hirdetés

„Mire is van szükséged?”

Műút folyóirat 2008. első szám

2008. február 27.
Ki teszi fel ezt a kérdést, és mi a válasz? Minden kiderül a második évfolyamába lépett Műút irodalmi folyóirat első 2008-as lapszámából, melyben a szépirodalmi szövegek, esszék és kritikák mellett egy izgalmas írás éleszti fel az elhíresült kritika-vitát. Nagy Balázs tanulmányát mi is közöljük.
hirdetés

A kérdést a második évfolyamába lépett Műút folyóirat idei első számában Friederike Mayröcker teszi fel azonos című, Nádas Péter által fordított versében. Ezen kívül verseket közöl még a lapszámban Kun Árpád, Jász Attila, Magolcsay Nagy Gábor, Bozsik Péter, Györe Balázs, Nyírfalvi Károly és Pollágh Péter. Can Togay prózaciklusának második része mellett Turányi Tamás és Spiegelmann Laura regényrészleteit, illetve Józsa Márta novelláját olvashatjuk. Tandori Dezső öt szénrajzát Várnagy Tibor esszéje kíséri.
 
A szám képanyagát Bukta Imre munkái adják, akinek a debreceni Modemben megtekinthető retrospektív kiállításáról Bán András írt.
Egy kisebb összeállításban a hetvenöt éve született Kalász Lászlóra emlékeznek barátai és pályatársai (Fecske Csaba, Filip Gabriella, Mile Lajos és Serfőző Simon), míg Békési Gábor tanulmánya a Kalász-levelezésből szemezget.
Centauri áltanulmánya  mellett Dunai Tamás valódi tanulmánya áll, melyben a Paul Auster regényéből készült Tükörváros című képregényt elemzi és veti össze az eredetivel; Nagy Balázs a magyar online folyóiratokról és portálokról írt esszét; Jenei László Vámos Miklóssal készített interjút; a Ferenczi-sorozatban pedig Hárs György Péter tanulmányának második, befejező része szerepel.
 
A kritikai rovatban Keresztesi József Hamisoperáját Sántha József méltatja, Németh Zoltán Parti Nagy-monográfiáját Szentesi Zsolt, míg a legújabb Parti Nagy-kötetet Gerőcs Péter recenzeálja. A miskolci színjátszás történetét bemutató kötetről Gajdó Tamás; Zilahy Péter Három plusz egy című gyűjteményéről Antal Balázs; a Cserna-Szabó–Darida páros másnaposság-bédekkeréről Mile Lajos ír. Gilbert Edit a Surik kapcsán felvázolja az Ulickaja-korpusz szociokulturális hátterét; végül a tavaly megjelent gyűjteményes Bachmann-fordításkötetről két kritika, Paksy Tündéé és Szendi Zoltáné szól.
 
A Kikötői hírek  rovatában Márkus Krisztina, Klopfer Ágnes, Paksy Tünde, Lukácsi Margit, Gilbert Edit és Kutasy Mercédesz számol be a hat világnyelv aktuális irodalmi történéseiről.
 
A lapszám képregénye egy újabb rész Stark Attila Kulo City című sorozatából.
 
 
  
 
Részlet a folyóiratból:
 
