Bemutatkozik a Feldmár Iskolája Nőknek – okt. 11. 15h

Nyílt terápia Feldmár Andrással: a páciens Tereskova – okt. 11 16,30h

„Szabadság, szerelem” Feldmár András előadássorozata az IBS-ben

október 11., 12., 13., 18 h

 

Nem gondoltam volna, hogy írni fogok – mivel, úgymond, magánemberként vettem részt a Feldmár 7 eseményeinek többségén. És tessék!

Talán nem túlzás azt állítanom, hogy minden hozzáférhető anyagot elolvastam már FA-tól és FA-ról – ám még sosem láttam őt élőben, nyilvánosság előtt „megnyilvánulni”. Ami itt következik – a teljesség igénye nélkül – szigorúan személyes és szükségképpen impresszionisztikus napló-szerűség.

Bemutatkozik a Feldmár Iskolája Nőknek – okt. 11. 15h

Nem gondoltam volna, hogy sírni fogok – méghozzá szinte mindjárt a programok elején, a Feldmár Iskolája Nőknek kurzusvezetőinek bemutatóján. Pedig bőgök bizony, diszkréten, ahogyan Micimackó kiabál zuhanás közben, suttogva, hogy ne zavarja a többeket. Amint a két jógaoktató lány kimegy a színpad elejére, és párhuzamos fejenállásban maradnak perceken át, miközben valami csakra-markoló zene hallatszik, amit persze csukott szemmel kell élvezni – na, nekem már annyi. Nyilván nem véletlen, hogy egyikük, Dudás Kata, azt írja a bemutatkozásában a tantrikus jógáról: „Ha az ember megtapasztal valami sorsfordító, katartikus ismeretet, ellenállhatatlan vágyat érez, hogy megossza másokkal.” Singer Magdolna thanatológus rövid bemutatkozója alatt is itatom az egereket – aki azt nyomatékosítja, hogy a halál szüntelen jelenvalóságának tudatosításából milyen nem várt pozitívumok következhetnek az életünkben. Egy indiai mondás lesz a kurzusa jelmondata:Vállunkon hordani a halál madarát.

Ezek után a Fürge ujjak kurzusvezetője, a puncipárnát bemutató Mester Dóra „szex-edukátor” szereplése kifejezetten kedélyjavító. A puncipárna egy kb. 40 centiméter átmérőjű méretarányos párna, minden megvan benne, ami kell: csikló, kisajkak, nagyajkak, tűzpiros selyemből, bársonyból, ahogy dukál. Hogy mire fogják használni a kurzus leendő látogatói, az a bemutatkozásra engedélyezett öt perc alatt nem vált egészen világossá számomra, de gondolom, elég, ha a számukra kiderül… Büky Anna, aki kreatív írás kurzust tart majd, azt állítja, hogy őt az írás formálta azzá, ami. Épp nemrég olvastam az El Camino kapcsán hazaküldözgetett írásait az ICÁ-n. Ő azzal lep meg, hogy tizennégy éves kora óta mindennap ír. Vajon mi lehet nehezebb? Napi három oldal, életfogytiglan vagy az El Camino? Geréb Ági pedig egy olyan nő versét olvassa fel a szülés élményéről, aki sem előtte, sem utána nem írt soha. Végül Sas István reklámguru kizárólag mozgó betűkből álló szellemes „talált klipjén” derülhetünk, ami végső soron a női nem tehetségéről szól – és végreegyszer látszik is, hogy a szavak: tettek.

Nyílt terápia Feldmár Andrással: a páciens Tereskova – okt. 11

16.30 h

Nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog – megvallom őszintén, tartottam kicsit ettől az élőben zajló terápiától. Az érintettek még sohasem találkoztak, csak e-maileket váltottak egymással. „Az 50 perces jelenet, amely egy valódi terápia első alkalma, a nyilvánosság előtt zajlik, azzal együtt, hogy Feldmár szerint nincs terápia, ami nyilvános. Ez mégis az lesz.” – olvasom előzetesen Tereskova galériájának hírlevelében a képzőművész sorait. Persze érzem, hogy ez nem fog tévésóvá fajulni, de vajon hogyan lehet áthidalni a terápiás helyzet eredendő intimitása és a performance műfaji csábítása közötti feszültséget?

A szünet után a díszletezők elegáns rendelőt rendeznek be a színpadon, perzsaszőnyeggel, öblös fotelekkel, hátul pedig Kriszta legújabb, „sebes” képsorozata látható. Átsuhan rajtam, hogy mi van akkor, ha Tereskova mégsem jön el?

Végül negyed órás késéssel, de befut. Védelemre szoruló kislány, elvész a fotelben. Tényleg igazi az egész. Nem mondhatja el senkinek, elmondja hát mindenkinek. Pontosabban FA-nak, aki ebben a helyzetben is autentikusan viselkedik. Valóban úgy beszélgetnek, mintha négyszemközt lennének, annyira elmerülnek egymásban, hogy elfelejtkeznek arról, hogy nézik őket.

