hirdetés

A 15 éves Luca balatoni naplója 2003-ból

2015. augusztus 19.

Megszólalhat-e azonos nyelven Kosztolányi Dezső szerelmének száz évnél is régebbi naplója és egy mai kamaszlány SMS-ei az SMS ezredfordulós hőskorából? Talált tárgy rovatunkban Pályi Márk Fischer Judit festővel közösen készített, a szentbékkállai Emlékek Tava kiállításon látható naplófüzet-installációját mutatjuk be.

hirdetés

A füzet lapjain egy kamaszlány viszontagságos szerelmének néhány napja jelenik meg, a 2000-es évek elejének balatoni környezetében. A szöveg fölhasználja Lányi Hedda (1894–1984) 1906 és 1910 között írott naplóbejegyzéseinek részleteit, elemeit, valamint egy valóban 2003-ban tizenöt éves lány följegyzéseit, SMS-eit, e-mailjét, szófordulatait. A két történet, érzésvilág, valamint az őket összekötő eseménysor és balatoni háttérszál teljesen egybemosódik, a kettő helyzetei, mondatai ugyanis többször szó szerint fedik egymást, nem utolsósorban az emberi érintkezések tényleges dinamikájáról – a morál instrumentális mibenlétéről, a döntésnek tűnő lépések reakció-jellegéről – ritka tanúként tudósító nyelvük segítségével. A lány a füzet többi lapját később tűzőgéppel összekapcsolta. Az utolsóelőtti oldalon található hajtincs Lányi Hedda naplójának egyik antikvár példányából származik. Bízhatólag olyan olvasója tette bele, aki átélte és azonosult a szerzővel, ezért rakta szerelme, Kosztolányi Dide fényképéhez. Luca a hajtincsét füves tasakban augusztusban ragaszthatta a füzetbe, amikor nem írt bejegyzéseket. (A szöveget Pályi Márk írta, a kivitelezést Fischer Judit készítette el. A kiállítás kurátora Bódi Kinga és Farkas Zsófia volt. Az elmúlt évtizedek Balatonjának emlékezetét földolgozó tárlat szeptember 6-ig látható a szentbékkállai Pegazusban, szeptember 18-tól egy hónapon át pedig a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében tekinthető meg.)


***

val jöttünk, azt mondta, inkább ő hoz kocsival, mert így gyorsabban leérünk, és ő is velünk tudja tölteni az időt, mielőtt hajnalban fölmegy Pestre. Szerencsére jó kedve volt, végig szórakoztatott...
Andris is lent van, a másik házban, a mostani „barátnőjével”. Anyáék mondják, hogy eddig világosban még nem látták őt. Anyának mindig ezek a dolgai. Nem baj, most, hogy lejöttünk, legalább szabadon elmehetek, nem kérdeznek annyit. Főleg azt nem kérdezik, hogy a Danival megyek-e találkozni. Úgy unom már, hogy amikor úszásra megyek, akkor is azt kérdezik, hogy ugye nem találkozom a Danival utána. Mindegy. Majd lesz valami.
A múltkor nem volt olyan jó. Igaz, siettünk, és másfél órában úgyse lehet rendesen. Majd legközelebb. Ki gondolta volna, hogy kék szeme van... A kék szem az már eleve.
Annyira megmaradt róla a kép: a beteg kisfiú játszik kis színháza színészeivel: a fabábukkal egy saját maga által kigondolt színdarabot. Édes Dani, ez te voltál! Nyilván soha nem érthetsz meg. Teljesen. Át. „Antarktiszi hajnalfényben.”
Különben nem is tudtunk ma fürdeni, csak Apa hozott egy dinnyét, és azt ettük.
Danival holnap találkozunk, amikor ideér. De most már aludni fogok. Fekszem, az ablak nyitva és az ősfenyők közti csalogányt hallgatom. Messze, 4 utcára 33 gyertya.