Nagy Balázs

blogikátlan kritika
Online folyóiratok és portálok a magyar irodalmi életben

A digitális technikákon alapuló, a világháló kiterjedésével összefüggő változások az irodalomban is mérföldkőnek számítanak. Folyamatos az a hatás, mely az élet minden területét érintve alapjaiban változtatja meg szemléletmódunkat, a humán kultúrához való viszonyunkat. Nem csupán új fogalmak megjelenéséről van szó – blog, online regény, sms-költemény, interaktív vers, elektronikus könyv és könyvtár –, hanem az irodalom fő tényezőinek megváltozásáról. Amikor befogadó és alkotó határai elmosódhatnak, szerepeik felcserélődhetnek, s olyan írások is megjelennek a lassan saját hagyományokkal rendelkező világhálón, melyek csak valamilyen veszteség árán helyezhetők át a Gutenberg-galaxisba, akkor kár is lenne tagadni: az irodalom is gyökeres változáson megy keresztül a közös tér alakulásával. S hogy az új közlésmódok milyen hatást gyakorolnak az irodalom szereplőire? Napjainkban már fölöslegesnek tartom azokból a heves vitákból kiindulni, melyek az elmúlt években dúltak arról, hogy a könyvek és az elektronikus oldalak, a nyomtatott és az online folyóiratok ve­télytársakká válnak-e, vagy éppen egymást kiegészítve segítik a tudomány előrelépését. Ez a vita mára eldőlt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az utóbbi eset következett be, és a hagyományokhoz erősebben kö­tődők is felismerik és kihasználják a világhálóban, a multimédiában rejlő lehetőségeket. Látva az óriási léptékű fejlődést több kutató már évekkel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy ha a számítógépeknek sikerül a nyomtatott könyvek számát csökkenteni, az nem visszafejlődés, hanem egyenesen kulturális előrelépés lesz, s nemhogy hátráltatja az irodalom terjedését, hanem elősegíti annak fejlődését. Ez az elsőre kicsit furcsának tűnő megállapítás mára mindannyiunk számára érthetővé vált, hiszen nemcsak a könyvekről rendelkezünk számos információval, hanem azt is tudjuk, hogy a digitális közeg mit jelent számunkra. El tudjuk kerülni az olyan hibás feltevésekből kiinduló félreértéseket, melyek szerint például senki sem fog kényelmesen hátradőlni, és egy vibráló monitor képernyőjéről regényt olvasni. Az írást s a könyvet mintegy fétistárgynak tekintők is beláthatják, hogy a mélyreható változások ellenére az írott szónak ma nagyobb súlya van, mint va­laha, s az internet az egész írásos kultúrának óriási lökést ad. Számos példáját lehetne említeni a nyomtatott és az elektronikus szövegek találkozásának, melyek mind azt bizonyítják, hogy a technika fejlődése nem szorítja háttérbe az évezredes hagyo­mányokat. Tény azonban, hogy az írásbeli kultúrát nagy kihívás érte az elektronikus kommunikáció felől, s itt a gazdasági vonatkozások mellett gondolnunk kell az irodalom hatalmi struktúrájára és a kanonizációs folyamatokra éppúgy, mint az új kommunikációs csatorna plurális és decentralizált jellegéből adódó igencsak heterogén nyelvi anyagra.
Amennyire kihívásként értékelhetjük a digitális szövegek és online műfajok terjedését, talán még kiélezettebb a helyzet a nyomtatott és elektronikus folyóiratok viszonyában. Ma már az irodalmi köztudat nélkülözhetetlen részei az alkotók újabb generációinak is publikálási lehetőséget adó, ugyanakkor az interaktivitás révén az olvasónak is egyre fontosabb szerepet szánó online folyóiratok és portálok, melyek térbeli határokat felszámolva támogatják az irodalom terjedését. A gyors publikálás lehető­sége és a rövid átfutási idő, valamint a többszempontú, felhasználóbarát információkereső technikák is hozzájárulnak, hogy a nyomtatott sajtó mellett egyre nagyobb tért hódítanak ezek az elektronikus médi­umok, melyek segítik az irodalmi önszerveződést is. A papír alapú orgánumokat illetően nem lehet