„egy hétköznapibb, érdesebb, ironikusabb magatartás felé”

 

Litera: Kik azok, akiknek a véleménye igazán számít?

 

Rakovszky Zsuzsa: Voltak ilyen emberek. Azon kevesek között, akiknek elsőnek mutattam meg a verseimet, voltak ilyenek. Sajnos, ma már nincsenek.

 

Litera: Mondanál neveket?

 

Rakovszky Zsuzsa: Inkább nem, nem szívesen. Meg hát nem is jelentene feltétlenül sokat. Személyes ismeretségek.

 

Litera: Előfordul, hogy az ő szemükkel nézel arra, amit éppen csinálsz?

 

Rakovszky Zsuzsa: Igen, volt ilyen többször is. Bár ettől inkább szabadulni kell, azzal együtt, hogy fontosak voltak nekem. Nem lenne szabad, hogy ez szempont legyen a megírás stádiumában.

 

Litera: Margócsy István a kötetről felolvasott laudációjában azt mondta, hogy véleménye szerint te vagy az, aki József Attila képalkotásához hasonlatos eljárásokkal élsz. Egyetértesz vele? Nem kevesebbet állított, mint hogy Te volnál az egyetlen folytatója ennek a hagyománynak. Szeretted ezt hallani?

 

Rakovszky Zsuzsa: Természetesen igen, örömmel hallottam. Gondolatban azért gyorsan végigrohantam a kollegákon, hogy ez vajon így van, vagy nem így van, de hirtelenjében nem tudnám megmondani.

 

Litera: Vannak e még olyan emblematikus alkotók, akiknek munkáival ki lehetne jelölni azt a területet, ahol szívesen mozogsz? Akikkel rokonságot vállalsz? Nyilván különbség van aközött, hogy azt gondolod valakiről, hogy számodra érték, és a között, hogy rokonságot vállalsz vele.

 

Rakovszky Zsuzsa: Igen, ez abszolút különbség. És még olyan is van, hogy valaki úgy hat rád, hogy nem is tudsz róla. Én például nagyon sokáig nem érzékeltem azt a hatást, amit néhány olvasóm Nemes Nagy Ágnesnek tulajdonított. Inkább elfelé törekedtem, egy hétköznapibb, érdesebb, ironikusabb magatartás felé. De ahogy belegondoltam, el kellett ismernem, hogy így van. Nem mintha nem szívesen vállalnám, csak hát a tudatos törekvéseim nem ilyenek voltak.

 

Litera: Visszatekintve könnyen értelmezhető és világos út vezet a versesköteteidtől a regények felé. Az erős epikus indíttatás egyfelől, a szerepversekkel teremtett figurák másfelől…

 

Rakovszky Zsuzsa: …nem volt ez elhatározásszerű, egyszerűen így alakult.

 

Litera: Megváltoztatták a regények a versekhez, a versíráshoz való viszonyodat?

 

Rakovszky Zsuzsa: Úgy éreztem, hogy talán egy kicsit fölszabadultam. Sok gondolat, amit korábban talán megpróbáltam volna belegyömöszölni egy versbe, függetlenül attól, hogy akart volna belemenni, vagy sem, megtalálta a helyét a regényben. Mintha valamilyen játékosabb, versszerűbb vers felé mozdultam volna el azzal, hogy a próza bizonyos súlyokat levett vagy legalább is átcsoportosított.

 

a díjátadás után (fotó: Kardos Zsuzsa)

 

Litera: Ismered a díj jelöltjeinek listáját?

 

Rakovszky Zsuzsa: Tegnap láttam. Bánatos is lettem, hogy olyan kollégákkal kellett rivalizálnom, akiket nagyon szeretek. Szabó T Anna, Tóth Kriszta, Háy könyve, Kemény Istváné.

 

Litera: Változtat valamit az életeden ez a díj? Elvonultan élsz, még elektronikus úton sem könnyű elérni téged.

 

Rakovszky Zsuzsa: Hát, jelentős összeggel is jár, most egy darabig nem kell látástól vakulásig fordítanom. A már elvállalt munkáimat természetesen befejezem, de utána talán lazább lesz az életem… Jézus Mária, rohannom kell, elmegy a vonatom.

 

*****

 

„tényleg a legnagyobbak egyike”

 

Litera: A díjra jelölt könyvek mennyire írják le a kortárs magyar irodalom 2006-os állapotát?

 

Radnóti Sándor: A válogatás jó volt. Nem hiszem, hogy hiánytalan katalógusát tartalmaznák az értékes műveknek, rengeteg véletlen, személyes rokonszenv a szerkesztők részéről, vagy feledékenység alakítja, előfordulhat egy-egy hirtelen kiesett név, ami csak később jut az ember eszébe, de alapvetően jónak találtuk.

 

Litera: Mennyire veszitek komolyan az ajánlásokat?

 

Radnóti Sándor: Mérlegeljük őket, de természetesen nekünk is lehetnek ötleteink. Valahogy az történik, hogy a zsűri döntései nem önmagukban határozzák meg, hogy milyen díj lesz ez. Inkább különböző véletlenek segítségével, az évek folyamán alakul ki. Indulhatott volna egy fiatal tehetségeket felkaroló díjként, vagy a legnagyobbak díjaként is. Most úgy tűnik, tavaly evidancia volt, hogy két nagy mű ugrott ki a mezőnyből, s abból kellett, majdhogynem találomra, az egyiket választanunk. Ez bizonyos értelemben determinálta azt, hogy milyen jellegű teljesítményeket díjazunk, ezért valóban kapóra jött, hogy az egyik legnagyobb magyar költőnek most lett egy összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete. Aztán van ez az érdekes mellékdíj-játék is, az is meghatározó volt, hogy Spiró az egyik legnagyobb élő zeneszerzőt, Jeney Zoltánt választotta, tehát nem egy kezdőt, hanem valakit, aki éppen legjelentősebb művét írta meg a múlt évben. De még minden változhat. A következő évek fogják meghatározni a díj komolyságát, például, hogy mi nem követünk-e el valami nagyon nagy tévedést, vagy nem követ-e el ilyet a díjazott akkor, amikor a mellékdíjat adja.