VII. 17.
Tegnap nehezen aludtam el. Nem bírtam aludni a melegtől, másrészt meg mert Dani átkarolt, mint a lépcsőn, de nem akartam megmozdulni, mert féltem, hogy elmúlik az érzés. Nem érzem, csak ha vele vagyok, nem szabadna, hogy ennyire meghatározó legyen.
Aztán a mai nap már elég változatos volt hangulatokban. Reggel fél nyolckor ébredtem. Kellemetlenül a szemembe tűzött a nap. Hamarosan visszaaludtam. Félálomban az ő leendő csókjai kezdtek az ajkamra tolakodni. Aztán egy-egy mámoros ölelkezés, bágyadt tekintetek, zsibbadó érzések. Megmerevedett tagokkal feküdtem. Egészen éreztem őt és magunkat. Halálosan szerettem volna, ha csak egyszer is megcsókol. Rémes volt. Belesápadtam, mire fölkeltem. Egész nap bágyadtnak éreztem magam. Meghaltam volna, ha nem jön!
Fölírtam tegnap az sms-ét. Pont jó volt, csak annyi, hogy sötétben kellett papírt keresnem. Nagyon dobogott a szívem, talán túl erős volt a tea, de azt hiszem, nem azért. Ideológiailag nála alszom. Az első még áprilisból volt meg, a te vagy az egyetlen megnyugtatóm. Csak az a baj, hogy nem tudom mind megőrizni ezeket, sokszor hirtelen meg kell semmisítenem, hogy ne jöjjenek rá az sms-ezésre. Anya azt mondja, „Luca, ne vedd komolyan, amit a Dani mond neked, ő csak kísérletezik veled”. Nem tudom, miért, de ezt a szót: kísérletezés, nagyon utálom. Anyával fürödtünk egyébként délben és Andris is jött a barátnőjével. Végül is kedves lány, sokkal szimpatikusabb, mint aminek képzeltem. Apa még reggel fölment Pestre, pénteken jön vissza, vagyis holnap.
Aztán délután mondtam anyának, hogy elmegyek biciklizni és kitekertem az állomásra. Danival azt beszéltük, hogy ott találkozunk, ha jön Budapestről és megy tovább Fenyvesre. Várt is már nagyon, a kiserdőbe mentünk. Most voltam először a kiserdőben. Szép, nagy fák vannak benne, padok, elég széles utak, és van egy tér is hintával. Itt ültünk egy padon és csak öleltük egymást. De jött egy öreg bácsi és megnézett minket. Megijedtem, hogy mégsem olyan jó itt, ahol bárki láthat. Mondtam, hogy menjünk, mert itthon is feltűnik, ha kések. Dani belátta, bár végül – a hazautat is beleszámítva – alig fél órát késtem. Éhes vagyok, amióta találkoztunk, kb. azóta nem ettem, csak néhány kávé, bár nem is fontos az, mert nagyon nagyon feltöltődtem délután. Dani! Csak nem akarom, hogy belém unj, mert én nem fogok! Veled álmodok úgyis. „Alighogy betakarózol.”

VII. 18.
Dani írt, hogy ma is találkozzunk. Azért be kell látnia, hogy nem találkozhatunk minden nap. Különben is ő most Fenyvesen van. Ezt mondtam is neki, hogy majd akkor, ha megy vissza, vagy ha én átmegyek a Gabiékhoz. A kikötőben van a vitorláshajójuk, és most lent vannak két hétig. Igazából nem értem, miért, mert csak elrontja az egészet, ha ezzel stresszel, meg amikor azt mondja, hogy „álljak ki radikálisabban” anyáékkal szemben. Furcsa is, hogy tegnap mennyire beleéltem magam.
Persze, majd mi is elmegyünk Bécsbe, meg Palicsra, azt viszont nem szeretem, amikor színházat akar velem csinálni, meg hogy én játsszam benne magamat. Másnak kell játszania engem. Senkinek nem is kell játszania engem.
Megcsípett éjjel egy légy.
Andris mondta, hogy menjünk el hekkezni, utána még a bazársoron sétáltunk. Akkor odajött anyának egy barátnője és kérdezgetett, meg hogy menjünk át hozzájuk este, de Andris mondta, hogy ők már mennek haza, holnap meg Horvátországba. Én itthon voltam a kertben és Beckettet olvastam. Jó az ember, már korábban is olvastam tőle néhányat. Most fél hat van, és még valószínűleg elmegyek a Liliékhez.