pontosan tudni, hány irodalmi, művészeti, kulturális, bölcseleti folyóirat működik Magyarországon vagy magyar nyelven külföldön, de mindent összevetve számuk jobb években meghaladja a százat. Minőségük, aktualitásuk s egyáltalán megjelenésük nagymértékben finanszírozási kérdés. Vitathatatlan, hogy a két szféra még hosszú ideig fog egymás mellett létezni, de a tendencia nemcsak azért kedvez az elektronikus folyóiratoknak, mert egyre több a papír alapú formát teljesen nélkülöző lap, hanem azért is, mert manapság új folyóirat indítása online változat nélkül komolytalan vállalkozás. Amíg azonban egyre többen felismerik az elektroni­kus publikálásban s az online folyóirat-kiadásban rejlő lehetőségeket – melyeknek csak a technikai oldala, hogy nem jelentkeznek a nyomdai problémák, nem kell a példányszámot előre meghatározni, és ezek a dokumentumok a világ bármely táján letölthetők, ki­nyomtathatók –, addig a szerkesztők egy része nem számol azzal, hogy egy dokumentum fogalma az új térben új értelmet nyer, s ha nem is a hagyományos publikálás felváltása a cél, ezen alternatív lehetőségeknek megvannak a saját szabályaik. Mindenki tisztában van azzal, hogy helytelen a hagyományba kapaszkodva sok időt tölteni olyan elektronikus dokumentumok készítésével, amelyek nyomtatott társaikra hasonlítanak, hiszen élvezhetetlen, olvasásra alkalmatlan termékeket fogunk kapni, ha az anyagokat nem gazdagítjuk a multi­média segítségével. De a probléma nem ilyen egyszerű. Ahhoz, hogy egy online irodalmi lapon jól strukturált tartalom jöjjön létre, hozzáértés kell, ami nem csupán a szövegekkel kapcsolatos kompetencián alapszik.
Az elektronikus folyóiratok egy része a nyomtatott archívumokra támaszkodik s a papír alapú változat közlésére szorítkozik, függetlenül attól, hogy az aktuális szám tartalmával teszi ezt (Forrás, Kortárs), esetleg a nyomtatott változat megjelenése után bizonyos idővel (Jelenkor, Mozgó Világ). Ezek az információk könnyű visszakereshetőségén kívül nem igazán valósítanak meg más, a közeg adta lehetőséget, így megkérdőjeleződik az interaktivitásuk. Esetükben szinte csak a frissítés gyakorisága alapján lehetne ítéletet mondani, de alapvető elvárásként ez manapság már a legtöbb esetben dicséretes (Ezredvég, Vigilia). Másként ítélhető meg egy úgynevezett teljes spektrumú irodalmi portál, mely hírekkel is gazdagítja a folyóirat kapcsolatrendszerét, s egyáltalán nem tolakszik a papír alapú elé (Bárkaonline), sőt teljesen nélkülözi azt (Litera, Spanyolnátha, Terasz). Ezeknek a portáloknak érdekesebb az aszerinti vizsgálata, hogy felvállalva a technika nyújtotta lehetőségeket és új kontextusba helyezve a szövegeket, hogyan módosítják alkotó és befogadó viszonyát, egyáltalán adnak-e valamilyen webmagazintól elvárható többletet, vagy csupán azért nyitnak meg egy új terepet, mert a mai technika kiszolgálja az ilyen törekvéseket. Amíg a nyomtatott folyóiratokat illetően alapkérdés a nyomott és az eladott példányszám, addig egy virtuális lap esetében – bár jól mérhető – mégis csalóka a látogatottságból kiindulni. Persze nem lényegtelen különbség, hogy míg egy papír alapú lapból mondjuk 1000 példány készül, addig egy internetes fórum ugyanennyi letöltést naponta elér, de azért ez a szám nem azonosítható ugyanennyi olvasóval. Ezenkívül az „internetes találatok” száma azt sem mutatja meg, hogy heterogén-e ezeknek a lapoknak az olvasótábora, vagy túlnyomórészt egymás műveit, hozzászólásait olvasó belterjes szakmai közösségről van szó. A 2002 óta működő átfogó irodalmi portál, a Litera például indulásától törekszik arra, hogy fórumokon, pályázatokon, alkotói felületen, esetleg hírlevélen keresztül is kielégítse a közönség széles rétegeinek igényét, s az oldalnak ne csak passzív felhasználói, s elsősorban ne csak