hirdetés

A 2017. évi Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjpályázat eredménye

2017. március 17.

A 2017-es Móricz-ösztöndíjasok: Dékány Dávid, Hermann Veronika, Horváth Előd Benjámin, Juhász Tibor, Lengyel Zoltán, Makai Máté, Nagy Márta Júlia, Pataki Viktor, Sepsi László, Szarka Károly, Tóth Tünde, Dr. Varga Zoltán és Závada Péter.

hirdetés

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által finanszírozott ösztöndíj havonta 100.000 Ft, amit egy éven keresztül, január és december között folyósítanak 13 sikeres pályázónak. A 2017. évre 116 pályázat érkezett be, melyek közül 5 nem felelt meg a pályázati kiírás feltételének.

A bírálóbizottság (tagjai: Csepregi János /Fiatal Írók Szövetsége/, Erős Kinga /Magyar Írószövetség/, Gaborják Ádám /József Attila Kör/, Horváth Györgyi /JAK/, Neszlár Sándor /FISZ/, Szilágyi Zsófia /Szépírók Társasága/, Zsille Gábor /Magyar Művészeti Akadémia/) a benyújtott dokumentumokat megvizsgálva és értékelve 111 érvényes pályázatot bocsátott szavazásra. A kurátorok a döntéshozatal előtt nyilatkoztak érintettségükről (ezekben az esetekben nem vettek részt a szavazásban). Az érvényes pályázatokat a kuratórium egyenként tárgyalta meg. Az első körből egyszerű többséggel 32, a másodikból 21 pályázat jutott tovább. 

Ezek közül – mindegyik pályázatot újra megvitatva, további körökben lefolytatott alapos vitát követően – a kuratórium az alábbi pályázóknak szavazott meg ösztöndíjat a 2017. évre: 

Dékány Dávid Dolgok C-hez című verseskötetéhez
Hermann Veronika Az identitás performatívumai a kortárs magyar prózában című  tanulmányához
Horváth Előd Benjámin (Horváth Benji) Magyar átiratok című verseskötetéhez
Juhász Tibor A Salgó blues – Jegyzetek egy szociográfiához című elbeszélésfüzérhez
Lengyel Zoltán az Argo Navis című regényéhez
Makai Máté A szabadúszó című regényéhez
Nagy Márta Júlia A cselédlány országa munkacímű verseskötetéhez
Pataki Viktor Oravecz Imre lírájának poétikai problémái című tanulmányához
Sepsi László Höksring című regényéhez
Szarka Károly Az én hibám című regényéhez
Tóth Tünde A marxista irodalomkritika és irodalompolitika értelmezése biografikus– és irodalomtudományos munkákban című értekező prózájához
Dr. Varga Zoltán Irodalmi adaptációk a magyar animációs filmben című  tanulmányához
Závada Péter Roncs szélárnyékban munkacímű verseskötetéhez.

A kuratóriumi ülés jegyzőkönyvét, az idei évre vonatkozó Pályázati felhívás szövegét, a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj működési szabályzatát és a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj elbírálására felkért szakmai kuratórium működési szabályzatát a PIM oldalán, ITT, csatolmányokban olvashatják.

Forrás: PIM

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.