hirdetés

A fordítástól a gyászig

Búcsúsorok Vári Erzsébethez

2011. március 28.
Mélyen és puhán mosolygott a hangod, mert valahogy hanggal, telefonon át is tudtál mosolyogni. - A nemrég elhunyt műfordító, irodalomtörténész és tanár Vári Erzsébettől Zeke Gyula búcsúzik.
hirdetés

Drága Erzsi!

Amikor tán öt hete hívtalak, mert egy közös ismerősünk mobilszámára volt szükségem épp, csak röviden beszélgettünk. Segítettél, ahogy tudtál, de kérted, hogy tegyük le, és hívjalak vissza később, mert bankban vagy éppen. Számítógépen írom ezt a szöveget, gondolhatod, és mivel utólag már okosan tévednek az idegsejtjeim, azt íratják le velem e helyett a „bankban vagy éppen” helyett, hogy „bajban vagy éppen”. Gyorsan kijavítom, de hiába, késő bánat. Akkor semmi baj, semmi nyugtalanság nem sejlett azokból a számomra utolsónak bizonyuló szavaidból, sőt, amint most felidézem őket, még meg is nyugtattál velük. Mélyen és puhán mosolygott a hangod, mert valahogy hanggal, telefonon át is tudtál mosolyogni. Nem hiszem, hogy átejteni akartál vagy tudtál volna, ó nem, cseppet sem adtad a bankot. Annyit hallottam csak, amit magam is nyomban gondoltam, miután lenyomtam a gombot, hogy ugyan jó egy éve nem találkoztunk, mielőtt hívtalak, és talán újabb darab idő telik el, mire nyugalmasan leülhetünk, ahogyan tettük életünk elmúlt harminc éve során párszor, de minden rendben lesz, mert úgyis ugyanott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Hisz ott voltál, tudod, abban szűkös, de mégiscsak létező hátországban, ahol a barátainkat, jó embereinket tartjuk, akikkel szavak és sűrű együttlétek nélkül is folytonos dialógusban állunk életünk során. Csak még befejezem a könyvemet, gondoltam, amit már karácsonyra be akartam fejezni, végzek egyéb nyugtalanító teendőimmel, most már tényleg nemsokára, és akkor felhívlak, és rendesen találkozunk és beszélgetünk. Ám immár nem tehetünk így, mert te közben valami sokkal fontosabb dologgal végeztél határidő előtt, az életeddel. Amilyen közel álltál sokunkhoz barátként, éppoly távol áll most tőlünk az ítélkezés. Semmi jogunk nincs ehhez, hiszen nem vettük észre a kínlódásodat, hanem elhittük, hogy magadra is telik abból az önzetlen életörömből, amit a puszta látásunk váltott ki belőled. Elhittük, hogy minden érzelmi és egzisztenciális viszontagság ellenére rend van benned és körülötted, és a másoknak adott sok, oly oroszos babusgatás mellett már készülsz a bábuskaságra. És semmi jogunk ítélkezni azért sem, mert mi, akik itt mind afféle átlagos, történelmi depresszióban szenvedünk, csak dobálózunk a szóval, neked viszont bőséges alkalmad volt ismerkedni a könnyű metafizikánk nyers, nagyon is fizikai és kémiai arcával. Te mindezek ellenére mindvégig szerény és – a számunkra legalábbis – derűs maradtál, meglehetős sikerrel háttérben tartva a személyedet és az igen komoly szellemi teljesítményedet, amelyet elmulasztottunk eddig a maga egészében szemügyre venni és méltatni. Orosz anya- és magyar apanyelvű fordítóként a klasszikus és kortárs orosz irodalom fontos műveit tetted le a magyar szellemi élet asztalára, érzékeny esszéiddel és kritikáiddal pedig elősegítetted azok hazai befogadását, fontos gondolatokkal hozzájárulva a nagy dialógushoz. Prózafordításaid mellett Gurevics egyik alapműve, Az individuum a középkorban magyarra ültetésével a történettudomány területére is sikeres fordítói utat tettél. Megtanultál angolul és franciául, és e nyelvekből is fordítottál. (Vajon gondoltál-e rá 2004-ben, amikor Paul Ricoeur civilizációs ars poeticaként is olvasható, Kultúrák – a gyásztól a fordításig című kitűnő esszéjét adtad elénk, hogy a személyes sorsoddal nemsokára fájdalmasan megjáratod velünk a visszautat?) A szakmai alázat és avatott kíváncsiság ritka szellemi kalandjaként te fordítottad Nabokov Camera Obscuráját oroszból, majd a regény szerző által újra- és átírt angol változatát, a Nevetés a sötétbent is. Utolsó tetted árnyékában nem tarthatom véletlennek azt sem, hogy a mű negyedik hazai fordítójaként magadra vállaltad a zseniális démon, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének újrafordítását. S nem mellesleg: minden munkádból meggyőző filológiai érzék és tudás sejlik elő. Jó ember voltál, becses lény, egy durva világ szép virága. Amióta nem vagy, esténként ismét József Attilát olvasok. Fájdalmat hagytál magad mögött, fél polcra való ihletett, magyar nyelven újrateremtett prózát, és egy döccenős, ám tovább már nem csiszolható epigrammát:
Vári Erzsébet, élt ötvennégy évet.

Zeke Gyula

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.