„Az egésznek rebellió-színezete van. Kos[suth]ot … többször virágokkal koronázzák, - egzaltált bécsiek, lengyelek és itáliaiak ölelgetik. Én M[adame] Kos[suth]tal egy kocsiban – ki reszket! – Miután Kos[suth] diadalmenetben a Károly főhercegbe vitetett, B[atthyány] Lajossal a Munschba ebédelni. ’OLY CSEND& REND VOLT… SENKI NEM LOPOTT.’ –Ezt mondják; - és örvendeznek!!! Elrémülök … mert ez bizonysága annak, hogy még a tolvajok sem kalkulálnak… hanem már ők is fanatizálva vannak!”
A litera olvasószolgája Széchenyi 1848. március 15. naplóját idézi, és maga elé néz. Az utolsó mondat irodalmi erején és bámulatos kifordításán hűl el. Tessék ezt alaposan megvizsgálni!
Ha minden igaz, vagyis semmi sem, akkor Magyarország pillanatnyilag semmilyen szempontból nem tart itt. A helyzet nem forradalmi, a tolvajok, hál’ istennek, a társadalom minden szintjén kivételes odafigyeléssel, állhatatossággal és szorgalommal végzik a munkájukat. Nincs mire emlékezni. Csak személyesen érdemes emlékezni. Ennyi, ami elvégezhető. Például a ’80-as évek József Attila Gimnáziumának igazgatójára, Palotás Jánosra, aki a vörös zászlókat a Petőfi szobor elől kigyomláló, márciusi ifjakat feljelentő, az iskolából való azonnali eltávolítást követelő, belügyminiszteri elvárásoknak soha meg nem felelt. Személyesen vállalt felelősséget mindenkiért. Az olvasószolga az idén rá emlékezik.
És természetesen a litera elmúlt hetére.
Mindenekelőtt a napokban elindult Stafétára, amely többalakos csoportkép lesz, hölggyel, hölgyekkel, egy Magyarország nevű helyen játszódik. Nem lesz könnyű elképzelni. Háy János viszont már vakmerően belevágott a sűrűjébe.
Aztán volna itt egy Vámos-interjú, Györe Gabriella diktafonjából, amelyen végigrezeg, az amúgy egyre szokatlanabb, őszinte hang. Vámos, olybá tűnik, valóban arról beszél, amit gondol-érez. Lehet vele rokonszenvezni, lehet idegenkedni, de a megszólaló önazonossága imponáló.
Jön a Könyvfesztivál, ez a hír Madonna érkezésének nyomában jár legalábbis. De félre irónia, félre vitriol, mert az április végi könyves ünnepen, ezúttal is a Millenárison, mindig meghökkentően és örömtelien élénk az érdeklődés. A litera az első könyves szerzőkről készített összefoglalót, emlyet még folytatunk. Elkezdhető az ismerkedés a nagyrészt még ismeretlenekkel.
Nem tekinthettünk el az amúgy csendes, egyben – bízzunk ebben, még ha tudjuk, hiába –lelkiismeret furdalásokkal feszült, a rendszerváltozás huszadik évfordulóját övező hallgatásról sem, amelyet az Írószövetségben szándékoztak egy konferencia keretében megtörni. Hogy milyen sikerrel, olvasható a Turi-Vári szerzőpáros tollából. Fontos szöveg. No comment.
Nem bírjuk féken tartani magunkat: a József Attila-díjasokkal szeretnénk együtt örülni rövid interjúk formájában. Van minek.
Éljen a szabadság, mindenki menjen haza, mondta a Dollár papában a feledhetetlen Rajz János – félrehallva korabeli kampánymenedzserének, Darvas Ivánnak a súgását –, a botcsinálta milliomos az erkélyről az őt köszöntő tömegnek.

Jánossy Lajos