VII. 19.
Tegnap talán nem kellett volna annyit innom, mármint a Liliékkel, mert most ennek a következménye lehet, hogy rosszul emlékszem a dolgokra. Először náluk voltam, akkor pont a Dani küldött smst, mondtam Lilinek is, nem bírtam ki, bár valószínűleg nem túl hitelesen meséltem, mert nem értette az egészet, meg hogy miért örültem, annyit mondott, hogy olyan furcsa a haja, mintha sose mosná, és hogy én is olyan akarok-e lenni, mint ő, hogy egy hétig nem fürdök. És hogy messziről látszik rajta, hogy költő, bár ő ugyan még nem olvasott tőle semmit. Azt gondoltam, hogy többet nem beszélek róla sem Lilivel, sem Zitával, sem senkivel. Csak az otthoniak meg ne sejtsenek semmit!
Aztán elindultunk és bementünk a faluba. Zita mondta, hogy menjünk át Siófokra, de mondtam, hogy anya úgyse engedne, és Lili sem akart annyira. A Zita különben is elég furán viselkedett ma, már a múltkori óta, amikor azzal nyaggatott, hogy mondjam meg neki, milyen kibucba megy a Dani, nem tudom, miért érdekelte annyira, nem szeretek vele erről beszélni, nyomaszt az egész. Lilivel jobb volt sokkal. Beszálltunk a csocsóba is a Kishalásznál, két fiúval, de nem értettem, valahogy furcsán nézhettem, mert az egyik fiú utána odajött és kérdezte, hogy szeretnék-e vele találkozni. „Te ugye szeretnél találkozni velem?” Meg azt is mondta, hogy szépnek lát. Mondtam, hogy jó. De ő félreértette és elkérte a számom. Megígérte, hogy csak akkor fog írni, ha Pesten vagyunk. De ma szembejött, amikor a strandon mentem a gumimatracért. Azt mondta, nem megyünk-e el fagyizni, úgyhogy akkor ott ültünk. Mondtam, hogy ne csodálkozzon, mert nem is emlékszem a tegnapi estéből kábé semmire. De ő most is fura volt, nem tudom, miért gondolja magáról, hogy érdekes. Azt mondta, hogy jó a fürdőruhám és hogy csókolóztam-e már. Tominak hívják, és igazából két házra lakik a Liliéktől.
Discmant rajzolok. Apa közben itt van velünk most hétfőig.

VII. 21.
Nem tudom, miért, az utóbbi időben többet foglalkozom a férfiakkal, mint azelőtt. Nem csak a tegnapira gondolok itt, hanem általában. Talán azért van, mert úgy éreztem ki Dani sms-eiből, hogy már fontosabb neki az eszmény, mint én.
Most kitalálta, hogy e-mailt ír, pedig az sms is pont olyan jó. De délután elkértem anya laptopját és elolvastam. Nem töltött be egészen az a levél. Hiányzott belőle a melegség, ami tavasszal még néha éjszaka lopva fölgyújtotta az érzékeimet. Ebből a tűzből éltem aztán egész nap. Ez, határozottan emlékszem, hiányzott belőle. Miért?
Különben egész nap itthon voltunk, esett az eső. Anyáék társasoztak. Már elállt, csak a redőnyön csattannak cseppek. Az esőillat megállt, már bejutott a szobába, nem mehet tovább. Igazából már estétől nem érzem jól magam.
Menstruálok is, nem tudom még a lámpát se leoltani, látod. Ha csak zuhannak, nem baj, jó az is, de mi lenne, ha esnének mégiscsak nemde, hanem hozzáállás.

VII. 22.
Ma megint más volt. Éjjel telefonálni akartam Danival, írtam neki egy sms-t, hogy alszik-e, vagy álmos, utalva arra, hogy esetleg felhívnám, amit este meg is beszéltünk. Mire így válaszolt: „Beszívtam.” Erre aztán őrületes szeretet, és vonzalom kerekedett bennem. Nagyobb, mint a múltkor, bár csak felidézés, vagy lehet, hogy a puszta nemtudommi.
Most ott lennék vele, még jobban ölelném ÁT. A kiserdőn akart lenni este, amikor ment föl Pestre, nem lettünk, mert úgyis késésben voltam mint mindig. Ez eszméletlen, most kéne kimászni az ablakon és megjelenni nála, kopogtatni, aztán csak ölelni.
Együtt szívunk, mint Marci és Dénes Julcsi, épp ezen gondolkodtam ma este. Együtt szívunk, nekem sem az első, már szívtam azzal a társasággal, akik „jó fejek, és megbízom bennük”. Mint a Lili. Vele sem fogok először szívni. Az majdnem mindegy kivel.
Csak most együtt vagyunk, ölelkezünk, már rég, réges rég, csak arcom a nyakához ér.
Az egyáltalán nem számít, hogy egy-egy undok alakra rá is nézek. Az nem számít, nem számít! Én tudom csak, mennyire ostoba dolog ez. A hiúság.

