hirdetés

2003. április

Mint oly sokan, természetesen én is úgy gondolom, hogy Arany János költészete az egyes számú hungarikum. Ezen felül egyes számú hungarikum még Krúdy Gyula prózaművészete, de ezt már Kertész Imre is megmondta, akinek szintén egyes számú hungarikum a prózaművészete, noha Jókai Mór (szintén egyes számú hungarikum, a továbbiakban: e. sz. h.) miként a sajátját, az ő prózaművészetüket is költészetnek nevezte volna.
hirdetés

E. sz. h. még Szepsy István, úgy ahogy van, de elsősorban is az ő 1999-es Tokaji Cuvée-je; a Pick-szalámi friss vajaszsemlében; a Magyar Ugar kiadó Ugarfree Vol. 1. című válogatás-lemeze, különös tekintettel Zagar és Bootsie munkásságára; továbbá a törökszentmiklósi Kék Szilva szeszfőzde standard (és évszakfüggetlen) birsalmapálinkája - már akinek ez mond valamit. Mivel pedig Jókai Mór ez utóbbiakat is kivétel nélkül költészetnek nevezte volna, immár bizonyítottnak látom, hogy a magyar kultúrában valóban a költészet a húzóágazat.
     
        Mindezt azért mondtam most el, mert Borbély Szilárd megkérdezte. A költőnek (és kitűnő irodalomtörténésznek) az áprilisi Alföldben megjelent, Hét elfogult fejezet a magyar líráról című esszéje kétségtelenül a hónap talán legfigyelemreméltóbb írása, és általában véve is: a mai magyar költészetről szóló szövegek egyik legalapvetőbb, maradandó darabja. Nobel-díj, régiség, hungarikumok, lírakritika, líraértés, foltozott háló és szakadozott szövet, a líra mint kritika - a kicsiny terjedelmű, döbbenetesen tömör szöveg, azt hiszem, felteszi a mai magyar irodalom legfontosabb kérdéseit. Lehetne csinálni például egy könyvet, amelyben benne lenne ez a Borbély-szöveg, meg az összes többi, amelyekre hivatkozik. Jó könyv lenne. Még talán versolvasókat is teremtene. Olyanokat, akik tudják, hogy hogyan érdemes és miért kell nekilátni, mondjuk, az ugyanezen Alföld-számban olvasható Tolnai Ottó-versciklusnak, Nádasdy Ádám Gestaltjának, vagy akár - némiképp szélsőségesebb esetben - Marno János verseinek. Aztán ehhez hozzávehetjük még Kemény István csodálatos Ex Librisét az április 11-i ÉS-ből, Balla Zsófia, Beney Zsuzsa, Peer Krisztián és Térey János új könyvéről (az utóbbiról, a Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig című válogatott verseskötetről szóló értékelés különösen figyelemreméltó); Parti Nagy Lajos Ady-céduláit a márciusi Holmiból ("Betűszedők, artisták, kis színészek, sálas, sötét és sápadt alakok tanyáztak a sokat látott asztaloknál, kóbor kurvák, orfeumi lányok, csodabogarak vetődtek be hajnaltájt. Éjszakai népek tehát, az éjszaka munkásai, továbbá a századelő jellegzetes figurái az Andrássy útról, Patti, a bűvész, ki Krúdy szerint olyan öreg volt, hogy már a parókáját is festeni kellett, aztán Diogenész Blau, a hajdani tőzsdeügynök, egy asztmás, joyce-i látomány, ki feltűnt és eltűnt az éjszakában holmi fújtató, pletykás bólyaként. " - ilyeneket ír [ez most próza? vagy költészet?] a Beszélgetés egy szekfűvel kapcsán, meg persze azt, hogy Ady Endre is e. sz. h.), s mellé Pór Péter meditációját Ady újraolvasásának esélyeiről; valamint a 4-es Tiszatáj Juhász Gyula-blokkját; továbbá (esetleg, adalékként) Vári Györgynek a tavaszi BUKSZ-ban olvasható kisregény-méretű, kitűnő áttekintését a Kertész-életmű recepciótörténetéről - s lám, már képben is vagyunk a hónap egyik legfontosabb témáját illetően. 
     
        A hónap másik legfontosabb témája Esterházy Péter: Javított kiadás című könyve. A tavaszi Magyar Lettre Internationale nyitányként részleteket hoz Keresztury Tibornak és Székely Juditnak a szerzővel készített Litera-interjújából (tényleg kitűnő darab, nem baj, ha megvan, ugye, hard copyban is), később pedig közli a szigligeti JAK-táborban 2002. augusztus 27-én tartott kritikai Szextett-beszélgetés szerkesztett változatát. Farkas Zsolt, Németh Gábor, Kiss Noémi, Marno János, Péterfy Gergely és Szilágyi Zsófia (valamint a sajtó alá rendező Nagy Gabriella) csodálatos munkát végeztek: a javítás, a visszavonás, az életművi kontextus, a Dichtung und Wahrheit, a poétikai változások, a forma és az esztétikai analízis moralizálássá válásának kérdéseit vizsgálva elsőként voltak képesek igazán számbavehetően megalapozni a Javított kiadás higgadt, alapos és lassú olvasását. (Vagy a gondos véletlen, vagy az egészen döbbenetes szerkesztői figyelem igencsak jelentős poétikai teljesítményének kell tartanom, hogy a következő szöveg, Svetlana Boym: Nosztalgia és posztkommunista emlékezet című írása, még a Szextett Németh Gábortól származó nagyszerű zárlatával egy oldalon, rezzenéstelen arccal arról tudósít, hogy 1986-ban egy 16 éves, Vlagyimir Putyin nevű egyén épp a számunkra is régről ismerős Stirlitzet nézve döntött végül úgy, hogy ő bizony elutazik Leningrádba, és - egy életem, egy halálom - felajánlja szolgálatait a KGB-nek.) A dolog azonban, mint oly gyakran, ezúttal is a Jelenkorban fordul igazán komolyra. Nem akárkik: két alighanem legnagyobb formátumú szövegértelmezőnk, Bacsó Béla és Balassa Péter foglalnak állást a Javított kiadás kapcsán. Selyem Zsuzsa béketűrő, nagy életművi áttekintése sem tudja elfeledtetni, hogy nagyon nem értenek egyet. Irtózatos apparátus, káprázatos applikatív teljesítmény, súlyos argumentumok, nemes gondolatvezetés, jelentős bölcsesség mindkét oldalon - még nem tudom, melyikük győzött meg inkább, abban azonban már most biztos vagyok, hogy kortárs magyar próza ennyire magas színvonalú egyidejű recepciójára a második világháború utáni időszakból csak nagyon kevés példa lenne hozható. Hogy egészen pontosan mondjam: Balassa Péter e tárgyban kifejtett tevékenységétől eltekintve - talán egy sem.
     
       Aztán el kell még olvasni Oravecz Imrétől A félelem visszatérését (ÉS, március 14.), s aztán rögtön utána (Nádori Lídia fordította le a márciusi Holmiban) a Zeneművészeti kisszótár második részét: Brian Enot a zajról, meg Ligeti György bagatelljeit. Hogy megnyugodjunk végre.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.