hirdetés

A Békés Pál-díjat 2014-ben Csabai László kapta

2014. március 30.

Csabai László vérbeli elbeszélőre valló fölkészültséggel, eszköztárral és írói programmal büszkélkedhet, magától értődő természetességgel nyerte meg magának, illetve lebilincselően izgalmas könyveinek nemcsak a hivatásos műértőket, hanem (és kiváltképp) az olvasóközönséget is... - Závada Pál laudációját olvashatják.

hirdetés

A díj meghirdetésében kiemeltük, hogy Békés Pál maga is hitt abban, hogy a történetek az emberiség legősibb és legféltettebb kincsei, ezért a történetmondás hagyományának megőrzésére és megújítására mint a díj odaítélésének egyik szempontjára fogunk tekinteni. Úgy határoztunk, hogy a díjat és a vele járó 100.000 Ft-os jutalmat egy olyan szerző kaphatja meg, aki a megelőző időszakban különösen értékes prózai művel hívta föl magára a figyelmet.
Választásunk az idén Csabai Lászlóra esett, aki 1969-ben született Nyíregyházán, azóta is ott él, s miközben nyelvtanárként és könyvtárosként dolgozik, rendkívül figyelemreméltó művek sorával hívta föl magára a figyelmet: Első elbeszéléskötetét, A hiéna reggelijét követően két könyvével aratott széles körben is sikert: a Szindbád, a detektív című elbeszélésciklussal 2010-ben és a Szindbád Szibériában című regénnyel 2013-ban – mindkettő a Magvetőnél jelent meg. Kuratóriumunk indoklása szerint Csabai László – különösen e két utóbbi könyve tanúsága szerint – olyan vérbeli elbeszélőre valló fölkészültséggel, eszköztárral és írói programmal büszkélkedhet, és olyan magától értődő természetességgel nyerte meg magának, illetve lebilincselően izgalmas könyveinek nemcsak a hivatásos műértőket, hanem (és kiváltképp) az olvasóközönséget is, hogy erre a kortárs irodalmunk egén váratlanul fölgyúlt csillagra ezzel a díjjal is feltétlenül föl szeretnénk hívni a figyelmet.