szakmai közösségei legyenek. Néhány oldal közönséggel való kapcsolattartása azonban többnyire kimerül egy üzenőfalban, holott a friss hírek, kritikák és interjúk közreadása mellett az olvasócentrikusság lenne az egyik legfontosabb szempont, hiszen ily módon a szerkesztők a manapság oly sokat emlegetett „szakmázós” és „belterjes” jellegtől mentesen tudnának emészthető írásokat közvetíteni a legkülönbözőbb dolgokról, felvállalva egy új kezdeményezés esetleges negatív kimenetelét is. Mert legyenek ezek a vádak igazak vagy „szép közhelyek”, mert szakmaiság ide, szakmaiság oda, nem attól lesz rangos egy portál, hogy egy önmagába zárt szakmai közösség számára biztosít diskurzust és kizárólag egyfajta kultúrkoncepcióval dolgozva csak bizonyos szerzők írásait közli, hanem hogy teret enged az irodalmi önszerveződésnek, s publikálási lehetőséget ad a még induló szerzőknek, az olvasókra bízva azt a feladatot, hogy döntsenek a szövegek minőségéről. Az „elefántcsonttorony-effektus” feloldásán kívül egyfajta kánonalakító funkciót is meg kell valósítania az új közegnek, mégha a netet említve sokan a kánonon kívüliségre asszociálnak is. Bár a kánonkutatásnak a hagyományos irodalmi korpuszt tekintve is számos kérdést kell megválaszolnia, az elektronikus tartalmak esetében még bonyolultabb a helyzet, hiszen minden kánon távlatot tételez fel, amiről a web esetében még nem beszélhetünk. Az újszerűség jegyében nehéz értékelnünk, mert szempontjainkat a történeti vonatkozások később kiegészíthetik, módosíthatják. Azt semmiképp nem lehet még látni, hogy mennyire lesz határozott az elektronikus kommunikáció kánonalakító funkciója, ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni. Érdekesebb az a kérdésfeltevés, hogy milyen lesz a digitális kultúra saját kánonja vagy épp milyen problémákat vet fel a kanonikus kulturális tartalmak megjelenítése a digitális térben. Ezzel összefüggésben legigazabb lehet Szegedy-Maszák Mihálynak a történeti és művészi érték viszonyával kapcsolatos kijelentése, miszerint „A művészet értelmezésének nem a kanonizált szövegek rangjának megerősítése az igazi próbája, hanem a még nem szentesítettnek a fölfedezése.” (Szegedy-Maszák Mihály: Minta a szőnyegen, 98). Az elektronikus tartalmak esetében fokozott a kánonokkal szembeni bizalmatlanság, ugyanakkor észrevehető, hogy jelenleg a digitális interaktív médiumban is létezik az orientálás szükséglete, a vágy, hogy minőség és nem-minőség között különbséget tegyünk, az internet se legyen csak az a szakmaiságot nélkülöző „laza hely”. Bár az internet a szabadság birodalma, és az irodalom is gyökeres demokratizálódáson ment át a cenzúrázatlan közös tér létrejöttével, ennek a közegnek a „demokratizmusa” csak látszólagos, mivel – ahogy a kultúra minden más formájában – itt is kialakulnak központi, „trendszabó” honlapok, amelyek ugyanolyan előnyben vannak egy személyes honlaphoz vagy bloghoz képest, mint egy országos napilap egy baráti terjesztésű laphoz képest. A digitális médium minden eddiginél erősebben összemossa a hagyományos kulturális értékek, kánonok, mércék és a személyes választások eredményeképpen vagy szubkultúrák termékeként létező értékválasztásokat – látszólag egy szintre helyezi őket, ami azt is igazolja, hogy a populáris kultúrával is kell foglalkozni, hiszen értékeket nemcsak a „magasművészet” teremthet. A fő kérdés az, hogy a majd kialakuló „nagyok”, tehát a többség választásait befolyásolni képes csomópontok milyen jellegűek lesznek, és hogyan hatnak a kanonikus tartalmakra vagy mércékre. Segítik-e az új körülmények között megnyilvánuló szerzőket, támogatják-e a természetes rétegeltséget szövegekre és olvasatokra, írókra és olvasókra vonatkozóan? Hozzájárulnak-e az irodalomról való közérthető beszédhez, s kiépítik-e azokat