hirdetés

A Boldogság Országának kapujában

Artur Klinau: Minszk. Az álmok Napvárosa, Kairosz Kiadó, 2012

2012. szeptember 19.

A könyv abból az ötletből született, hogy Klinau külföldi ismerőseinek tudjon vinni egy tisztességes albumot Minszkről, így először fotókkal dokumentálta a várost, majd ezekhez születtek az esszék. Egy titkos várost látunk itt, tele átjárókkal a háztömbökön, kis udvarokkal, palotákkal, parkokkal, proszpektekkel. - Németh Orsolya kritikája Artur Klinau Minszk. Az álmok Napvárosa című könyvéről.

hirdetés

A fehérorosz író, építész, performer, szerkesztő, képzőművész, Artur Klinau könyvét a kezébe véve könnyedén azt gondolhatja a mit sem sejtő olvasó, hogy egy minszki útikalauzba botlott. Azonban elég gyorsan kiderül, hogy erről szó sincs. Akkor viszont mi is valójában ez a könyv? Annyi  biztos, hogy nem egy klasszikus értelemben vett útikönyv, részben viszont – már csak a szerző eredetileg építész mivoltából kifolyólag is – mégis csak egyfajta albuma a belarusz fővárosnak. Emellett ugyanakkor, ha akarjuk „történelemkönyv” is, hiszen, bár a teljesség igénye nélkül, de Fehéroroszország történelmének legmeghatározóbb pillanatai is megelevenednek lapjain. Harmadrészt pedig önéletírás, mivel a város különböző pontjaihoz, illetve az egyes (nyilván XX. századi) történelmi eseményekhez kapcsolódva Klinau saját életének állomásain is végigkalauzolja az olvasót. Vagy, ha úgy tetszik, nevezhetjük kiáltványnak is, a fennálló rendszer ellen tiltakozó, hazáját elhagyni kényszerült független művész manifesztumának.

Artur Klinau: Minszk. Az álmok NapvárosaMinszki pillantok (Még több fotót találnak a könyvből a képre kattinva megnyíló galériánkban)

A cím, Az Álmok napvárosa, a XVII. századi Tommaso Campanella szinte azonos, Napváros című utópisztikus művére utal, Klinau vállaltan ezt használta intertextként, a Campanella által használt több fogalom is helyet kap a fehérorosz szerző könyvében. Lévén itt is egyfajta utópiáról van szó, a Boldogság Országának (Szovjetunió) utópiájáról, amely természetesen sosem jön el, de amelynek a Napváros, Minszk lett a kapuja. Ahogy azt maga a szerző is kimondja, nem a véletlen műve ez: „Volt-e ennél jobb hely, ahol megszülethetett az Utópia Napvárosa, a Szigeté, ami nincs, mint az Ország, ami nincs, ahol a Nemzet él, ami nincs, a fővárosa pedig a Város, ami nincs? A Napváros, mint fizikai test csakis eszményien testetlen városba költözhetett”.  Emellett átveszi még többek között a Metafizikus fogalmát is, amely az olasz szerzőnél még főpapot, az erények őrét jelentette, itt viszont már a Boldogság Országának éppen aktuális vezérére utal, aki természetesen tekinthető akár egyfajta főpapnak is (maga Klinau is fogalmaz így időnként), aki – a miłoszi fogalommal élve – az Új Hitet terjeszti. Ezeken kívül rengeteg minden íródik még nagybetűvel, ezáltal mintegy fogalommá avanzsálva, úgy, mint a Tömbházak, a Palota-falak, a Nagy Traktoros vagy a Nagy Komszomolista, ezekben azonban már egyértelműen felfedezhető a groteszk és az irónia.

