hirdetés

A haza mint mentális állapot

Dubravka Ugrešić A fájdalom minisztériuma című regényének bemutatója

2008. május 27.
Dubravka Ugrešić regénye a Bóra sorozat első darabjaként jelent meg, bemutatóját május 22-én tartották az Írók Boltjában Konrád György, Radics Viktória és Lóránd Zsófia részvételével. A sorozat második darabja Mojca Kumerdej Fragma című könyve, melynek május 28-án este héttől lesz a bemutatója az Alexandra Könyvszalonban.
hirdetés

Miután Konrád György felolvasta azt az írást, mellyel 2000-ben a Heinrich Mann díjat átvevő Dubravka Ugrešić-et köszöntötte, s melyet később beválogatott A város és az ember című könyvébe, Radics Viktória, a kötet műfordítója kapott szót, s bár beszélgetésnek indult, ekkortól negyed órára monologikussá vált a délután, amit cseppet sem bántak a jelenlévők: Radics Viktóriából hirtelen buktak elő azok az élmények, melyeket a regényfordítás során és Konrád György írását hallgatva, Dubravka Ugrešić érzékeny megjelenítése során élt át; mélyen átélte azt az élményt, melyről Ugrešić regénye szól, s mely valószínűleg másképpen bár, de nem idegen Konrád Györgytől sem: az otthontalanság, a tértelenség élményét.
 
Konrád György, Lóránd Zsófia, és Radics Viktória
(fotó: Valuska Gábor) 
 
Ugrešić esetében ez a háborúval elveszített egykori otthon fizikai és szellemi értelemben való elveszítésével jár együtt: a fordítónő elmondta, hogy nemrég tért haza utazásából - Szarajevóban jártáról a literán is olvashatták publicisztikáját - s Ugrešić tanárnő-hősének élményeihez hasonlóan ő is úgy érezte a háborúban porig rombolt, majd újáépített Mostarban, mintha makettban járna; a téglák nem téglák, de kockacukrok lennének, s mindent elborítana a szimulákrum, a valódi utánzatának, az eredeihez képest kicsi, de zavaró elcsúszásnak, torzulásnak, a másolat igaztalanságnak az élménye.
 
Felidézte az Örökmozgóban május 21-én látott 1967-es jugoszláv film, a Živojin Pavlović rendezte Mikor halott és fehér leszek (Kad budem mrtav i beo) emlékét, melyet azon a szerbhorvát nyelven készítettek és vetítette, mely a háborúk után elvileg már nincs is, gyakorlatilag azonabn a terület nyelvei kis mértékben térnek csak el egymástól. A történet egy fiatal idénymunkás helykereséséről szól, s valamit felidézett abból az elveseztt világból, amit azonos formában már csak emléktöredékekeben élhet meg az egykori otthonát kereső: ez a terület mindig is a szabadon érkező hatások, a kultúrák egymás mellett élésének, egymásra hatásának világa volt, a nemzetiségek és a vallások olyan termékeny elegye, mely a ma oly kedvelt multikulturalizmust a fogalom divatba jötte előtt teljesítette ki. Radics Viktória szerint Magyarország még mindig rettenetesen zárt ahhoz képest, amilyen a háború előtti Jugoszlávia volt: itt nem ismertek azok az ízek, a nyelveknek azok a kevert érdekességei, amelyek ott oly gyakran fedezhetőek fel a szépirodalomban értékként is, például Ivo Andrić prózanyelvében.
 
Lóránd Zsófia és Radics Viktória, előtérben a regény
(fotó: Valuska Gábor)
 
A hazavesztés élménye nem csupán egy terület elvesztését, egykori házak, utcák, templomok, terek elvesztését jelenti; sokkal inkább a hazából, mint mentális állapotból való kiűzetést - ez az az élmény, melyet az egykor az ottani kultúrpolitika által öt boszorkánynak titulált újságíró- és írónők egyike Dubravka Ugrešić könyve is tükröz. Adva van a megejtően szép kulturális sokszínűség, melyből aztán a háborúkkal alakul az, ami: Franjo Tuđman az első horvát elnök és a nevéhez köthető ötvenegy koncentrációs tábor, vagy Slobodan Milošević története, akivel az ötök másika, Slavenka Drakulić ír érzékletesen a Jelenkornál megjelent riportregényében, A légynek sem ártanának-ban azt boncolgatva, jogosult-e mélységes különbséget éreznünk magunk és a bűnöket elkövető politikus-diktátor, hatalomféltő és hatalomszerző egyén között, vagy a helyzetbe hozott ember viselkedésének mely rugói alakíthatják úgy a helyzetet, hogy a bekövetkezett események szinte szükségszerűnek hathassanak. (A könyvet Csordás Gábor fordította, s mindazoknak, akik még nem olvasták, ajánlom figyelmükbe.)
 
Dubravka Ugrešić könyvét nem csupán a Hollandiában a már nemlétező szerbhorvát nyelvet tanító főhősnő énkeresésének történetéért, diákjairól adott leírásaiért, a diákok dolgozatainak részleteiért (Mint például Igor, az egyik diák dolgozata, a Horror és hortikultúra a 66-69. oldalakon), Hollandia feltérképezéséért vagy az egykori Jugoszlávia utódállamaiból Európában szétszóródott százezrek helykeresésének lézerpontos megjelenítéseiért érdemes olvasni, de a nyelvéért és következetes szerkesztéséért is: egy könyv, amelyben olyan mondatok kapnak helyet, mint az itt következő két-három idézett, nem lehet nagy hiba.
 
"Úgy élem meg az anyanyelvemet, mint valami nyelvi fogyatékos erőfeszítését, aki minden gondolatát, még a legegyszerűbbeket is, széles gesztusokkal, fintorokkal és elnyújtott magánhangzókkal kíséri. A földijeim beszélgetéseit hosszadalmasnak, kimerítőnek érzem, és mintha semmiről sem szólnának. Beszéd helyett mintha egymás vállát veregetnék a szavakkal, mintha vigasztaló hangzó nyállal tapasztgatnák egymást."
 
"- Minden nyelv dialektus, mely mögött katonaság áll. A horvát, a szerb meg a boszniai mögött paramilitáris bandák állnak. Csak nem fogják megengedni, hogy félanalfabéta bűnözők legyenek a nyelvi tanácsadóik? - mondtam. Közben tudtam, hogy azokhoz a nemzedékekhez tartozom, akiknak az olvasókönyvei tele voltak szlovén, macedón, szerb és horvát nyelvű részletekkel, latin és cirill ábécével nyomtatva, s hogy erre a tényre tíz év múlva nem fog emlékezni senki.
 
Na de mégsem ment ez olyan egyszerűen. A diákjaim jól tudták, hogy nem csak metaforáról van szó, hanem hogy a mi nyelveink mögött valóban hadseregek sorakoznak. Ezeken a mi nyelveinken valóban mészároltak, megaláztak, gyilkoltak, megerőszakoltak és elüldöztek embereket. Ezek a nyelvek azért estek egymásnak, mert összeegyeztethetetlennek tartották magukat, s ennek talán épp az volt az oka, hogy elválaszthatatlanok voltak."

Györe Gabriella

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.