a csatornákat, melyeken keresztül az irodalom új eredményei eljuthatnak a szélesebb olvasóközönséghez? S ami mostanság oly népszerű vitatéma, gazdagítják-e a kortárs kritikát? De hogy mi ad egyáltalán vitára okot? A világkönyvtárra, az offline-ként is csodálatos archívumokra, az azonnali kommentálhatóságra gondolva talán nem is érthető a legújabb „kritika-vita”, ami önmagát gerjesztve sokkal inkább aposztrofálható álvitaként az irodalmi közbeszéd felpezsdítése okán. Nem kérdés ugyanis, hogy az internet kedvez a kritikának mind a folyamatos reflexivitás, mind az új kritikai megszólalások tekintetében, melyeket említve nem elsősorban a blogbejegyzésekre gondolok. Bár éppen ez az a színtér, ahonnan kiindulva néhányan szerették volna önvizsgálatra késztetni az irodalmi közeg szereplőit, – ami a hazai folyóirat-kultúra állapotát és az irodalmi-kritikai közéletet tekintve jogos – de ez olyan tévképzetekhez vezetett, hogy az irodalmi blogokban megjelenő vélemény és a kritika között (legyen akár online, akár nyomtatott) párhuzam vonható. Holott mindenki egyetért abban, hogy két különböző műfajról van szó, melyek egymást sem helyettesíteni, sem kiváltani nem fogják, már csak a kritika szakmaisága miatt sem. Egy blogban leírt rövid, spontán vélemény vagy egy könyvekről szóló olvasói online beszélgetés – mégha a kritika gyökerei innen is indultak – nem hasonlítható össze egy professzionális kritikával, aminek megírása egész más tevékenységsort előlegez. A vitát inkább egyéb, bár a kritikával szoros összefüggésben álló jelenségek gerjesztik, melyek rámutatnak arra, hogy az online közeg nyújtotta lehetőségek új távlatokat nyithatnak irodalom és kritika fejlődésének. Ilyen jelenség, hogy a magyar irodalmi életből hiányzik a különböző beszédmódok találkozási helye, és nincs meg az a közösség sem, akikkel olvasóbarát módon alakulhat ki köznyelvi beszélgetés egy szélesebb kulturális horizontot érintve. Másik probléma, hogy a hagyományos folyóiratok egy része meglehetősen szűklátókörűen értelmezi az irodalom fogalmát, helye csak a tudományos olvasatnak van, s pont a „könnyebb műfajú”, köztes könyveknek s az ezekhez kapcsolódó zsurnálkritikának és a peremműfajoknak, azaz a „középmezőnynek” nem jut tér, pedig az olvasók nem csekély része épp ezeket olvasná. S a negatívumok sorában meg kell említeni azt az esetet is, amikor a a nyomtatott orgánumban megjelenő kritika csak egy évvel később követi a könyves megjelenést.
Természetes tehát az a tünet, hogy a folyóirat-kultúrával valami nincs rendben, s valószínűleg az sem véletlen, hogy ez a hiánypótló KönyvesBlog nyomán vetődött fel, ami a Litera részeként, de mint önálló site indult el tavaly. Elsősorban az irodalmat népszerűsítő szándékkal kíván karakteres viták és beszélgetések színhelyévé válni, lehetővé téve az olvasmányélményekre való gyors reflektálást. Helyet kap rajta a frissen megjelent könyvektől kezdve a haiku-pályázaton át a krimiíró játékig számos téma, beleértve az olyan „őrült” ötletet, mint a „legközelebbi könyv 23. oldalának 5. mondata”, s ezáltal annak megosztása a nyilvánossággal, hogy ki mit olvas éppen. Még ha neves írókat és „professzionális” olvasókat is kérnek fel az oldal szerkesztői egy-egy kezdeményezés során, akkor is látszik a törekvés: bevonni az „átlagolvasókat”, hogy együtt gondolkodjanak, írjanak, véleményt nyilvánítsanak. Pezsdüljön meg valami, alakuljanak ki kis közösségek, éledjen fel irodalom és net viszonya, s mindez nem feltétlenül azért, hogy az irodalmi közbeszédet ne lehessen illetni a „professzionális” és a „belterjes” jelzőkkel, s nem is csak azért, hogy bebizonyítsuk, Magyarországon is tudnak valamit kezdeni az online lehetőségekkel, hanem leginkább azért, hogy az olvasáskultúra ne ott tartson, ahol tart. Mert fel lehet