hirdetés

A hét prózája - Esterházy Péter: Az eltunt ido nyomaban

2014. szeptember 8.

Egy csuklóból felrakott mestermű, mondanám, ám az némi pejoratív élt mégiscsak sugallna, holott EP könnyű kezéért sokan elcserélnének egy (-két) nehezet. - A hét prózáját, Esterházy Péter írását Keresztury Tibor ajánlja.

hirdetés

Esterházy Péter

Az eltunt ido nyomaban

D.-nek

Kepzeljunk magunk ele egy irot, de kozben ne nezzunk semmilyen tukorbe, se borotvalkozoba, se vasariba, aranykalacsoveztebe, se vidamparki torzitosba (mar az elobb is ezt akartam irni, csak nem talaltam a paszentos szot; van ilyen, sot, mindig ez van, ez a nem, ez a nincs, ez a keves, amit azutan az arc veritekevel, vulgo munkaval megvaltoztatunk, ha meg tudunk), szoval ugyeljunk arra, hogy ne huzhassak rank az oneletrajzisag dohos lepedojet (ezt azert tessem megjegyezni, es eltenni oreg napjaimra), vagyis az iro elso lepesben legyen kopasz, nem jo, se kopasz, se sorenyes, olyan legyen a haja, hogy arrol ne tudjunk irni semmifele mondatot, hacsak ezt nem, legyen dalias, kackias bajszos, vagyis legyen magyar, nem mintha minden magyar kackias volna, de minden kackias hottzihher magyar, a magyar volthoz ragaszkodjunk, kezre all, otthonosan mozgunk benne, meg ebben a baratsagtalan mostani valtozatban is (kinyalhatjak a seggem, de ez nem resze az irasnak), meg aztan, ha esetleg a nyelvrol esnek szo, iro eseteben ez nem kizart, akkor csak a magyar szamit (nekem), legyen tehat 186 centi, es felrevezetesul azonnal teruljon el elotte a Csendes-ocean, igy meg akkor sem merulhetne fol egy nagymagyarorszagos micsodanak az izeje, vadja, ha a bajusz kackiajat a rosszindulatu ertelmezes nagymagyarorszag alakunak latna is.

A Csendes-ocean az ekezettelensegre is magyarazatot adna, mikozben ravaszul lebegtetne az elbeszelo mi, a valosagos elbeszelo es az iro kozti poetikai keringot, ugyismint valcert. Es hogy ne feledjem, halatelten bokolna a Koppar koldus iroja, Tandori Dezso elott, meg akkor is, ha a cimben levo kuldus u-ja nem u, hanem u, u, nem mint ubul, hanem u, mint urge.

Artatlansagunkat, mind az oneletrajzisagot, mind a revizionizmust illetoen, diadalmasan erositene a december veget cafolni tetszo napfeny, a huszonot fok, melyet ugyis reumeurban, oppardon, Fahrenheitben mernenk, a palmafak konnyu es termeszetes ingasa (talan a fenti bekezdes valcerenek utemere?, nem, ez sok volna megis a jobol), a hibiszkuszbokrok vad zoldje, a tulipanfak tulipanfasaga es altalaban az ideillo termeszetleiras.

De lehet, meg ez sem volna eleg, meg ez is folvethetne bizonyos iroi transzformaciok lehetoseget, igy aztan meghagyva az Ertol a Csendes-oceanig mindent, magnoliat es... mit is?, legyen egy kerti asztal, nehany szek, az asztalon Meszoly Miklos Saulusa (ennek semmilyen kovetkezmenye es szerepe nem volna, affele valosagot erosito keptelenseg csupan), valamint... megakadtunk megint, szivunk es tapasztalatunk szerint egy Heimann rozet tennenk az asztalra, menne is a kaliforniai fenyviszonyokhoz, de legyen inkabb egy ferfiasabbnak mondott malt viszki (amugy sincs a hazban heimann), kulonosen, hogy eppen most dontottuk el, ironk no, mondhatnok irono.

Es legyen a biztonsag okabol 79 eves. Es egy olyan orjito citromsarga klepetus legyen rajta, hogy ha modunk volna, ustollest figyelmeztetnenk, ezt a ruhat es talan a ruzsozast se hagyja igy magan, ha fonnall szemer lehetosege is, hogy betorjenek ide az orosz katonak (nem allitom, hogy jonek, csak annyit, ha jonek; ha nem jonek, nem jonek, antul jobb), mert akkor hiaba hivatkoznek majd tisztes korara es a genfi egyezmenyre, az fog lenni, ami mindig lenni szokott, midon jonek az orosz (tulajdonkeppen szovjetre gondolok, vad, edes mongolokra meg szoke, turcsi moszkvaiakra), szoval jonek ezek a katonak ra ezekre az orjito sargakra: es akkor az idevonatkozo emberi hagyomany ertelmeben ugy meg lenne kancafulezve, hogy... hat nem is tudom, hogy a „kette all a fule" szinte vidamnak mondhato kifejezese leirna-e azt a dramai hevesseget, amely az ilyen attakok sajatja. Az erkolcsi dimenziorol, a fajdalomrol, a megalaztatasrol nem is beszelve. Menne le lassan a nap, a citromsargan ugy toccsanna a feny, mintha a ruha maga sugarozna azt.