VII. 23.
Ma jött vissza Dani. Csak fél órát találkozhattunk, kibicikliztem elé az állomáshoz, azt akarta, hogy menjek át vele ma, vagy holnap már aludjak nála, de mondtam neki, hogy azt anya úgysem engedné, Gabiékkal kell lennem, de holnap úgyis találkozunk Fenyvesen. Már jó is lesz kicsit elmenni Földvárról. Utána el is indultunk. Ölelt, de nem akartam, hogy most megcsókoljon.
Apa lejött este, megszerelte a csapot, amiből már napok óta alig jött a víz. Voltunk bent a faluban, lángosoztunk a halsütők illatában, meg benzinkúti szag, a meleg esti levegőben a sok ember kipárolgása és a gumimatracok napon kiszikkadt huzata a kempingnél. Apa azt mondta, hogy komolyabban figyeljek, mert neki is ezen múlt, amit az életében elért, és hogy ha legközelebb lejön, elvisz teniszezni. Nem tudom, hogy igaza van-e, de biztos nem olyan hülyeség, mint amit a Bálán Zsuzsanna mond, hogy viselkedjek őszintén, mert szerepet játszok, és az osztályból is ki fogok így esni. Ki nem játszik szerepet? Ennek semmi értelme.
Apa titokban arra vágyik, hogy Schöntág Laci udvarol nekem... Nevettem, ma jött rá. (Szép fiú, csak az a kár, hogy Schöntágnak hívják. Hogy is hívhatnak valakit Szépnap Lacinak!)

VII. 26.
Nem tudok írni. Csütörtökön még jó volt. Anya átvitt Fenyvesre a Gabiékhoz, találkoztunk Danival. Ez jó volt. Danis volt nagyon. Abban a zöld pólóban volt, amiben még a színházban, amikor azt hittem, hogy Évára vár. Voltunk a házukban, a teraszon ültünk. Utána sétáltunk, a parton is, meg a vonatsín felé. „Méla arcodon még az ó barack.” Amikor a töltésnél hátulról átkaroltam a derekát a pólója alatt, azt mondta, mindig is ilyennek képzelte a kapcsolatunkat. Aztán az ábécében vett kólát. Most nem ittam bele titokban, mint a múltkor, az elején. Amíg kettesben voltunk, olyan derült és nyugodt volt az arca. De ha jött valaki, egyszerre kétségbeesett, szemrehányó, könnyes lett. És ilyenkor nekem is így kell tennem, pedig belsőleg nyugodt és elégedett voltam.
Utána mondtam, hogy visszamegyek Gabiékhoz, mert anya ott fog keresni ötkor. Akkor azt akarta, hogy este találkozzunk újra. Mondtam, hogy jó, lehet, de még nem tudom, inkább nem. Különben is most Gabiékkal vagyok. Majd holnap. Vagy nem tudom. Majd lesz valahogy. Már annyira unom! Szeretem, nem tudom, de nem tudom igazából, miért kellene folyton együtt lennünk. Ő este hívott, de a táskámban volt a telefonom és amikor megláttam, három nem fogadott hívás volt tőle. Visszamentünk Gabiékkal a hajóra, akkor csatlakozott hozzánk a Máté és a szüleik is. Akkor már nyolc ismeretlen hívás is volt. Gabi mondta, hogy nem gondolom-e, hogy rosszul csinálom, mert miért találkozom valakivel, aki ennyire stresszel, meg hogy anyáéknak miért hazudok, de ő nem érti. Ettől még stresszesebb volt az egész, meghaltam volna szívesebben. Aztán beestem a vízbe valamikor éjfél után, utána Máté adott új pólót a vizes helyett. Ezt tegnap megírtam a Daninak smsben, de kértem, hogy most ne hívjon föl, mert iszonyúan rossz már így is. Ja, mert utána a Mátéval aludtam. Ő ettől félt, még idegesebb lett. Már kikapcsoltam a telefonom. Most csak azt akarom, hogy ne legyen ez az egész. Semmi hangulatom semmihez, végkimerülök. Azt hiszem, meghalok.

IX. 4.
Csütörtök. „Ubi sunt qui ante nos in mundo fuere” – ezt Kárai Éva mondta az első órán, hogy ez van a ballagási dalban, és mennyivel durvább az egész, mint gondolnánk. „Átemelem úgymond” (Kárai).
Csak írni nem tudok – na meg rajzolni, de az mindegy. Kedvem se volt azóta. Más tollal is írok. Csak voltunk Lilivel Bécsben, de arról majd írok. Dani szülinapja van, először nem tévesztem el, és először nem késve adom oda. A postaládájába dobtam. Nem jelentőséggel, de polcos most találkozni – azt hiszem ezt már beszéltük – de tényleg.
Jó kis nyárutó van, radírt vettem Lilinek én is, valamennyire csodálkoztam, de átléptem hirtelen. Érettebb legkevésbé sem vagyok, olvasok most, és minden állandó.
(Volt egy előző verzió, amiben azt akartam írni, hogy: „sok minden felmerül – fel-felmerülő dolgok”, de aztán nem tetszett. Az ablakban ülök. Nézem a Sas-hegyet – csak az látszik most, meg néhány ház, de az is csak ilyenkor – frusztráltság vesz rajtam erőt, de nagyon. Magdival sétáltam a hegyen, Gabesz nézett a felső emeletről. Pöttyös pulóverem volt

Pályi Márk

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.