hirdetés

Antal Balázs versei

2018. április 15.

és elvitték 6 és a föld alá vitték 6 és soha nem lehet már onnan előkaparni / a gyerekeket / akik mi voltunk - A Litera bemutatjában Antal Balázs verseit olvashatják.

hirdetés

Az öregeink a földbe vesztek és a föld megrohadt tőlük

Valakik őket is elvitték
mielőtt mi megérkeztünk volna

belevesztek a feldúlt anyaföldbe
amellyel mérgezték maguk
s amelyet ők maguk mérgeztek meg
hogy mostanra egészen el is rohadt

vitték a folyósszemű golyvás macskáikat
a húgyszagú kötőiket
a zsírszagú szerszámaikat
az örök nyavalygásaikat
a sirámaikat a rosszakaratukat
a vigyorgó cseresznyéjüket
a kurva görbe botjukat
botjukat
amivel védték tőlünk
hogy inkább ott rohadjon meg az ágon

a rossz ráncos arcukat
a gümős orrukat
a mindig mohón őrlő
fogatlan fekete szájuk
a göbös kezüket
a hajlott hátukat
a fösvény szívüket
ami már életükben is egészen megrohadt

a részeg tántorgásuk
a cinkos kacsintásuk
az ételük amit belénk tömtek
ha kellett ha nem
még ha az utolsó falat volt is a háznál
az egy korty pálinkájuk
amit megnyalattak velünk
a cigijük amit titokban
a szájunkba toltak csak egy slukkra
hogy a tüdőnk is attól rohadt el
és mikor köhögtünk akkor meg röhögtek
meg amikor behugyoztunk

a gyerekeiket az unokáikat
az összes rohadt rokonukat
akik mindig okosabbak szebbek
ügyesebbek gazdagabbak
jobb tanulók jobban öltözöttek
tisztábbak illemtudóbbak
törekvőbbek vallásosabbak
vagy éppen betegebbek
szerencsétlenebbek nyomorultabbak
és sokkal szegényebbek
de még akkor is még abban is különbek
voltak minálunk

az utolsó pár vén tojójukat
amik a szomszédos kertekből mindent kikapartak
és a balta fokát is összeszarták ha véletlen kint maradt
a kutyájuk amivel nem bírtak
és ezért rövidláncra fogták
és azok ettől megőrültek
és tébolyultan ugattak bennünket
ők meg még miránk veszekedtek
hogy így meg úgy rohadtunk volna meg anyánkban

a süket és összevissza történeteiket
a sok régenmindenjobbvolt-at
a sok régennemvoltennyigazemberség-et
a sok babonás templomi szövegüket
a meddő káromkodásaikat
egy olyan világ szokásait
amivel már nem kezdhettünk semmit
mégis ránk erőltették volna
ha megszakadunk is

és bár kiszabadultunk meg aztán
idejük módjuk sem maradt rá de
valami gyötrő fúró és lebírhatatlan
szorongás megmaradt ott belül mégis
hogy mindig kicsi lesz tőle a kicsi
hogy mindig kicsi lesz tőle a nagy

ez húz oda vissza és ez lök onnan el

a régi oltalmuktól a rohadt idegenekkel
a jöttmentekkel szemben
vagy ha a rossz idő éppen az ő házuk előtt ért
vagy ha bármi baj közelített és ők épp ott voltak
a féltésüktől a gondoskodásuktól

csak maguktól nem védtek meg
hogy őket egyszer el fogjuk veszíteni
meg az úgyis ránk rohanó
súlyos csalódástól
hogy nem olyan nagy barátunk a világ
és az emberek akik eztán majd az életünkbe jönnek

magukkal vitték
a kilopott szemüket
a lelopott kerítésüket
az elcsórt tyúkjukat
az agyonvert kutyájukat
a letördelt kukoricájukat
a kikapart krumplijukat
a széthordott tüzelőjüket
a kifosztott kamrájukat
az elrabolt temetési pénzüket
az uruktól feleségüktől apjuktól anyjuktól
azok szüleitől vagy épp a gyerekeiktől
utolsónak maradt és aztán elorzott dolgaikat
amik minek is voltak nekik már mikor másnak meg nincsen
a hátukon eltört botokat seprőnyeleket
elhajlott vascsöveket
a nyakukba döfött késeket csavarhúzókat

és elvitték
és a föld alá vitték
és soha nem lehet már onnan előkaparni
a gyerekeket
akik mi voltunk

