hirdetés

Képregény, menekültek; a világ, ami nem felejt

2018. augusztus 3.

Meghalt Vlagyimir Vojnovics orosz író, már képregény is szerepel az idei Man Booker-díj listáján, Donal Ryan menekültekről írt regényt, Boyd Tonkin Krasznahorkait dicséri, David Sumpter pedig a digitális világ veszélyeire figyelmeztet. Heti hírösszefoglalónkat olvashatják.

hirdetés

85 évesen meghalt Vlagyimir Nyikolajevics Vojnovics orosz író

Fotó: The New York Times

Az orosz író, Vlagyimir Vojnovics július 27-én, pénteken halt meg Moszkvában, 85 éves volt – írja a The New York Times. Az orosz kulturális miniszter megerősítette a hírt és részvétét nyilvánította. Halálának oka szívinfarktus volt.

A szatirikus regényeiről ismert író a Brezsnyev-korszakban már felkeltette a hatóságok figyelmét, végül 10 évre kellett elhagynia Oroszországot. Vojnovics először a disszidensek nagylelkű támogatásával érte el a hatóságok ellenszenvét az 1960-as évek közepén, majd az Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai című regényével vált célponttá (regényéből egyébként Jiří Menzel forgatott filmet). A könyv a szovjet cenzúrát nem tudta kikerülni 1969-ben, de titokban sok helyre eljutott, majd Európában publikálták négy évvel később.

Vojnovics 1980-ban hagyta el az országot. Bár a szovjet hatóságok általában nem engedték az írók külföldre utazását, Vojnovics szerint belőle annyira elegük volt, hogy kifejezetten támogatták, hogy elhagyja hazáját. Nyugat-Németországba utazott, hogy csatlakozzon a Képzőművészeti Intézet müncheni karához, egy évvel később megfosztották szovjet állampolgárságától, s csak egy évtized múlva tudott visszatérni. Ez idő alatt több könyve is megjelent, mint például a Moszkva 2042 1986-ban (Hetényi Zsuzsa fordításában ismerjük itthon). A futurisztikus történet szerint egy 1982-ben Münchenben élő száműzött orosz írónak lehetősége nyílik arra, hogy Lufthansával 60 évvel előre repüljön a jövőbe.

A Moszkva 2042 után A kucsma című művében a szovjet valóság abszurditását tárta fel, majd 2016-ban fejezte be utolsó írását, a The Crimson Pelicant. Bár ma már szabadon élhetett és publikálhatott Oroszországban, távozásának és hazatérésének tapasztalatai nem múlt el nyomtalan, az utóbbi években rendszeresen bírálta Putyin elnök tevékenységét és a tekintélyelvűség megújulását. „Néhányan azt mondják, hogy már visszatértünk 1937-be” – nyilatkozta tavaly a Radio Free Europe-pal készült interjújában, utalva a sztálini nagy tisztogatás idejére – „én inkább azt mondanám, hogy még nem értük el 1937-et, de már mindenképp elértük az 1970-es éveket.”

Vojnovics bevallása szerint nem törekedett sosem szatirikus hangvételre, csupán olyan történeteket akart elmondani, melyeket a való élet inspirált. Elmondása szerint, amikor először kezdett prózát publikálni, a kritikusok azt írták róla, módszere – hogy úgy ábrázolja a valóságot, ahogy van – a jelen irodalmától idegen.

A Man Booker-díj 2018-as listáján először szerepel képregény

Fotó: The Independent

A Man Booker-díj történetében most először került a hosszú listára képregény – írja az Independent. A Sabrina című alkotás egy amerikai művész, Nick Drnaso műve. A történet középpontjában egy fiatal nő áll, a könyv az ő eltűnését követő 24 órát dolgozza fel. A szándékosan leegyszerűsített illusztrációkkal ábrázolt erőszak, az álhírek és összeesküvés-elméletek történetének bemutatása lenyűgözte a díj bíráit. Bár egyszer már elutasították a műfaja miatt, most mégis helyet kapott a 13 címet tartalmazó Man Booker-díjra jelöltek listáján. Finomsága és minimalizmusa miatt döntöttek úgy, hogy a Sabrina a fikció egy új formája, amely a műfaj kereteit tökéletesen kihasználja. A listán hat brit, három amerikai, két ír és két kanadai szerző szerepel. Érdekesség emellett, hogy ez az első alkalom, hogy az Írországban megjelent regények is jogosultak az 50.000 font értékű nyereményre.

Menekültekről szóló regény a Man Booker-díj listán

Fotó: The New York Times

Man Booker-díjra jelöltek hosszú listáján szerepel Donal Ryan From a Low and Quiet Sea című regénye is – írja a The New York Times. A könyv aktuális témát feszeget, egy menekült áll a történet középpontjában. A történet szerint, amikor egy szíriai fundmentalista csoport egy kisfiút keresztre feszít, egy helyi orvos, Farouk és családja úgy dönt, hogy embercsempészek segítségével elmenekül a tengeren. Katasztrófa történik azonban. Farouk végül Írországban telepedik le, története pedig összefonódik két másik összetört férfi történetével: a szeretetteljes és fiatal Lampyéval, valamint Johnéval, aki kiábrándult az életből, amely erőszakkal van teli. Különböző módon, de mindegyikük a bánat és a gyász „csendes, szelíd őrületében” él, amikor egy újabb tragédia összekapcsolja őket.

