hirdetés

12 festmény, 12 szöveg - Esterházy és Terézia Mora

2013. szeptember 27.

A Szépművészeti Múzeum új kiállításán az oszták wenn es soweit ist („ha eljött az ideje") színházi társulat felkérésére magyar és külföldi szerzők írtak szövegeket a múzeum gyűjteményében található festményhez. Ma Esterházy Péter és Terézia Mora szövegeiből olvashatnak részletet.

hirdetés

A budapesti Szépművészeti Múzeum, a wrocławi Nemzeti Múzeum és a bécsi Kunsthistorisches Museum együttműködésében, valamint az osztrák színházi társulat, a wenn es soweit ist („ha eljött az ideje") rendezésében egyedülálló színházi produkciónak lehetnek részesei az érdeklődők hét alkalommal, 2013 szeptembere és novembere között, a Szépművészeti Múzeumban.

Az osztrák színházi formáció vezetői, Jacqueline Kornmüller és Peter Wolf tizenkét ismert magyar és külföldi szerzőt kértek fel új szövegek megalkotására a múzeum gyűjteményében található, egy-egy inspiráló festményhez. A képek előterében tizenkét színész tolmácsolásában előadott darabokoktóberben és novemberben összesen hét alkalommal, csütörtök esténként láthatóak. A néhány perces előadásokat párhuzamosan és folyamatosan, többször egymás után adják elő, így a néző saját maga döntheti el, hogy mennyi időt tölt el az egyes képeknél.

A darabok önmagukban is rendkívül izgalmasak. Együtt, egy estén pedig felejthetetlen élményt nyújtanak: egy különleges író és színész látásmódján keresztül egy festmény eddig nem is sejtett, valós és átértelmezett rétegeibe pillanthat bele a néző. Az biztos, hogyha valaki részt vesz egy ilyen estén, akkor már nem lesz képes ugyanúgy tekinteni a kiválasztott műre.

A projekt 2009-ben indult „Ganymed Boarding" címmel Bécsben, a Kunsthistorisches Museumban. A szokatlan, izgalmas, sokszor meglepő darabok újfajta élményt hoztak a múzeumba, a projekt nagy sikert aratott, estéről estére több százan voltak kíváncsiak rá. A címadó darabot Paulus Hochgatterer írta Correggio Ganümédész elrablása című festményéhez Ganymed Boarding névvel. A projekt több rangos díjat is megnyert: 2011-ben a neves bécsi színházi díjat, a Nestroy-t, 2012-ben pedig a Bank Austria művészeti díját.

Jacqueline Kornmüller a GANYMED BOARDING-ról:

"A projekt abból az érdeklődésből fakadt, hogy hogyan lehet a művészetet másfajta módon megismerni. Szerettem volna a kép aktualitását felfedni, a narratív erő eltávolodását és gazdagságát. A kép mélyebb feltárása nem egy bevett akadémiai folyamat által, hanem nagyon szubejktív és asszociatív módon valósul meg. Az írók olyan témákról írnak, amik a kép kapcsán megragadják őket, a színészek a szövegeket átültetik a saját szabályaik szerint és élővé teszik. Így a festmények megszólalnak és beszélni kezdenek hozzánk."

A felkért szerzők, színészek és a hozzájuk kapcsolódó képek sorban: 

1. MAREK BIEŃCZYK (RÓMÁBAN MŰKÖDŐ FESTŐ 1620 KÖRÜL- BÍRÓ KRISZTA

2. DRAGOMÁN GYÖRGY (JACOPO TINTORETTO) - SZIKSZAI RÉMUSZ

3. SZÉCSI NOÉMI (MATTEO DI GIOVANNI) DIÓSSI GÁBOR

4. ESTERHÁZY PÉTER (FRANCISCO DE GOYA) KULKA JÁNOS

5. DARVASI LÁSZLÓ (FRANCISCO DE GOYA) GRYLLUS DORKA

6. GRECSÓ KRISZTIÁN (FRANCISCO DE HERRERA) TAKÁTSY PÉTER

7. TERÉZIA MORA (ANTHONY VAN DYCK) UDVAROS DOROTTYA

8. THOMAS GLAVINIC(HANS BALDUNG GRIEN) HAY ANNA

9. VAJDA MIKLÓS (IFJ. JAN BRUEGHEL) HEGEDŰS D. GÉZA

10. ERDŐS VIRÁG (HENDRICK AVERCAMP) FÁTYOL HERMINA

11. TÓTH KRISZTINA (KUPEZKY) TERHES SÁNDOR

12. SZVOREN EDINA (PUTZ) SZÉKELY ROZÁLIA

 

A kiállítás és az első előadás premierje szeptember 26-án csütörtökön 19.00-22.00 lesz, további előadások: október 3., 17., 31. és november 7., 21., 28.


*****************


Ma Esterházy Péter és Terézia Mora szövegrészleteit és a hozzájuk kapcsolódó képeket ajánljuk önöknek.

 Esterházy Péter - Kép:  FRANCISCO DE GOYA - José Antonio Marqués de Caballero képmása, fotó: Helmut Wimmer


Esterházy Péter
A hirtelen barátság

(részlet)

2.