ugyan hívni a figyelmet az ilyesfajta oldalak felszínességére, lehet őket vádolni a provokatív nyelvezettel vagy a nicknevek miatti anonimitással, de az előbbi vádak emlegetői is látják az olyan általános hazai problémákat, mint az olvasók alacsony száma vagy a rosszul funkcionáló irodalomoktatás. Véleményem szerint mindenekelőtt ezeket kellene orvosolni, s ha ebből egy portál bármilyen eszközzel is részt vállal, akkor egy lépést már tettünk. Ha az olvasás egyre szélesebb rétegek számára lesz élvezet, s sikerül kinevelni azt a közönséget, mely a megfelelő közvetítés nyomán az irodalomelmélet új eredményei felé is érdeklődéssel fordul, akkor az nemcsak a nagyon is izgalmas hazai kortárs irodalomban fogja felfedezni az értékeket, hanem különbséget fog tudni tenni könyvajánló, blogbejegyzés és kritika között. S ezt a hármast említve nem célom egyiket sem degradálni, hiszen az adott helyen mindegyik funkcióval bír. A kis terjedelem, a gyakori megjelenés és a közérthetőség ugyanolyan jogos elvárásai egy olvasói rétegnek, mint a szaktudományosság egy másik rétegnek. Lehet ezt a témát piacorientáltan közelíteni, vagy a magyar irodalom terében lévő hatalmiságra apellálni, de véleményem szerint így féligazságokhoz jutunk. Majd ha az irodalom újra feltalálja magát a közönség számára, akkor számon lehet kérni ezeket a kritériumokat, ám amíg néhány százan olvasnak el egy verseskötetet, addig a közönség szó is csak túlzás. Azt sem mondom persze, hogy az online portálok léte fölötti örömünkben hátradőlhetünk a monitor előtt, hiszen a legtöbb esetben most még ezek a médiumok is csak „próbálgatják a játékrendszert”. Nekik is ki kell alakítaniuk a profiljukat, s ha ez megtörténik, akkor az garancia lehet az online tartalmakra, jelenjenek meg azok a legkülönbözőbb formákban is. S hogy a blog sem mindig az, aminek látszik? Igen, ez tényleg egy sajátos jellemzőkkel bíró, és a fogalom körén belül is változatosságot mutató műfaj, melyben más szerep jut egy személyes írói blognak (Balla D. Károly) és más egy olvasói blognak (Isolde olvasónaplója), de a fenti szempontokat szem előtt tartva blogikátlan is lenne csak a különbségeket firtatni, elfelejtkezve arról, hogy az interneten sem minden a blogolás világa.
Bár a közelmúlt legélénkebb diskurzusa a KönyvesBlog körül bontakozott ki, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy vannak az online irodalomnak más szereplői is, melyek közül néhány már nem is annyira új, hogy ne lett volna lehetősége saját profil kialakítására mind tartalom, mind honlapszerkezet, megjelenítés és áttekinthetőség szempontjából. Általában elmondható, hogy a szépirodalom, a kritika és az aktuális hírek mindegyik portálon megtalálhatók, s természetes, hogy a művészeti hálóteremként aposztrofált Spanyolnátha helyt ad a társművészeteknek, de a Bárkaonline vagy a már említett kifejezetten irodalmi irányultságú Litera sem zárkózik el az ilyen írásoktól. Úttörő volt ebben a tekintetben a magát online kulturális portálként definiáló Terasz, mely most ugyan nem éli fénykorát, de indulásakor elsőként számolt be az irodalmi élet eseményeiről. Erről mostanság nevéhez méltóan – „Az irodalmi portál” – a Litera ad átfogó képet. A sokrétű tartalom mellett műfaji változatossága is dicséretes. Viszont ez a tartalmi gazdagság egyszerűen nem tud megjelenni az oldal túlságos felaprózódása, zsúfoltsága és a színek nem kellő harmóniája miatt. Az áttekinthetőség és a letisztult formák szempontjából a Bárkaonline nyújtja a legtöbbet. Tévedés, hogy irodalmi oldalaknál kisebb szerep jut a megjelenésnek. Az arculat a közeg jellegéből adódóan sem lehet másodlagos. A Spanyolnátha kéthasábos felosztásával és a bal oldali hasábot állandóan kitöltő címek nélkül álló névrengeteggel sokáig nem tudtam mit kezdeni, de