Donal Ryan kedvelt témája, hogy egy ország hogyan kezeli a megbélyegzett, kisebbségi csoportokat. Bár több interjújában is kiemeli, hogy szeretné igazolni a menekültek tapasztalatait, mégsem éri el a kívánt hatást a New York Times kritikája szerint. Bár a szerző nagyon jól fogja meg az egyes személyiségeket, és remekül adja át az olvasónak, Farouk, a menekült alakja azonban, bár szánalmat kelt, az olvasó nem tud vele azonosulni. Farouk szíriai, de ugyanúgy lehetne iraki vagy líbiai is. A rettegés, ami elől elmenekül a könyvben, homályos és a valósághoz képest kevésbé megrázó. Mintha nem engedné, hogy az olvasó átélje a traumákat. Nem tud a része lenni, magára vonatkoztatni, meglátni benne a saját valóságát.

Susan Sontag fogalmazta meg, hogy „az együttérzés instabil érzelem mások fájdalmát illetően. Ezért kell lefordítani cselekvésekre, vagy elszárad”. Ez meta-kommentár hiányzik a regényből. „Furcsa módon minden olyan lecke, amelyet Ryannek talán meg kell tanulnia, lehet, hogy Faroukból származik – a finomság és az ékesszóló gesztus művészete” – írja a kritika végén a bírálatot jegyző Parul Sehgal.

Kíváncsian várjuk, hol végez a könyv a Man Booker-díj listáján.

Egy világ, ami nem felejt

Fotó: The Guardian

David Sumpter Overnumbered című írása felhívja a figyelmet az életünk nagy részét irányító digitális rendszerekre és azok veszélyeire. A professzor matematikai algoritmusokat vizsgált és próbálta ezeket egy skálán elhelyezni – írja a The Guardian. Az emberek rengeteg adatot osztanak meg a világhálón, de milyen hatással van ez ránk? Ha csak arra gondolunk, hogy a Facebooknak kétmilliárd felhasználója van, akik óránként több tízmillió hozzászólást írnak, könnyű belátni, hogy ezekből az adatokból, valamint több millió fotóból, lájkból és kapcsolatokból a Facebook képes mindannyiunk modelljét felépíteni, amely több száz dimenzióban terjed ki. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy az emberi elme legjobb esetben is csak négyet képes megjeleníteni. Hasonlóan a Google fordítói rendszerei ugyanúgy több száz nyelvet szednek szét a jelentés többdimenziós mátrixaiba, ezzel pedig saját, számunkra nem ismerhető metanyelveket hoznak létre, amelyek saját implicit torzításokat tartalmaznak.

Az adatainkat tehát rendkívül sok módon felhasználhatják, YouTube-hirdetésekhez, reklámokhoz egyaránt. Azonban ezeknek nem kizárólag a közösségi média használói vannak kitéve. Sumpter szerint hiába gondolják ezt sokan, valójában nem a Facebook tekinthető ezen problémák fő forrásának, és nem is ez a központi oka a közösségi média által generált veszélyeknek. Sőt, felmerül a gyanú, hogy a válság egyáltalán nem is matematikai probléma. Felhívja a figyelmet például arra, hogy az amerikai és francia választások hamis hírei vagy a botok szerepe a Brexit-népszavazásban fontos probléma, de a rendszer figyelmen kívül hagyja például a gyűlöletbeszéd megnyilvánulásait Kenyában, Srí Lankában vagy Mianmarban. Ezek pedig nem a rossz matematika eredményei, de következményük a kulturális vakság. Mivel az algoritmusok egy kontextusban jól működnek, úgy gondolják, máshol is jól fognak. Ez pedig csak addig igaz, amíg a közösségi platform nem kerül demagóg kézbe, vagy nem egész nemzeteket akarnak figyelni és cenzúrázni vele.

Krasznahorkait dicséri Boyd Tonkin


Boyd Tonkin, a 2016-os Man Booker-díj zsűrijének tagja, Krasznahorkai mondatait dicsérte az Economist magazinnál – szemlézi a hvg a The Economist magazinjának cikkét. Tonkint Krasznahorkai egy másik művészre, Liszt Ferencre emlékezteti, aki hasonlóan lenyűgöző módszerrel komponálta zenéit, mint az író a regényeit. Olyan mondatok hangzanak el tőle, mint hogy Krasznahorkai olyan irodalmi helyet foglalhat el, mint Franz Kafka vagy Samuel Beckett. Idén Krasznahorkai a Megy a világgal című elbeszéléskötetével a Man Booker rövid listájáig jutott. A Sátántangó című kötete pedig Kínában lett Az év könyve.

Helli Szimonetta

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.