 

Litera: Tévedésen mondjuk azt értenéd, hogy nem vesztek észre egy fontos művet, ami pár év múlva nyilvánvalóan jelentősebbnek mutatkozik, mint a díjazott?

 

Radnóti Sándor: Nekem volt már ilyen esetem. Néhány évvel ezelőtt a Filmszemlén voltam zsűrielnök, és ma úgy gondolom, visszatekintve, hogy…

 

Litera: Fliegauf?

 

Radnóti Sándor: Igen, hogy Fliegauf Dealerének kellett volna megkapnia a nagydíjat. Gothár, aki tényleg nagyszerű rendező és több remekművet rendezett a magyar film történetében, talán éppen a leszálló ágában kapta a fődíjat, és Fliegauf a felszállóban kaphatta volna. Nem voltunk elég bátrak. Amennyire a Fliegauf-film dolgozik bennem azóta is, az azt jelenti, hogy talán nem döntöttünk jól. Ebben az első két AEGON-díjban viszont meglehetősen biztos vagyok.

 

Litera: Idén mennyire oszlottak meg a vélemények?

 

Radnóti Sándor: Tavaly sem volt olyan nagy vita, mert ugyan két jelentős mű közül kellett választanunk, de ha a díj jelentősége és érdeme megvan, akkor vannak másodlagos szempontok is, például, hogy Spiró nem kapott annyit az élettől, mint Nádas. Kevésbé híres a világban, valamilyen okból a regényei nem jelentek meg világnyelveken - ilyen és hasonló okok is mérlegelés tárgyát képezhetik. Idén is voltak mérlegelések, de végül eléggé konszenzuális döntés volt, hogy ha Rakovszky Zsuzsa megjelentet egy kötetet, akkor az majdnem hogy mindent visz, hisz tényleg a legnagyobbak egyike.

 

Rakovszky Zsuzsa (fotó: Kardos Zsuzsa)

 

Litera: Korábban is volt olyan díj, ami a kiírás szerint az év legjobb könyvére, tehát mindenképpen egy új könyvre vonatkozott, és korábban is előfordult, hogy többen úgy érzékelték, végül más szempontok határozták meg a döntést. Rakovszky kötete gyűjteményes könyv, egy kitűnő válogatás, a végén néhány új verssel. Nem tartasz-e attól, hogy elcsúszik a díj az életmű-díj irányába?

 

Radnóti Sándor: Nem teljesen lehetetlen, ezt megalapozza az a jelentős összeg, amit a szerzők ebben az esetben kapnak. Van is erre egy óriási példa, nevezetesen a Nobel-díj, amit eredetileg az előző év legjelentősebb művének szántak, de hát hol vagyunk ma már ettől. Nem ez a törekvésünk, és talán nincs is egészen igazad ebben a konkrét esetben, hiszen a kötetben olvasható új versek, a Rakovszky-féle mértékkel, ezzel a hihetetlen szigorúsággal nézve egy kötetet jelentenek. Talán e díj megmarad közép-díjnak abban az értelemben, hogy nem egy életművet, hanem egy konkrét teljesítményt jutalmaz. A problémát az jelentheti a jövőben, hogy lehetnek évek, amikor dúskálunk, és jöhetnek évek, amikor nagyon kevés az érdemes, és miután minden évben újra indulunk, ezért egymás után következhetnek nagyon különböző színvonalú díjak. Ezek a jövő kérdései.

 

Litera: Tegyük fel, hogy erre az estére, ahol a pénz és az irodalom arisztokráciája randevúzik, eljött egy elfoglalt bankár, és azt mondja neked, egy verset ajánlj, ami reprezentálja ezt a költészetet, indokolja, hogy miért pont Rakovszky Zsuzsa kapta a díjat. Melyiket választanád?

 

Radnóti Sándor: Azt kell mondanom, hogy olyannyira egyszövetű ez a költészet, hogy nyugodtan javasolhatnám, bárhol üsse fel a kötetet. Margócsy laudációjában kiemelte, hogy Rakovszky nem tud rossz verset írni, elképesztően tömörek, egylényegűek ezek a versek, nagyon objektívek abban az értelemben, hogy nem Rakovszky, hanem egy nagyon általánosított lírai alany fájdalmait fogjuk megismerni. Gyakran drámai versek ezek, drámai figurák beszédei, ha bármelyiket elolvassa az olvasó, azt fogja látni, hogy ilyen konkrét költészet kevés van ma Magyarországon. Nagyon komplikált, ugyanakkor, mihelyst megértettük, tiszta és világos képek. Van egy verse, amiben elképesztő pontossággal búcsúztatja el a tárgyi rekvizitumok révén a Kádár-rendszer világát. Talán ezt, ha mégis választani kell.

 

Spiró György, az előző évi díjazott (fotó: Kardos Zsuzsa)

 

[A címként álló idézet Rakovszky Zsuzsa A kő, a víz, a szél... című versének egy sora.]