a nevekre kattintva megnyíló ablakok az írásokkal s a szerzővel kapcsolatos információkkal feledtetik ezt a sajátos megoldást. Az orgánum viszont jó példája annak, hogy egy online médium sem csak a virtuális valóságban fejtheti ki tevékenységét, valós részese, szervezője, támogatója lehet irodalmi rendezvényeknek. A világháló adottságait kihasználó kezdeményezései és projektjei mutatják elköteleződését, aminek ellentmond a weboldal kialakítása, hiszen a lapra találókat pusztán olvasói szerephez juttatja. Ennek ellenpéldáját láthatjuk a Dokk „irodalmi kikötőben”, ahol a szavazás, fórumozás és véleménymegosztás mellett „Nagyító” alá vehetők a versek, s üzenet küldhető a szerzőnek, kinek szerepét magára öltve bárki felviheti saját verseit az adatbázisba. Az oldal egyedi színfoltja a „Versolvastató” rovat, melynek tartalma ugyan még csak néhány műből áll, de mintaszerűen aknázza ki a multimedialitásban rejlő lehetőségeket.
Nem mehetünk el szó nélkül az olyan kezdeményezések mellett sem, mint a http://www.readme.cc, mely az olvasást népszerűsítő, az olvasók ajánlásaiból épülő virtuális könyvtár, egy könyvekről szóló fórum, a határokon átívelő könyvközösség teremtésének céljával. Felületén személyes könyvtárakat lehet létrehozni néhány kattintással, könyvtippeket lehet olvasni és gondolatokat cserélni olvasmányokról megismerve új könyveket és embereket. A jelenleg kevesebb, mint száz személyes könyvtárból álló magyar gyűjtemény egyelőre viszonylag szűknek mondható, de a testvéroldalakkal együtt szemlélve sem állítható, hogy az állomány gyorsan növekszik. Az, hogy új helyszíneken és új nyelveken is megjelenik a következő években, nem egyedüli záloga a sikernek. Hogy mennyire válik sikeres cserefórummá ez a több hazai és külföldi intézmény által is támogatott projekt, még kérdéses, de tény, hogy az irodalmat és az elektronikus közösségépítést több kezdeményezés is próbálja közös nevezőre hozni. Szerepet kap ebben a népszerű iWiW, melynek „könyvekről beszélgetős” irodalom-topikján szintén elég szűk körben zajlik a gondolatcsere, ami az oldal zárt jellegéből is adódik.
Az online tartalmak sokrétűsége és a hálózati irodalom térnyerése egyaránt mutatja, hogy már megteremtődött a kontextus a továbbfejlődéséhez, s ahogy az alkalmazási területek növekednek, úgy nyerheti el ez a médium is az őt megillető helyet az irodalmi életben. Az internet kulturális és művészi szinten is figyelmet érdemel, de a véleményalkotáshoz a folyóiratok mellett átfogóbb képet kell szerezni elektronikus irodalomról, könyvtárakról, linkgyűjteményekről, valamint az internetes publikálás és szövegkiadás sajátosságairól. A nagy méreteket öltő digitalizáció mindezen területeken érezteti a hatását, viszont a különböző szférák fáziseltolódásban vannak. Egyes változásokra az alkotóknak és a befogadóknak egész egyszerűen meg kell érniük, nem beszélve arról, hogy ennek a szöveguniverzumnak is van egy öntisztulása. Mert lehet, hogy a neten minden megmarad, s a közeg nem vet ki magából semmit, de itt is megfigyelhető lesz periféria és centrum elválása. Kicsit hasonlóképpen van az online folyóiratokkal, mint az sms-versekkel. Az ezekkel kapcsolatos kérdésre Parti Nagy Lajos egyszer így válaszolt az Origo csevegőfórumán: „Ez olyan, mintha azt kérdezné, hogy mi a véleményem az írógépelt versekről, vagy a Windowsban írt versekről. Ha jó, jó, ha nem, nem.”

Műút
Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
2008005 (2008/1)
104 oldal, 490 Ft
ISSN 1789-1965

Főszerkesztő: Zemlényi Attila
Szerkesztők: Jenei László, k.kabai lóránt, Kishonthy Zsolt
Szerkesztőség: 3525 Miskolc, Hunyadi u. 12. (Petró Ház)
E-mail: muut@muut.hu
Web: www.muut.hu
A szerkesztők blogja: http://muut.blog.hu

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.