Artur Klinau: Minszk. Az álmok Napvárosa

Mint egyfajta album, szépirodalmi igényességgel megírt útikalauz, a könyv külön-külön kitér arra, hogy mi tárul az ember szeme elé, ha vonattal, autóval, vagy esetleg repülővel érkezik a Napvárosba. Olyan képeket „látunk”, mintha hirtelen egy mesébe csöppennénk, így az embert rögtön furdalni kezdi a kíváncsiság, hogy milyen is lehet ez a város, melyet egyébként mindenki előszeretettel gondol sötétnek, szürkének, koszosnak, szovjetnek. Klinau leírásából – legalábbis eleinte – azonban egy merőben más Minszket ismerhetünk meg, a színek, a szagok szinte megelevenednek, mintha már látnánk, éreznénk is őket. Itt semmi sem szürke, sokkal inkább sárga, időnként a Sárga Város lesz a Napváros szinonimája. Ezen a ponton könnyedén hatásvadásznak titulálhatnánk, azonban nem szabad elfeledkezni egyrészt a szerző képzőművész mivoltáról, másrészt arról, hogy az egész könyv abból az ötletből született, hogy külföldi ismerőseinek tudjon vinni egy tisztességes albumot Minszkről, így először fotókkal dokumentálta a várost, majd ezekhez születtek az esszék. Egy titkos várost látunk itt, tele átjárókkal a háztömbökön, kis udvarokkal, palotákkal, parkokkal, proszpektekkel, és persze betekintést nyerünk különös mikrotársadalmába is, bár Klinau csak érintőlegesen foglalkozik magával az emberrel.

Artur Klinau: Minszk. Az álmok Napvárosa

Ez a színes-szagos Napváros azonban egy idő után a szerző számára is beszürkül, és nem nagyon marad más, mint a lapos paloták szürke vakolata (amely palotákat egyébként eleinte még hatalmasnak és gyönyörűnek tartott). Ezzel el is érkeztünk a könyv következő, már személyes, önéletrajzi perspektívájába. Ugyanis a város különböző helyei a szerző életének különböző eseményeihez kapcsolódva jelennek meg, így például helyről helyre jelenik meg a gyermekkor, majd később részben a felnőtt évek is. Jól megfigyelhető, hogy Minszk a gyermekévekben egy pozitív, színes, izgalmas, titokzatos Napváros, azonban később már, ugyanúgy, ahogy különbséget tud tenni igaz és hamis között, belát a díszletek mögé is, és rá kell jönnie, hogy a Sárga Város igazából szürke. Két szemszögből látjuk tehát a Napvárost, egyrészt a gyermekéből, akit, ami nem elhanyagolható szempont, egy hithű kommunista anya nevel, másrészt pedig a felnőtt disszidenséből, aki már kellő távolságból tud szülővárosára tekinteni. Mindezek ellenére azonban nem találkozunk semmiféle értékítélettel, semmi sem jó vagy rossz. Minden csak „van” a maga valójában, és Klinau igyekszik általuk megértetetni az olvasóval Fehéroroszország identitását, ami, lássuk be, nem egyszerű feladat, és nem is kapunk egyértelmű választ a kérdésre, bár valószínűleg nincs is, és az olvasóra van bízva, hogy a leírtak alapján kialakítson egy – remélhetőleg a jól berögzült sztereotípiákat hátrahagyó – képet.

Amellett, hogy a könyv egyfajta különleges útikalauz és önéletrajz, van egy harmadik, történelmi vetülete is. Ebből a város, illetve Fehéroroszország történelmét, vagy legalábbis annak legfontosabb aspektusait ismerhetjük meg, egészen a kezdetektől, a Litván Nagyfejedelemség létrejöttétől gyakorlatilag napjainkig, illetve Lukasenka beiktatásáig. Az azóta is regnáló államelnökhöz egyébként ki is szól a szerző a könyv végén.  A XX. századnak azonban sokkal több figyelmet szentel, ez logikus is, mivel, hogy akkor épült a Boldogság Országa, amelynek a Napváros lett a kapuja; akkor született az utópia.  Természetesen ezek az események is a különböző helyekhez kötődnek, azoknak pedig, melyek már a szerző életében zajlottak, megvan a személyes vonatkozásuk is.

Artur Klinau: Minszk. Az álmok Napvárosa

Szerkezetileg eleinte viszonylag jól elkülöníthetően váltogatják egymást a várost leíró, a történelmi és a személyes fejezetek. Később azonban, ahogy eljutunk a XX. század második felébe, ahogy felnő, ahogy elszürkül a Sárga Város, már keverednek ezek a részek, azonban a legvégére újra szépen különválnak, mintha három lezárása is lenne a könyvnek. Egyrészt számot vet önmagával, hogy boldog tudott-e lenni a Boldogság Országában, másrészt félelmét és (valamilyen értehetetlen okból) reményét fejezi ki az új elnökkel és az új rendszerrel kapcsolatban, harmadrészt pedig búcsúzik az olvasótól, aki elhagyja a (talán soha be nem teljesülő) álmok Napvárosát.
 

Artur Klinau: Minszk. Az álmok Napvárosa. Kairosz Kiadó, 2012, 2800 Ft. Fordította: Pálfalvi Lajos

Németh Orsolya

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.