„Részint tűz, részint álom vagyunk”
Beszélgetés Martin Zborníkkal, a Totem cseh internetes magazin szerkesztőjével
- 2006. február 11.
A Totem kulturális magazinnak az interneten talált leírása szerint igen szerteágazó a tevékenysége: „A Totem internetes kulturális magazin, amely többek közt teret ad mindazok számára, akik publikálni szeretnék műveiket, cikkeiket, recenzióikat, és megosztani ötleteiket a költészet, próza, fotó, grafika, képzőművészet, zene, film, színház, filozófia területén.”
1999-ben, amikor megalapítottuk a Totemet és azzal együtt a Loreta kulturális polgári társulást, az interneten nem létezett olyan médium vagy szervezet, amely főként a fiatal, kezdő művészek számára nyújtott volna lehetőséget saját alkotásaik publikálására, műveik bemutatására, és különféle művészeti irányultságú alkotások összekapcsolásának adott volna teret. 1999-ben kezdtem dolgozni, Dušan Pavlica pedig, aki mindmáig a Totem programozója, a ČVUT-n fejezte be a tanulmányait. A strahovi kollégiumban találkozgattunk vele és jelenlegi feleségével, Petrával, és még a Totem létrejötte előtt megalapítottunk egy polgári társulást és egy szerkesztőséget. Csodás időszak volt az életünkben, ami azokra az időkre jellemző, amikor valami új születik, miközben izgalmas diákéletet is éltünk. Ha jól számolom, a Totem ma hatéves, és a művészeti alkotásokat támogató legszélesebb körű multikulturális médiuma nálunk. Sokan a Totem alapítói közül továbbra is a szerkesztőség tagjai, de újak is csatlakoztak hozzánk. Mivel a Totem internetes site, amely bárhonnan elérhető, egyik szerkesztőnk, egyben alapító tag, Petr Mareček jelenlegi feleségével, Petrával (szintén a szerkesztőnk), naponta jelentkezik Pakisztánból, egy másik társunk, Vít Herman pedig Írországból. Az internetnek köszönhetően a munkahelyváltás sem választ el minket. Két éve saját szervert vásároltunk, azóta szerencsére technikai szempontból is szabad a kezünk.
Hogyan juttok cikkekhez, más írásokhoz? Ti szólítjátok meg a szerzőket, vagy ők jelentkeznek?
A Totem a következőképp működik: a szerkesztőség naponta tart „láthatatlan” vitafórumot az olvasók számára, információt cserélünk, és megtárgyalunk mindent, például, hogy milyen irányban haladjon a továbbiakban a Totem, de beszélünk a Totem által rendezett kiállításokról és kulturális rendezvényekről, szerzőink műveinek kiválogatásáról és hasonló témákról.
Minden szerzőnek van saját felhasználói neve és jelszava, amellyel be tud lépni a rendszerbe, saját hozzáférése cikkei felhelyezéséhez és saját postafiókja, hogy a hírek segítségével más szerzőkkel kommunikálhasson.
Az a szerző, aki a Totemen cikket, fényképet vagy hangfelvételt ad közre, azonnal megjelenik a „Ti teretek” rovatban, ahol az olvasóink azon nyomban elolvashatják, értékelhetik a cikkeket és akár vitatkozhatnak is azokkal. A külön művészeti területekre specializálódó szerkesztőség (én például a költészeti rovatot szerkesztem) naponta átnézi a felkerült műveket, kiválogatja azokból a szerinte legsikerültebbeket az „Ajánljuk” rovatba és a Totem kulturális rendezvényeire.
Emlékszem, hogy az első szerkesztőség tagja, Vašek Steiger és társai új zenekarok toborzóakcióját szervezték meg a Totemen, az embereket saját kapcsolataink révén és rendezvényeinken szólítottuk meg. Lucka Pařízková, aki ma már professzionális fényképész, fotói a médiában is megjelentek nyomtatásban, közismert ismerőseit szólította meg, például Přemek Drozd képregény-rajzolót és Tomáš Hudson festőművészt. Mindmáig így működünk, és persze barátaink révén vagy egyszerűen az interneten keresgélve is ránk találnak sokan.
Irodalmi esteket, felolvasásokat, különféle irodalmi rendezvényeket is szervezel az országban. Hogyan szerzel támogatókat? Nehéz Csehországban pénzügyi támogatást találni kulturális rendezvényekre?