Ekkor az iro, ki irono, ranez az orajara, kisvartatva harom ora (ez esetben az elozo, sunset-bulvaros mondat torolve), kisvartatva ejfel van otthon, szilveszter ejfel. Igy mondja, otthon, de nem gondol errol sokat. Igaz, keveset se. Tobb mint fel evszazada latja maga elott az osnt. Nem hasonlitja ossze a Petofi ronajaval, noha osszehasonlithatna. Visszamegy a medencehez, a mimozabokorhoz (amerikai mimoza!, sok sarga, most nyilott viraggal, szinben utik az irono vad es vadito sargajat) oda van kotve egy gazzal toltott ballon. Minden evben folenged egy ilyet. Mindig olyat vesz, amelyen ezustos bevonat van, a csillogas, a visszaverodo feny miatt az tovabb latszik.

A ballon sebesen felszokik a levegoegbe, egy pillanat alatt paranyira zsugorodik, az iro, mint minden evben, most is maga ele suttogja a Nietzsche-mondatot: Szalljon, aminek szallnia kell. Vajon hogyan van ez az eredetiben, ezt is hozzamondja, akar egy imadsagot, mint minden evben.

A csillogo pont mozgasa ott messzi font megnyugodott, meltosagteljesen szall az ocean fole. Mi lesz a leggombbel, de valojaban azt gondolja, mi lesz velem? Mi lesz az eletemmel? Nem a halalara gondol, mar es meg, tenyleg az eletere gondol, „ahogy irva van". Hogy az mert nem olyan, mint ez a napfenyben csillamlo ropules. Ez a konnyu szarnyalas. Ez a szabadsag es kotetlenseg. Ez a fol!

Elorehajol a medence fole. Ugy latja, a tukorkep, az arc meg-megvonaglik, razza a szaraz zokogas. Este majd, itteni este vendegek jonnek, kollegak, szomszedok: baratok. Jo lesz.

Idaig, eddig a pontig kepzeljuk magunk ele az irot, aki most visszahajol a Narcisszosz-tartasbol, hogy utaneredjen az idonek, amelyet ot perce hagyott ott Magyarorszagon, centraljuroptajmkent. Nem tudjuk, mi lesz.

fotó: Szilágyi Lenke

 

Centraljuroptajm

A hét verse, mint az tisztán látszik, ezúttal próza: egy anziksz a Csendes-óceán partjáról, Esterházy Péter küldte (Müpa Magazin, 2014. március-április). Csupa báj és csupa derű, lebegés, mint ahogy a ballon felszökik a szövegben a levegőégbe, csupa kellem és szellem, mégis átjárja valami nyomasztó sejtelem, elemi megrendülés: az arc tükörképe meg-megvonaglik a medence vizében – ráadásul nincs a helyi klaviatúrán ékezet. Nem lehullott: nincsen, s ez a szövegben megjelenő, képzeletbeli írót inkább kíváncsisággal, mintsem szomorúsággal tölti el. Elkeseredés, veszteség helyett érezhető szakmai izgalom járja át, ahogy az eltűnt idő nyomába ered, hangsúlyozván ártatlanságát úgy az önéletrajziságot, mint a revizionizmust illetően, bravúrosan működtetve közben az elbeszélő, a szövegben megjelenő író(nő) és a valóságos szerző közti poétikai keringőt.

Egy csuklóból felrakott mestermű, mondanám, ám az némi pejoratív élt mégiscsak sugallna, holott EP könnyű kezéért sokan elcserélnének egy (-két) nehezet. Egy színorgiába fúló, álomi szituáció a valóság és a képzelet határán, kevesebb, mint 6000 karakterben: magány, távollét, idegenség, egyszersmind valami lebegő, szárnyaló könnyűség; a létezés ritkán átélhető, zavartalan, privát, önfeledt öröme. A szabadság mámoros pillanata. Mimózák és tulipánfák. Nietzsche és a haza. Tandori és Mészöly, csak a miheztartás végett, esetleg egy palack – a kaliforniai fényviszonyokhoz jól passzoló – Heimann rozé, de végül nem. És ahogy mindebbe beleúszik nagymagyarország, az írónő citromsárga klepetusa, Petőfi rónája, az ékezettelenség és a felszabadító oroszok – és mindez Proust felől... Bámulatunk.

Bámul az író is a feleresztett léggömb után, „de valojaban azt gondolja, mi lesz velem? Mi lesz az eletemmel?" És hogy „Nem tudjuk, mi lesz." Ezt gondolom én is, akár hanyadszor olvasom.

Keresztury Tibor


hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
lolkabolka lolkabolka 2014-09-15 18:04

És ami még ez, amiről EP ír, a vizes böjti szelekben fölszárnyaló papírzacskó Rakovszky Zsuzsánál, nna, az még a prousti....

lolkabolka lolkabolka 2014-09-15 15:54

Jó az a léggömb, de léggömbben erről az egészről még mindig Kosztolányi a legjobb, A léggömb elrepül-ben... meg Réz Pál is....

Wienerviccel Wienerviccel 2014-09-10 09:53

A mű véleményem szerint sokkal inkább a Sarraute és Robbe-Grillet által kijelölt nyomon halad, őket messze túlhaladva, magához szelidítve Golding pastische-ét és Pessoa megérlelt alpáriságát.

Signor Formica Signor Formica 2014-09-10 07:23

Lawrence Sterne legnagyobb, egyetlen káeurópai örököse, ja és magyar. mostanában ékezet nélküli, azaz ékezetnélküli. ékezetnélküli magyar író csendes-óceáni magyarsággal ír a kurva prousti eltűnt idő kelet-európai kisállami nyomorúságáról.

minden mondata egy ékezetnélküli, hazafias kiállás! mert: ékezetnélkülinek lenni a sok csatakos hímes-ékezetes között: ez itt biza, maga a cselekmény! mondhatni.

nem megbántva senkit.

Wienerviccel Wienerviccel 2014-09-09 19:44

Nem akarok senkit megbántani, de ez iszonyú unalmas és érdektelen.