…Mit csináljon az, történetesen ő, aki nem nagyon akar már élni tovább, mert annyira szenved. Mit csináljon, aki csak akkor érzi szabadnak magát, ha alkot – akkor viszont meg nagyon egyedül van? FA az öngyilkossághoz képest azzal próbálja biztatni, hogy előtte még lehetne keresni más megoldásokat is. Úgy tűnik, mintha a kényszerbetegség megjelenése Kriszta művészi sikerességével lenne párhuzamban…

…Kriszta elmondja, hogy ezeket e képeket mintegy maga helyett szurkálta meg, aztán összevarrta őket. FA „készült”, elmondja, hogy utánanézett, mikor volt már erre példa, hogy valaki késsel belevágott a vászonba: nos, 1949-ben történt ez, a világháború után. FA szerint Krisztában is egy világháború dúl…

Számomra talán az egész beszélgetésben a legmegrendítőbb FA vasrudas hasonlata. A kismajmok szeretnek ugrálni, ám mikor túl messzire merészkednek az anyjuktól, és megijeszti őket valami, visszarohannak hozzá. De mi van akkor, ha éppen az ijeszti meg őket, akitől védelmet várhatnának? Annál inkább kapaszkodnak belé…FA egy tűzforró vasrúd markolásához hasonlítja Krisztának az anyjával való kapcsolatát. Az ember normális esetben elkapja a kezét, amikor valami éget. Miért van az, hogy sokan képtelenek elengedni a forró vasrudat? Miért van az, hogy minél jobban éget, annál jobban szorítják?

A legkülönösebb az, hogy e megrázó szeánsz alatt egyetlen percig sem érzem úgy, hogy mi, nézők, kukkolók lennénk.

Szabadság, szerelem” Feldmár András előadássorozata az IBS-ben

október 11., 13., 18 h

Aztán a szombati és hétfői, Petőfi ihlette „Szabadság, szerelem” előadást hallgatom még meg (a vasárnap sajnos kimaradt) – FA ugyanazokat a diákat vetíti bevezetőként, de más-más kísérőszöveggel. Csapongó, mozaikszerűen felépített, szokás szerint a „jobb féltekénket masszírozó” előadások ezek. Meg sem kísérlem rekonstruálni a gondolatmenetüket, de kiemelek még egy-két számomra fontos gondolatot a jegyzeteimből.

*

„Giorgio Agamben kortárs olasz filozófus szerint kétfajta életünk van: ha túlságosan lefoglaljuk magunkat a szociális életünkkel, elfelejtjük a csupasz létezésünket”.

*

„A pszichoterápia definíciója: amit két ember tud egymásnak mondani, ha megállapodnak arról, hogy nem lesz köztük szex.”

*

„Szenvedélyes elkötelezettség – aki ezt megtalálja magában, annak megszűnnek az ambivalenciák, csak egyet akar, minden kristálytiszta lesz hirtelen: ez szabaddá teszi őt.”

*

A hétfői előadás elején FA egy svájci pszichiáternőre hivatkozik, aki szerint abba szeretünk bele, akiben elsőre felismerjük azt a kapacitást, hogy pont olyan finoman kínozzon minket, ahogyan az anyánk kínzott. (Akit nem kínzott az anyja, az igen szerencsésnek mondható.) FA azt mondja, hogy a praxisában ez az axióma igaznak tűnik. Emberek, akik rettenetes emberekbe szerelmesek, azokat, akik őket szeretik, sajnos nem találják vonzónak.

Az előadások legalább olyan fontos része az interaktív rész: a közönséggel való beszélgetés. A kérdezők többnyire legszemélyesebb életproblémáikra keresik a választ. FA rögtönzött válaszaiban is a szabadságra bujtogat: nem kell a gyereknek feláldoznia magát a szüleiért, élnie kell a saját életét.

Kriszta esete is újra előkerül. Hogyan kell elengedni a forró vasat? Miért marad benne valaki egy rossz kapcsolatban? „Minél rosszabbul bánik velem, annál inkább ragaszkodom hozzá.” Ez azonban csak egy szokás, állítja FA. Terápiában – netán még meditációval is megtámogatva – meg lehet szabadulni szokásaink hatalmától. Ezekben a kapcsolatokban gyakran úgy érzik magukat az érintettek, hogy elpusztulnának, ha otthagynák a másikat, de épp egy terápia védett légkörében rájöhetnek, hogy „az csak egy érzés, hogy elpusztulok nélküle.” Azt hisszük, hogy az erős érzéseink igazak, de az érzések is hazudnak. Azt hisszük, hogy amit érzünk, az a jelennel kapcsolatos, pedig csak emlékszünk valamire…

*

”Csak akkor szeretek, ha szabadabbnak érzem magam a másikkal, mint ha egyedül lennék.”

*

FA a hétfői előadás vége felé azt mondja, hogy azért tartja ezeket az előadásokat, mert azt reméli, hogy úgy megy ki a hallgatóság a teremből, hogy legalább el tud képzelni valamit, amit addig még csak elképzelni sem tudott. Legalább el tudja képzelni, hogy találhat valakit, akit úgy szerethet, hogy szabadabbnak érzi magát vele, mint ha egyedül lenne. Mert nem tudunk megvalósítani „valamit”, amit még csak el se tudunk képzelni.

*

Végül egyik fő szellemi zsákmányomként FA egyik filozófus barátjának saját történetéből levont konklúzióját teszem közkinccsé: „Minden pillanatban minden lehetséges, mindennek ellenére”.