hirdetés

Monumentális, emocionális, tragikus – Talamon Alfonzról

2018. december 13.

Ha Talamon Alfonznak hosszabb élet adatik, minden bizonnyal legismertebb kortárs szerzőink között tudhatnánk. A fiatalon elhunyt szlovákiai magyar író elbeszélései, összetéveszthetetlen óriásmondatai különleges helyet foglalnak el a magyar prózában. – Talamon Alfonzról készült portrénkat olvashatják.

hirdetés

Talamon Alfonz 1966-ban született Dunaszerdahelyen, Diószegen nőtt fel, Galántán érettségizett majd a pozsonyi Comenius egyetemen kezdte meg tanulmányait, de diplomát végül nem szerzett. 1988-ban a Csemadok KB szakelőadója volt, majd 1992-től a Szabad Újság szerkesztőjeként dolgozott. Az 1983-ban indított Iródia mozgalom, amely a pályakezdő irodalmárokat gyűjtötte egybe, egyik meghatározó alakja volt. Az Iródia mozgalom voltaképpen egy új szlovákiai magyar írógenerációt indított útjára a nyolcvanas években. A pártállam azonban nem nézte jó szemmel a fiatalok „ellenőrizetlen csoportosulását", és 1986-ban betiltotta a működését. Ám a szervezők által megjelentetett Iródia Füzetek ma is olvasható tizenhét kiadványa megőrizte az utókornak ezeket az írói szárnypróbálkozásokat, a legtehetségesebb írók-költők végül pedig a Próbaút (1986) c. antológiában léptek a szélesebb nyilvánosság elé, amely a Madách Könyv- és Lapkiadó által indított és gondozott Főnix Füzetek 12. darabjaként látott napvilágot. A lírai anyagot Balla Kálmán, a prózát Grendel Lajos válogatta és szerkesztette.

Talamon Alfonz sajátos elbeszélésmódja, a rá jellemző és a kortárs magyar irodalomban egészen egyedi óriásmondatai már a Próbaút antológiában megjelent elbeszéléseiben is kitűntek. A sajátos képzettársítások, szinte önmagukba vesző hosszúmondatok az ezután megjelenő 1988-as első önálló elbeszéléskötet, A képzelet szertartásaiban is központi szerepet játszanak. A képzelet szertartásai tipikus első kötet, sokrétű, sokhangú, originális elbeszélésmódját azóta is számos kritikus és irodalomtörténész elemezte és elemzi.

Ahogy Ardamica Zorán elemzésében olvasható: „Talamon művészetének alapvető esztétikai értékei azokban a jelenségekben bújnak meg, amelyek minden kötetére jellemzőek: meghatározó monologikus beszédmód, mágikus, mitikus elemek, üldözöttség, „az önazonosságát elveszített szubjektum szexualitáshoz való viszonya", szimbólumok, abszurd és groteszk, szatirikus elemek, szent szövegekre és más szövegekre való utalások, a konkrét idő elhomályosítása, nyelvi és képi gazdagság, a szerző jelenléte a szövegben stb. Talamon erőteljesen kihasználja a hangulati hatásokat, és a szereplők állapotának részletes képi érzékeltetése is „beszippantja" az olvasót a szövegbe, aki úgy érezheti, végig jelen van a helyszíneken és akár egy-egy személy alakjában is. Ez a roppant emocionális és beleérzést kiváltó, kiprovokáló és egyben megkönnyítő írói eszközrendszer lehet az a kulcs, amely szerint a talamoni próza hatása megfejthető. Az olvasóban még jóval a tudatos megértés előtt sokkal erőteljesebben, mondhatni, elemi erővel formálódik meg a primér érzelmi benyomás, amely aztán automatikusan rávetül az értelmezésre."

1992-ben jelent meg a Gályák Imbrium tengerén című regény, amelynek szövevényes világa, szinte már befogadhatatlan, vég nélküli hosszúmondatai átvitt értelemben és szó szerint is labirintusba vezetik az olvasót. A szerző nem véletlenül tesz így, a hömpölygő talamoni mondatok és világ képei egyszerre bizonytalanítanak el és helyeznek más tudati állapotba.

Ezt a kísérletet folytatja a három évvel később, 1995-ben megjelent harmadik kötetében, Az álomkereső utazásaiban, amelynek mind a hét elbeszélése egy-egy monumentális quest. Ez a kötet az, „ahol teljes pompájában találkozhatunk Talamon nyelvének kápráztató verbalitásával, az istenkísértő írással, amely valahová a nyelv alá akar nyúlni, a tudat mélyére, a tudat előtti, tudattalan tartományba, a maga kavargó erotikus-obszcén, archeológiaiarchetipikus, biológiai tenyészetével" - írja Németh Zoltán Talamonról szóló esszéjében. Talamon sajátosan szövevényes mondatszerkesztése, az álom és az ébrenlét határán zajló történetei, prózatechnikai bravúrjai mindig a legmélyebb lelki tartalmak katartikus erejű boncolásának – önmaga élveboncolásának – eszközei – olvashatjuk a kötet fülszövegében.

Az egyre nagyobb ívben építkező pálya azonban 1996-ban hirtelen, tragikusan megszakadt. Talamon Alfonzot ebben az évben baleset érte és haláláig kómában maradt. Utolsó, befejezetlen kötete posztumusz, 1998-ban jelent meg Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából címmel Grendel Lajos szerkesztésében. A könyv olyannyira befejeztlen, hogy a szöveg egészen megrendítő módon, a 149. oldalon egy szó felénél marad abba. A könyv, ahogy Németh Zoltán már idézett esszéjében írja regényként vagy elbeszélésfüzérként is értelmezhető, monumentális mondatai számos stílusjegyet viselnek magukon: „az álneves irodalom, a metafikciós regény, a burleszk, az egyetemi regény vagy az emlékezőirodalom kontextusában is értelmezhető." Grendel Lajos utószavában így fogalmaz a könyv kapcsán: „az író a magyar prózának egy olyan hagyományát élesztette föl, amelyről azt hihetnénk, ma már nem alkalmas korszerű mondanivaló hordozására".


Talamon Alfonz halála után tíz évvel, 2006-ban a Szlovákiai Magyar Írók társasága róla elnevezett prózaírói díjat alapított, szülővárosában, Diószegen pedig életnagyságú szobrot avattak a tiszteletére, a szobor Mag Gyula munkája, egy köztéri padon ülve láttatja a fiatalon elhunyt írót. Hizsnyai Zoltán szoboravatáson elmondott beszédét a Literán is elolvashatják.

Szekeres Dóra

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.