Konkrét leszek. A Totem mellett évente egyszer – novemberben – Bernie Higginsszel és Zora Šimůnkovával közösen szervezzük a Költészet napját, amelyen például a múlt évben 25 városunk vett részt, akik több mint 60 költészeti tematikájú programot rendeztek, hat európai ország költőinek részvételével. A Költészet napját Karel Hynek Mácha költő tiszteletére, születésének évfordulóján tartjuk, számtalan ember közös munkája nyomán a legkülönfélébb költészeti programok valósulnak meg az egész országban. Hét év elteltével erre az akcióra már kb. 7000 plakátot tudunk kinyomtatni, amelyeket a résztvevők önkéntesen terítenek a környezetükben, az egész Cseh Köztársaság területén. A rendezvényre minden évben felfigyel a hivatalos sajtó, a cseh rádió, és a rendezvényekből dokumentumfilmet forgat a cseh tévé. [Hosszabb magyar nyelvű interjú a Költészet napjáról e cikk szerzője tollából a Soumar oldalon olvasható. Ugyanitt olvashatóak további anyagok az esemény jó pár eddigi magyar résztvevőjéről.]
A rendezvény költségvetése három éve, amikor az idei résztvevők egyharmada kapcsolódott csak be a rendezvénybe, a 2004-essel összehasonlítva háromszoros volt (a rendezvényre 10000 Kč-t, azaz 330 EUR-ot kaptunk). Nincs sok tapasztalatom az állami finanszírozású rendezvényekkel kapcsolatban, de Csehországban egyre kevesebb a pénz, és csökken a szponzorok száma is, akik kulturális rendezvényeket hajlandók támogatni. A Költészet napja csak a cseh összetartásnak és a szabadidejüket erre áldozó szervezőknek, magánembereknek köszönhetően él és működik. A plakátjainkat előállító nyomda a papír árának megfelelő összegért dolgozik nekünk. Jelentős pártfogóink a különféle nemzetközi kultúrintézetek is: akiknek köszönhetően külföldi vendégeket is fogadhatunk. Hűséges támogatóink közé tartozik a Magyar Kulturális Intézet, amely nemcsak meghív egy-egy jelentős költőt, de 2004-ben egy egész termet bocsátott a rendelkezésünkre a Költészet napja központi rendezvényére.
Tehát, hogy választ adjak a kérdésedre: manapság egyre nehezebb nálunk pénzügyi támogatást nyerni kulturális eseményekre, de jó emberekből, akik pénz nélkül is segítenek, még mindig van elegendő.
Nos, ha a litera szeretne csatlakozni a Költészet napjához, vagy ha mi tudnánk támogatni a litera valamelyik rendezvényét, örömünkre szolgálna.
Ti magatok is rendeztek saját rendezvényeket, például vasárnaponként a Malostranská Beseda klubban a Kisoldal téren (Malostranské náměstí). Miből áll egy ilyen rendezvény?
A Malostranská Beseda a Kisoldalon székel, és az avantgárd művészeti alkotások egyfajta régi szimbóluma. Klub két teremmel: az egyikben vendéglő működik, a másikban színház pódiummal, székekkel, ahol koncerteket, felolvasásokat stb. rendeznek. A Malostranská Beseda a város tulajdona, ennek köszönhetően alacsony a bérleti díja, ekképp a legkülönfélébb művészek számára is hozzáférhető.
Havonta egyszer itt rendezzük a „Loreta Revue” programot, ahová minden alkalommal meghívunk egy színházat és két zenekart, valamint a szerzői felolvasásokhoz írókat. Mint már említettem, a Totemet azért alapítottuk, hogy összekösse a művészeti területeket és tevékenységeket, azért ilyen összetett a program.
A Malostranská Besedán és más felolvasásokon kívül alkalmanként különféle tematikában fénykép- és verskiállításokat is rendezünk.
A Totem szerkesztősége szabadidejében dolgozik a Totemben. Ez azt jelenti, hogy nem kaptok fizetést, és mindegyikteknek van más munkahelye is?
Nem vagyunk fizetett szerkesztők. Van munkánk, amelyből élünk, és van további munkánk, amely elviszi a megkeresett pénzt, ilyen például a Totem.
Az 1999-től kezdve hány olvasót szereztetek?
Az interneten nagyon nehezen állapítható meg a felhasználók száma. A múlt hónapban kb. 13.000 regisztrált szerzőről-művészről tudunk.
Tervezitek, hogy a Totemet nyomtatott formában vagy multimediális CD-alakban is kiadjátok?
A nyomtatott forma és a multimediális CD folyamatosan csábít bennünket, saját erőből nyomtatunk különféle brosúrákat, saját költségből adtuk ki a szerzőink műveiből összeállított „Z kapsáře” könyvet. De folyamatos kiadványra ez idáig nincs pénzügyi fedezetünk.
Nemrégiben láttam egy szprével falra fújt graffitit ezzel kapcsolatban: „részint tűz, részint álom vagyunk”. Talán a mi álmunk is valóra válik egykor.
Totem
E-mail: casopis@totem.cz
Telefon: 603 740 142, 608-234-844
Hozzászólás