és akik minden rohadt dolgot hagytunk
hogy rohadnánk meg érte

nem lehet kiszedni belőlük
valahol ott rohad velük
északon hideg agyag alatt
vagy már egészen el is rohadt
mint ahogy ők meg mibennünk
ilyenné meg olyanná változott
vagy már egészen el is rohadt
felnőtt emberekben
kik közül
mikor nem vigyáztunk
a már egészen el is rohadt
gyilkosaik kinőttek

akiknél nem
vagyunk különbek nem
vagyunk jobbak nem
vagyunk okosabbak nem
vagyunk tisztábbak csak
mi módszeresebben ölünk

mindent
egészen
el

Az előszoba

Az előszobában lakik az érkezés.
Hosszú, vizes kabátja, sáros cipője van,
kalapja alól nyirkos arc figyel.
A küszöbön az indulás tanyázik,
az ő cipője tiszta, kabátja száraz,
kalapja itt még aligha van.
Kintről a kint mindig ráesik,
ahogy az érkezésre mindig a bent zuhan.
A kettő ritkán találkozik –
a találkozás a lépcsőházban lakik,
de beszűrődnek a hangjai.
A bentiek próbálják hallani vagy nem hallani.
Az előszobában laknak a köszönő szavak,
ott lakik a szia meg a viszlát,
és ott lakik a ki az is, meg bejut rá a válasz,
az a válasz is, amire az ajtó zárva marad.

Veszett kutyák verse

itt játszottak szaladoztak a ház körül
meg a kertben meg a szomszéd portán
amelyik szökdösős volt
itt vakaróztak amikor marta őket a bolha
és itt marták meg egymást kergették a macskát meg a postást
és aztán itt döglöttek bele mind a porba
a belüket kiokádták és dőlt belőlük a vér
meg gümők nőttek az oldalukra és magukat marták széjjel
vagy a többiek tépték le róluk a húst

borzas kis kölykök voltak amikor idekerültek
simogatásra vágytak ételre szeretetre
és kaptak láncot is mellé meg nyakörvet szájkosarat

a gyerekek akikért rajongtak megnőttek közben
elhagyták elfeledték őket
idegen lett a szaguk amikor mégis jöttek
az öregek akiket súlyos tisztelettel
és elfojtott izgalommal kerülgettek
nehéz farkukat meg-meglendítve
és akiket nem lökdöstek meg nem ugráltak rájuk
amikor feltűntek botjaikkal járókereteikkel
minthogyha tudták volna pedig soha senki se mondta
mert a kutyának csak az öregek beszélnek
de a kutyák nem értik ezt
szóval az öregek is velük haltak vagy előttük vagy utánuk
nincsenek már
ahogy ők se

a rögök alatt a föld másik oldalán feküsznek
abban a végső görcsben
amiből senki sem igyekezett kinyújtóztatni a tetemük
ólak sarkánál fás színekben emésztőgödrökben
a kis keresztek ha voltak már elkoptak felőlük
a halmok is amit oda-odakapartak
azok akiknek jelentettek valamit valameddig

de később már nem

mert mindig jönnek új kölykök új almok szülöttei
ütött-vágott szukák szidott vemhéből
nem kívánt szerelemből hideglelős ösztönből
felnyüszítenek csukott szemmel keresik az anyjuk
kinek feleslegesek meg az ő gazdájának
aki már azt számolja hogy pusztítsa el őket
vízbe fojtsa falhoz vágja vagy csak eldobálja mindet
míg aztán megmenekülnek vagy nem
a nem kívánt létezésből amiért mégis vonyítanak
mert ez minden lénnyel így megy
egy másik nem kívánt nem kért létezésbe

 

Öregember-versek

1
Öregember-ágyról az öregember fölkel
kezdődik a kezdődik az öregember napja
ebben a napban van szerencse
ebben a napban van bosszúság
ebben a napban van szeretet
ebben a napban van hiányosság
ebben a napban éppen ugyanaz van
mint ami bármilyen más napokban
de ez mégis de ez mégis
öregember-nap mégis

2
öreg az öregember
az öregember a legöregebb a földön
nincs nála öregebb ezen a világon
nincs foltosabb kéz az öregember kezénél
nincs görbültebb hát az öregember hátánál
nincs savószínűbb szem az öregember szeménél
nincs szomorúbb szikkadt halálarc
az öregember szomorú szikkadt öregember-arcánál

3
nem vagyok öregember
mondja az öregember
nem vagyok öregember
mondja és másnapra meghal

annyira öreg volt mondják
nem várt rá senki és semmi
el is hagyta magát
nem akart már élni

igaz meghalni semi
csak lenni és nem akarni semmit
vagy nem akarni semmit csak úgy
lét-nemlét dolga nélkül

üldögélni a kertben
egy kicsit még jönni-menni
azokra gondolni folyton
akik őt el akarják feledni

4
öregember ül az öregember-házban
öregember-székben öregember-szobában
öregember-tükörbe öregember-arc néz
öregember-fiókba öregember-kéz túr

öregember-szekrényben az öregember-nadrág
élére vasalva azóta hogy az öregasszony még
nos, hogy az öregasszony még
hát igen

5
öregember-élet végén meghal az öregember
szájából a szavak miket életében mondott
visszacsúsznak a torkába gyomrába
füléből a hangok miket életében hallott
sorra kipotyognak mind a kőre
orrát eltömik a szagok miket életében érzett
szívét elszorítják a megélt érzések

öregemberig érő öregember-szagból
élő emberig érő halottember-szaggá változik

(Litera: 2009)

Antal Balázs

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.