hirdetés

2003. október

Mint tudjuk, Sir Charles Bell szerint "[a]z emberi arc legfigyelemreméltóbb izma a musculus coringator supercilii, amely a szemöldököt vonja fel, és ezzel egy rejtélyes hatást tesz, ami megmagyarázhatatlan, de ellenállhatatlan módon az értelemre enged következtetni. " Darwin kiábrándító jegyzete a lapszélen: "Gondolom, még soha nem boncolt majmot. "
hirdetés

A citátumok Charles Darwin: Az érzelmek kifejezése az embernél és az állatoknál című művének harmadik kiadásából, annak Paul Ekman által írt jegyzeteiből valók, Ian McEwan idézi őket a 2001-es Haye on Wye-i irodalmi fesztiválon tartott, Irodalom és tudomány az emberi természetről című előadásában, amit én a Magyar Lettre Internationale jubileumi, 50. számában olvastam - éljen a Lettre, éljen Karádi Éva és éljenek az övéi! Az 50. nagyon jó - annyira talán nem, mint a hibátlanul tökéletes 31. volt, de annyira jónak lenni emberileg, az emberi természetből eredően csak igen ritkán lehetséges - : a szám az ötvenéves Parti Nagy Lajossal, az emberi természettel, a kólóval és a hiphoppal foglalkozik. Száraz és nedves, hard és soft diskurzusok, meg a találkozásukra alkalmat kínáló hely és struktúra: gratulálok, őszintén, tényleg.
     
      Szóval: "Gondolom, még soha nem boncolt majmot." Milyen jó is lenne, illetve hát: mennyire unalmas, ha a kritikai ítéletek is ilyen egyszerűen lennének cáfolhatók - vagy bizonyíthatók. Olvasom, újra, visszamenőleg Báthori Csabát Térey Jánosról (A tétova konkvisztádor, Magyar Narancs, szeptember 11., 36.). És még mindig azt látom, hogy az írás kitűnő - s hogy még mindig nem értek egyet egyetlen szavával sem. De hol itt a baj? Egy hozzáértő, kemény ember hosszan, kitartóan olvas egy szöveget, és szigorúan, precízen kifejti, milyen az a szöveg onnan, ahonnan és ahogyan ő olvassa. Nos, a vihar, viharka oka alighanem jórészt az, hogy (legyen most e név metafora:) Balassa Péter emberi természetének és kritikai irályának hatása alatt elszoktunk a negatív kritikától. (Én például - emberi természetemtől, persze, nem teljesen függetlenül - örömmel, dalolva és végleg.) Ő ugyanis csak azzal foglalkozott igazán, amit szeretett (+szolidaritás). Bán Zoltán András aztán már-már elkezdett volna visszaszoktatni minket, de mire beletanultunk volna, abbahagyta, sajnos. Teljesen más, jóllehet azonos súlyú kérdés, hogy a kritika (természetesen) mindig a szöveg értelmezett formájára vonatkozik, s hogy a Báthori Csaba által alkalmazott olvasási és értelmezési mód (szerintem) teljességgel védhetetlen, s hogy ilymódon a kritikának (szerintem természetesen:) egyetlen szavával sem értek egyet. Ám azt semmiképpen sem állíthatom, hogy nem történt boncolás. Az történt - s a baj, ha van, talán éppen ez. Az én kedvenceim nem boncolnak. Helyette azt figyelik, mi mindenre enged következtetni, mondjuk, egy szemöldökfelvonás. Ellenállhatatlanul, de azért talán megmagyarázhatóan.
     
      No, de félre bú. Olvasom például György Pétert, Sándor Ivánt (ÉS, szeptember 12.) és Dérczy Pétert (szeptember 19.) Kertész Imréről, és örülök. Olvasom Nádas Pétert (A szabadság tréningjei, október 3.), és - annyira nem örülök, viszont tanulok, és elkezdem birtokba venni a múltamat. Ennek viszont annyira megörülök, hogy még a szeptemberi 2000-be is belenézek. És jól járok, mert 1. Susan Sontag nagyon szépen érvel benne a szépség mellett; 2. itt olvasható a hónap legjobb novellája (Michel Tournier: A lányka és a halál, ford.: Lóránt Zsuzsa); és 3. Werner Herzog itt fejti ki, hogy "[a]z összes olyan probléma, ami végül el fogja pusztítani az embert, abban a pillanatban jelent meg, amikor mi a neolitban elkezdtünk disznót tenyészteni." Aztán megnézem a szeptemberi Kalligramot, a populáris regiszterről szól, sok kitűnő tanulmánnyal, Bényei Tamás ezúttal is feltétlenül elolvasandó (Az ártatlan gyilkológép: James Bond, mint angol hidegháborús hős - lásd különösképpen a John Le Carréra vonatkozó részeket!). Majd bepótolom Nagyvilág-lemaradásaimat (a 8-asban szerintem Gilles Deleuze Proust-könyvének részlete viszi a prímet, a 9-esben meg Zbigniew Herbert etruszk-esszéje és Robert Crawford, bármit csináljon is), és már el is jutottam a szeptemberi Holmihoz, ami, ugye, októberi. Van a számban egy nagyon jó Závada-szöveg (Adler és Dohányos); egy egészen kitűnő Jónás Tamás-novella (A nő, akivel folyton szeretkeznem kell); Kocziszky Éva rendkívül messzire vezető invencióval olvassa benne Winckelmannak, Hamannak és Herdernek a klasszikus és orientális antikvitásra vonatkozó szavait; folytatódik és sajnos be is fejeződik a Katherine Mansfield-levelezés közlése - de az igazi csemege ezúttal Kicsi Sándor András két rövid, meghatározhatatlan műfajú szövege. Az egyik a tegezésről szól. A másik a kvargliról. Az utóbbiból készült sörkorcsolya receptjét most még elnagyoltan sem másolom ide. Mindenesetre, csak úgy mondom, fekete kenyérrel, szeletelt retekkel és természetesen sörrel szokás fogyasztani. Az októberi Jelenkor közben Parti Nagy Lajost ünnepli. Nincsenek benne izzadtságszagú köszöntőbeszédek. Van viszont benne vers Bertók Lászlótól, Kovács András Ferenctől és Varró Dánieltől, két interjú (Parti Nagy Tolnait kérdezi, Nagy Boglárka meg Parti Nagyot: mindkét szöveg stabil eleme a mindenkori vonatkozó szakirodalomnak), és két kritika (Keresztesi Józseftől és Kálmán C. Györgytől) a Grafitneszről, ráadásnak pedig egy Montaigne-esszé. Tanítandó az egész, úgy ahogy van. Nagyjából így ünneplünk ötvenéves költőket. Etalon. Az is igaz ugyanakkor, hogy az október hónap legjobb magyar novelláját Grecsó Krisztián írta, az a címe, hogy Az Einstein-teszt, s ez viszont, mindazonáltal az Alföldben jelent meg. Ahol a tanulmány-blokk ezúttal is hibátlan (Tóth Ákos, Kulcsár-Szabó Zoltán, Oláh Szabolcs), ahol Fülöp Erika máris felfigyelt Deleuze időközben már meg is jelent, fontosnak tűnő Proust-könyvére, s ahol már megint olvasható egy döbbenetes Tandori-esszé (A második csók ).
     
      Mit mondjak: ennyi jóra talán még egy majom is felhúzná a szemöldökét.
     

Szilasi László

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.