Jól indultunk,
ő volt az idősebb,
ez így is maradt, és ha élne, most is idősebb volna,
de hogy ez idő szerint mi a helyzet, azt nehéz megmondani,
bárhogy is, úgy gondolok rá mint idősebbre.
Ő tette meg hajdanán az első lépéseket,
nem is lépések, gesztusok,
egy gesztus, egy darab gesztus,
de az azt jelentette, azt szándékozta jelezni,
mit is,
hogy egy ivásúak vagyunk, effélét,
fegyvertársaknál több, összetartozásnál kevesebb.
Szívesen öleltem meg, ha találkoztunk,
örömmel,
a sejtjeim örültek, a sejtjeim húzódtak közel hozzá,
jól esett az arcába nézni, a nevetős szemeibe,
jó ember,
ez volt az első, ami róla eszembe jutott.
Ezen egy ideig az sem változtatott,
amikor az a váratlan hidegség jelent meg a szemében.
Amit vonakodva akartam csak tudomásul venni,
azt a nyilvánvaló tényt,
hogy ez megvetést jelent, fölényt, fölényességet, lenézést.
Azt hiszem, egyszerűen árulónak tartott,
áruló, aki elárulta a kultúráját,
pontosabban a népének a kultúráját, egyszersmind a hazáját is, vagy a nemzetét,
mit is még?
talán ennyi elég is.
A barátság egyértelműen miattam,
vagy ahogy itt az utcában mondják, engem végett nem szökkent szárba,
rajtam bukott el,
sokkal korábban,
még akkor, amikor nem mondtam meg neki, hogy nem tetszik az, amit csinál,
a munkája.

 


Terézia Mora - Kép: Kép: ANTHONY VAN DYCK - Házaspár képmása, fotó: Helmut Wimmer

 

Terézia Mora

Anthonis van Dyck 1618 körül keletkezett, „Házaspár képmása" című festményéhez
(részlet)

Milyen gondterhelt képet vágsz, kedvesem. Egy kissé, mint az idősebbik Jan Brueghel, azon a képen, amit Rubens festett róla és fiatal feleségéről. Az ő felesége azonban, amikor az a kép készült, már halott volt, ő pedig gyászolt, ellenben én még itt vagyok, és kilenc gyermekünk közül hat még életben van. Gazdag korban születtünk, de éppúgy a háborúk és járványok korában is. Amióta a világon vagyunk, közel hatvan éve, viaskodnak a katolikusok a protestánsokkal, a spanyolok a hollandokkal, és városunk, Antwerpen, pont a demarkációs vonalon van. Első emlékeink egyike, ahogy a képrombolók kifosztják a templomokat. Amikor tizenöt évesek lettünk, a spanyol fúria borította lángba a várost, tízezren haltak meg néhány nap leforgása alatt. A családomhoz tartozó nők és gyerekek már az első órában elhagyták a várost. Csak az ékszereket vittük magunkkal, és nyitva hagytuk házaink ajtajait, hogy a fosztogatóknak ne kelljen betörniük őket, de te maradtál, és láttad, ahogy anyjuk karjában döfték le a csecsemőket, és karddal csapták le a férfiak fejét. Két keserves év után, zsold nélkül az idegenben, a királyon nem állhatsz bosszút, hát elkezded gyújtogatni mások városait, és a folyóba ölöd a tűzvészt túlélőket. Mire visszatértünk, a házunkban egy árva szög sem maradt, de a ház még mindig állt, és akkor letérdeltünk, és köszönetet mondtunk a mindenható Istennek az ő kegyelméért. Amikor huszonöt évesek lettünk, újra megszállták a várost, akkor halt meg első két gyermekünk. Az éhség legyengítette őket, és a vérhas végzett velük. Még így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Több gyermeket nem ragadott el tőlünk sem a torokgyík, sem a pestis, sem a hagymáz, sem a kolera. Egyet megtanultam: a fosztogatóknak kinyitom az ajtót, az orvosok előtt bezárom. Csak egyik házból a másikba hordozzák a betegséget, és gyermekeket, terhes anyákat és öregeket hánytatóval és érvágással gyötrik. Tavaly vesztettük el legidősebb fiúnkat, amikor ilyen csapásra már nem is számítottunk. Őt a gümőkór vitte el. Akkor határoztuk el, hogy megfestettjük még élő gyermekeink arcképét.

Én a fiatalabb Brueghel és barátja, Van Dyck, festőműhelye mellett döntöttem, de mikor odamentem, hogy megbízzam őket a kép megfestésével, azt kérdezte a fiatal Antoon, nem akarok-e neki én modellt állni. A nagyanyád lehetnék, mondtam. Épp azért, felelte ő. Először egyedül festett le a fekete fejkötőmmel és, hogy el ne felejtse, felírta a kép jobb felső sarkába: 58 éves nő képmása.

Meg kell tanulni, bőrt festeni. Fiatal és öreg bőrt. Izmokat, hajat, szemet, orrot.
Meg kell tanulni, ruházatot festeni, hogy milyen is a bársony, a brokát, a batiszt.
Milyen az én selyemszoknyám.
Meg kell tanulni, fényt festeni.
Meg kell tanulni, levegőt festeni.
Meg kell tanulni, lefesteni egy tájat.
Megfesteni az eget.
Vizet, üveget, fát.
Meg kell tanulni, fémet festeni. Vasat, ezüstöt, aranyat.
Meg kell tanulni azt festeni, amit látsz.

Ha mindezt megtanultad, majd mások csinálják helyetted. A te feladatod már csak a kompozíció kiötlése, a kezek és az arc megfestése. Van Dyck embereket szeret festeni, a fiatal Brueghel, mint már az apja is, inkább a tájat, az állatokat.

Udvaros Dorottya - fotó: Helmut Wimmer


hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.