hirdetés

„Néha Csodabogyónak tartanak”

2008. szeptember 28.
A Trialógus nevet viselő beszélgetéssorozat 2008/2009-es tanévének első vendége szeptember 24-én Józsa Márta volt. Őt Szilágyi Zsófia, a veszprémi Pannon Egyetem Irodalomtudományi Tanszékének docense és Bozsik Péter, költő, író, szerkesztő kérdezte.
hirdetés

A helyszínelő azt eddig is tudta, hogy a „zsíranya”-díj (vagyis zsír= király=szuper vagy anya) örökös birtokosa titokban a cukrász Oscar-díjról álmodik, kiválóan főz, vacsorája után Eszterházy Péter is megnyalja mind a 10 ujját, de hogy milyen kalandos, sokszor hihetetlen út vezetett idáig, attól nem csak a közönségnek, hanem neki (azaz nekem) is többször tátva maradt a szá/ja/m.
 
 
Életét meghatározza szülőhelye, Erdély, valamint az emigráció, az áttelepülés folyamata, ami korántsem volt egyszerű, ahogy egyik barátja fogalmaz „kipofozták az országból”. A nagyrészt  egyetemistákból álló hallgatóság elképedve próbálja meg beleképzeli magát annak a velük majd’ egyidős lánynak a helyzetébe, aki egy olyan országban élt, ahol betiltották a könyvtárban a Magyar Kutya és Magyar Galambász című folyóiratokat, csak mert benne volt  a magyar szó a címűkben. Ezen kívül a muskátlit, hisz – ha esetleg valakinek hozzánk hasonlóan nem lenne egyértelmű ennek miértje – csupán azért, mert ez a virág egy fehér fal előtt, leveleivel együtt megjeleníti a magyar zászló három színét. Később maga a zöld szín is tiltólistára került, a jógával egyetemben.
 
Ahogy Józsa Márta fogalmaz ezek már annyira abszurd dolgok, hogy pont emiatt nem lehet ezekből irodalmat formálni. Valóban az abszurditás hatja át az akkor 21éves, szamizdat folyóiratokkal szaladgáló lány letartóztatásának, Romániából való kitiltásának, az állampolgárságtól való megfosztásának történeteit. Bizonyára ’83-ban mikor Magyarország nem akarta még befogadni, senkis sem nevetett volna például első személyijének bejegyzésén, amely szerint „érvényes visszavonásig, hetente érvényesítendő”. Ma már kalandfilmbe illőnek érezzük a krokodilos pólót csempésző és merevrészeg határőr szereplőkkel színesített, nagyon jól kifundált hazalátogatási kísérleteket. Ennek megfelelően egyszer beleérző huhogástól, máskor kacagástól volt hangos a veszprémi várban lévő előadóterem.
 
 
A pécsi egyetemi évektől - amikor főként fordításelmélettel, nyelvészettel foglalkozott ­- 2007-ig, a regény megjelenéséig azonban eltelt pár év. Arról, hogy eddig mik töltötték ki az életét, így vall: emigráció, három gyermek felnevelése, 20 év a sajtóban, tévében. S mint ahogy a felsoroltak, úgy az irodalom is egész embert kíván és önmagában írni sem elég, azt menedzselni is kell, de ami talán döntőbb érv volt, az az, hogy nem akart úgy megjelentetni egy könyvet sem, hogy nincs készen még pár. Persze most sem állnak befejezett regények az asztalfiókban, de tudja, hogy a kelet-európaiságról akar hol nevetséges, hol bizarr történeteket írni, nem pedig történelmi regényt. Ez azonban csak úgy lesz lehetséges, ahogy az elmúlt 12 évben is, vagyis csakis akkor haladt az írással, ha egy-egy ösztöndíj alkalmával laptopjával elvonult, vagy éjszakákat áldozott be a gyakran kevésnek bizonyuló 24 órás napokból.
 
 
g egyrészről nehezebb annak írni, akinek „rendes munkája” is van, másrészről ez  nagyobb könnyebbséget is jelent, hisz nincs kiszolgáltatva a folyton változó művészeti piacnak, nem görcsöl rá sem az írásra, sem a kritikákra. Ennek kapcsán Bozsik Péter felemleget egy nyári emléket, mikor is a jelöltek közül csak Márta vállalta a felolvasást a Bródy-díj átadásán, a nyertes Dunajcsik Mátyás mellett. Erre ő csak annyit mond "Sportszerűség is van a világon".
 
A regény kapcsán, annak megjelenésekor többen gondolták – kik a Pulitzer-díjat kapott műsor szerkesztőjeként sem jegyezték meg, sem a különböző folyóiratokat (pl. Beszélő, Ex Symposion, Élet Irodalom, Helikon, Holmi, Irodalmi Jelen, Jelenkor, Könyvjelző),ahol az elmúlt 12 évben rendszeresen publikált, sem forgatják figyelmesen –, hogy egy unatkozó háziasszony megírta az életét. Legtöbbször azonban arra kíváncsiak, hogy vajon mennyi az igazság a leírtakban. Ezt meglovagolva Bozsik Péter többszörösen összetett kérdést intéz a szerzőhöz, és az est során többször felbukkanó motívumként az alanyi prózáról kérdez. Azt feszegeti, hogy egyáltalán létezik-e alanyi próza vagy ez csak a lírában élő fogalom?
 
 
Egy másik fontos témakör az erdélyiség és nyelv kérdése, hisz Józsa Márta mindig is fontosnak találta, hogy az eddigi általános, sokszor fennkölt, álszent nyelv helyett úgy beszéljen, mint eddig nem volt megszokott. Tájszavak, kifejezések meghonosítás is támogatja, ami miatt sokan - főleg régen - „csodabogyónak” tartották. A téma egyből generálja a következő problémát; mégpedig a fordításét. Mind a német, a román, a szerb nyelvre való átültetéssel megbízott fordító nagy kihívásnak ítéli a fordítást.
 
A Petőfi hamutálas regényrészlet felolvasása előtt Szilágyi Zsófia még egy, eddig nem hangsúlyozott, de nem kevésbé fontos terültre kérdez rá, ez pedig a dokumentumfilmek világa. Megelevenednek a Cérnaszálon (2005) és a Szerencse fel! (2002) című filmek megrázó sorsai – az első a Kárpátaljáról a Kánaánt jelentő Magyarországra érkezett varrónők élete, míg az utóbbi az itthon nyomorgó, majd Spanyolországba települő bányász kolóniáé.
 
 
Aki most hallotta ezeket a történeteket, biztos, hogy megnézi a filmeket is, mint ahogy a napokban elkészülőt is, amit szintén Litauszky János rendezővel készít, s az ápolónőkön keresztül az egészségügyet állítja a középpontba.
 
A Trialógus közönsége ismét egy hangulatos estén vehetett részt, és biztosan többet tanult a közelmúlt történelmének bizonyos szegmenseiről, mint a történelemkönyvekből.
 
Józsa Márta kiváló mesélő szóban is, érzi a közönség rezdüléseit, kérdéseket ébreszt,  kedvet csinál az olvasáshoz, a helyszínelőnek pedig ismét megkordul a gyomra, ha a főztjére gondol.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.