekhez (gyár, proletár környezet) kapcsolódnak. Ennek a „hátsó udvari térnek” azonban a nyomát sem leljük a Nyugat első évfolyamiban, ezt majd az avantgárd hozza be. Eleinte tehát, a korszak elejéről datált, falusi idillt hangoztató szépirodalmi példák alapján elmondható, hogy a tudatos programmal, a modernitás eszményével némileg ellentétesen a nemzeti klasszicizmus, az atyák nemzedékének fölénye fogalmazódik meg a modernség átmenetiségének kételyével szemben.

 

Tverdota Görgy

 

A délutáni ülésszakon Kenyeres Zoltán Viták, ankétok című előadásában két epizódról beszélt a Nyugat történetéből, Erdélyi Józsefről és a multikulturalizmus-asszimiláció kérdéséről. Kelevéz Ágnes a Nyugat jubileumi és emlékszámait ismertette.

Földes Györgyi Babits Szagokról, illatokról című filozofikus esszéjét ismertette. Tverdota megjegyezte, ez az esszé (a filozofikus olvasat mellett) azon ritka Babits-szövegek egyike, amely játékos, hiszen Babits felvetései – melyik orr előkelőbb? a nagy vagy a kicsi? – a nagyképű bölcseleti esszék paródiájaként is értelmezhető. Szilágyi Judit a Nyugat szerkesztési struktúráit geometrikus alakzatokhoz hasonlította: míg az Osvát- és a Babits-korszak inkább egy egyközpontú kör, addig Babits és Móricz közös szerkesztőségi munkája az ellipszis felé nyúlik (két, egymástól azonos távolságra elhelyezkedő központtal). Szilágyi ugyanakkor rendkívül érdekfeszítően mutatta be a két kör (Osvát és Babits) közötti ellentéteket, és azt az űrt, amelyet Osvát halála okozott, aki azóta is megfejthetetlen, enigmatikus alak.

 

Kelevéz Ágnes és Margócsy István

 

A konferencia záróelőadásában Margócsy István szellemes példákkal szemléltetve a Nyugat Petőfi-kultuszát elemezte. „Petőfi szeme az ég, homloka az óceán”, „Petőfi nemcsak ő maga”, „a számtalan, végtelen ember Petőfi”, írja Szép Ernő az 1923-as jubileumi Petőfi-emlékszámban. Nem Petőfi tematikus, formai követését kívánják, hanem az öröknek kikiáltott költőkép megelevenedését. Petőfi azonban például a Nyugat ellentábora számára is ugyanúgy emblematikus alak, ahogy Margócsy mondja, „kétségbevonhatatlan és erős példa, csak mindig ki kell találni, hogy milyen.”

Az előadásokat követően a közönség is kérdezhetett. Kenyeres Zoltán Margócsy előadására reagálva kijelentette, hogy ő kifejezetten a kultuszkutatás ellenkutatója, mert a kultusszal nem lehet mélyebb (poétikai, filozófiai, esztétikai) rétegekbe eljutni. „A kultuszkutatás helyett tessenek inkább Petőfi-verset elemezni.” Ez a megjegyzés igencsak heves vitát váltott ki, Margócsy eleinte nem kívánt reagálni, majd Tverdota felszólítására elmondta, hogy tudomásul veszi a kultuszkutatás ilyenfajta nézetét (nem olvasatát), de ha jól emlékszik, ő azért írt néhány Petőfi-verselemzést is életében. Ilyen hangulatban zárult a legnagyobb notabilitásokat, Adyt, Kosztolányit és Babitsot megelevenítő konferencia első napja.