Ha méltatni szeretném Csabai László írói munkásságát, először megint csak Békés Pál jut az eszembe. Hogy neki nem csupán tetszene és imponálna ez a Csabaira jellemző írói ízlés, irály, program és stílus, hanem azt is föl kéne fedeznie, hogy szinte testvéri rokonságban áll az ő saját alkotói világával. (Miközben – ezt azért le kell szögeznem: a kuratórium nem a hasonlóságot, hanem a színvonalat díjazta döntően és legelsősorban.) Ezért biztos vagyok benne, hogy Pali is nagyra értékelné azt a magyar irodalomban is komoly hagyományokkal bíró, manapság mégsem gyakori ambíciót, amely az úgynevezett vérbeli elbeszélőket szokta jellemezni: a lebilincselően izgalmas történetmesélést. Amely viszont a megformálás során hajszálnyit sem enged abból, amire a legkényesebb irodalmi ízlés kötelezi, következésképpen az elbeszélés minőségét (ha észrevétlenül is), ám egy fokkal mégis fontosabbnak tartja, mint lenyűgözően izgalmas mivoltát.
Különösen figyelemre méltó Csabai László lokálpatriótasága, a szülővárosához, Nyíregyházához való kötődése – persze nemcsak ott-lakóként, hanem íróként is. A szűkebb pátriába való belegyökerezés áldásos mivoltát Békés Pál, a tősgyökeres budapesti a maga Csikágójához való hűségében tapasztalhatta meg, innen értette és értené jobban mások vidéki kötődéseit is. Tökéletesen világos volna neki, hogy Nyíregyháza hogyan válik Csabai számára Nyárligetté, vagy hogy egy nyíregyházi író nem kerülheti ki Krúdy Gyulát – de miért is kéne nagy ívben kikerülnie?, csak mert Krúdy sokszor ijesztő óriás volt embernek is?, és ma is lenyűgözően óriási íróként is? Ha egyszer – Krúdynak is köszönhetően persze, de már őtőle függetlenedve – szembejön a nyíregyházi utcán a szindbádság, akkor íróként tényleg a legjobban tesszük, ha belekarolunk, megyünk oda, ahová ő megy, és élvezzük, mikor hová vezet bennünket. Kalandjait és közös kalandjainkat megírni persze nem fogja mihelyettünk, de talán – általa is, az ő közreműködésével – egy kicsit tehetségesebbek is leszünk, hát miért ne fogadhatnánk el főhősünknek őt ezen a jól ismert és már többek által használt néven? Ezt a döntést, nem tulajdonítva jelentőséget a lehetséges ellenérveknek, csak helyeselni tudjuk.
Ki kell emelni továbbá, Csabai milyen bámulatos következetességgel készül föl mindabból, amit témájául választ, abból a korból és helyből, amikor és ahol történetei játszódnak, illetve abból a témából, amiről szólnak, és a közvetlenül szükségesnél tízszer akkora hatósugarú körben olvas hozzá – arról már nem is beszélve, hogy számos nyelven. Hogy mennyire tudja, mi mindent kell megtanulnia, mielőtt nekilátna írni, de azt is tudja, nem szabad azt az óriási tudásanyagot közvetlenül beleereszteni az eleven prózába, mert az ebbe belefulladna. Ezért akár a két háború közti nyárligeti világ – és tágabban az egész nagy magyar ugar –, akár a gyermekkor révén fölidéződő folyóközi Bagdad, akár pedig a háború utáni szovjet-Szibéria történelme, földrajza, néprajza, hatalmi viszonyai, szokásai és hétköznapjai olyan gazdag televényét képezik az elbeszélői tudásnak, amelyből nem a tudáselemeknek maguknak kell előbukkanniuk, hanem az a jó, ha mindez táptalajává válik egy eredetien új, gazdag elbeszélői világnak.
Érdekes volna megvitatni annak előnyeit (esetleg hátrányait), hogy miért jó a valóságos Bajkál-tó menti városunkat Pérvijplánnak (azaz Elsőtervnek) nevezni, Nyíregyházát Nyárligetnek. Ahol persze változatlanul Sóstónak nevezik az üdülő-városrészt, melynek Vigadójában pocsék a koszt. Miközben a román tengerparti fehér városról sem árulja el a szerző, hogy valójában Constantának hívják, avagy hívhatnák, ahol a Szindbád, a detektív 4. epizódja játszódik. Egy lábjegyzet erejéig Constantánál maradva: Azt értem, milyen úton-módon képes Csabai a helyi topográfia tulajdonneveivel ilyen brilliánsan bánni, de azt már érdekesebb volna megtudni, honnan olyan tájékozott az olyasfajta ügyekben is, hogy ezidőtájt (csak egy példa:) Guilelm Sorban csodás melódiáit játsszák a constantai kávéházakban? És miért kételkednék benne, hogy szerzőnk soha nem járt a Bajkál-tó-menti Burjátiában, (amelyből mégis egy vaskos regényt növeszt ki), amiként Bagdadban sem fordult meg mindezideig (mégis bravúrosan képes a vonatkozó szak- és memoárirodalomra, illetve dokumentumfilmekre támaszkodva a finom részletek megfestésére is), de azt már nehezére esik az olvasónak elhinni, hogy azt a Constantát sem járta be még keresztül-kasul, amelyről a szerző mellékesen oly érzékletes, aprólékos útirajzot is ad.
De nem dicsérném tovább, hogy ez az elbeszélői megformálás teljes eszköztárával kitűnően bánó szerző mennyire „technikás” – hadd szóljak végezetül arról a képességéről is, amellyel saját írói programját és a magával szembeni elvárásait imponálóan tág összefüggésekbe képes helyezni: Hogy egyszerre tudja a történelmi múltból kiemelkedő történeteit a legfrissebb mindennapjaink és irodalmunk részeként megszólaltatni, hogy a Nyárliget-centrikus világnézet él és virul még abban a nagyregényben is, ahol majd hatszáz oldalon át Szindbád Szibériában tartózkodik, és ez az irodalmilag is üdítően széles látókörű lokálpatriotizmus a legtermészetesebben kapcsolódik abba a tágasságba, hogy történetszövő játékaink színtere az egész világ. És hogy a történetmesélő lendület és krimit-konstruáló bravúr hogyan képes a legkényesebb irodalmi ízlés elvárásainak is megfelelni, magyarán: olvasóknak és kritikusoknak egyszerre tetszeni.

Hír a Literán.

Závada Pál

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.