hirdetés

A hét prózája – Lábass Endre: Csillagvizsgáló és Aladdinlámpa a Klauzál téren

2017. október 9.

Lábass komoly gyűjtő, történetekkel; szilánkokkal, cserepekkel tele a zsebe. Üveggyöngyökkel. Ha találkozol vele, megajándékoz. Mesél. - A hét prózáját Jánossy Lajos választotta.

hirdetés

Lábass Endre minden könyvét szeretem. Jó érzéssel gondolok erre, ebből az alkalomból megint.

És arra is szívesen gondolok, hogy a Lábass-olvasókkal cinkos kapcsolatban vagyok. Akárha valami titkos hálózat sejtjei lennénk, egy halszálkányi zakóból, egy elgörbült kapcsú bakancsból megértjük egymást.

Ráadásul ennek a körnek a szerző is tagja, merthogy ugyanazt olvassuk közösen, "neve is van: Budapest". Igaz, Lábass elöl járt mindig, rejtekútjait azonban nagyvonalúan osztotta meg barátaival. (Lásd a lenti példát.)

Csavargó és flâneur. Hermész és Orpheus.

Kültelki apacs és tweedbe szabott polgár.

Lábass és Lábass.

Prózájában képes arra, amire kevesek. Hogy lépteihez mérje mondatait, a botladozásaihoz, a megtorpanásaihoz. Az elakadásaihoz.

Komoly gyűjtő, történetekkel; szilánkokokkal, cserepekkel tele a zsebe. Üveggolyókkal- Ha találkozol vele, megajándékoz. Mesél.

Hírhozó és kalandor. Krónikás és álomőr.

Emberhalász.

Keze alatt a város, lába alatt a város. Munkában a városárus.

Az alábbi oldalakon, nem meglepő, adakozó derűvel szórja kincseit.

Jánossy Lajos

 

Lábass Endre: Csillagvizsgáló és Aladdinlámpa a Klauzál téren (in: Vándorparadicsom)

Első pillantásra, kívülről, e város hangulata semmiben nem különbözött a világháborús haditudósítások fényképein látott kormos romvárosokétól. A házak mellett elhaladva azonban színek villantak a legszegényebb udvarokon is. A nyolcadik és a kilencedik kerület lakói, akik örök időkig József Attila verseinek világában élnek, otthon, a vastag tölgyfa kapu mögött rózsabokrokat és fügefákat nevelnek napos minikertjeikben. Megdöbbennének sokan, ha tudnák, mennyi fügefa van például a hetedik kerület régi házaiban is. Termő, dús lombú fügefák nyúlnak az emeleti függőfolyosókig. Van egyfajta kaktusz is, amelyik hatalmas, narancspiros virágokat hoz, ezt a gangon növesztik ládákban, és lelóg a poroló gerendája fölé. A legnagyobbat a Kisdiófa utcában láttam, mikor meglátogattam a Fordítót. E kaktusz legszebb példánya manapság a Népszínház utca elején, egy erkélyen él, a Kínai Negyed vendéglővel szemben hullatja az aszfaltra narancsos óriásvirágait.

A Fordító nyolcvan körül járt, egy boltíves ablak mögött élt a Kisdiófa utcában, több tucat, rudakra akasztott férfizakó mögött, és olyan régen fordított egy angol könyvet, hogy elkoptak a könyv fedelei. Ekkor a Fordító narancssárgás-vöröses zománcfestéket vásárolt a Klauzál csarnokban,szépen átmázolta a könyvet, megvárta, míg megszárad, majd tovább fordított.

A teret körbevevő házakban is akadnak titkok, például a kóser pince kocsmabelső sarkában. Ez eredetileg szabó- vagy lakatosműhely lehetett,mert a bejárat mellett van egy üvegezett falú fülke. Annak egérszagú sarkában hevertek a szegletes betűkkel teleírt, hatalmas könyvek poros kupacban. A bejárat is sajátos, a lépcsőt bombatalálat érhette, hát ácsoltak helyette egyet gerendából, pallóból, e falépcső vezet egy lócához a sötétség mélyén, és régebben állt itt egy kutyaólnyi fadobozos rádió is,azon szoktam üldögélni egy-két környékbelivel.

Ez a hely tulajdonképpen csillagvizsgáló. Ha egy boltban nem lehet fogyasztani,s csak elvitelre árusíthatnak, a vendégek kis palackokban kapják az italt, azt rögtön az ajtó előtt szájukhoz emelik  az eladó erről igazán nem tehet, s ettől az egész jelenet olyan lesz, mintha valami ritka égi tüneményt szemlélnének, s apró palack távcsöveiken át az eget kémlelnék a Klauzál tér felett. Az ilyen kocsmákat nevezik e városban csillagvizsgálónak.

Innen már igazán csak egy lépés a holdra szállás. Kisfröccs nekem, nagyfröccs az emberiségnek, csippent hamiskásan Armstrong. Feltűnően sok holdutazó szelíden megbolondult, részegen járták Amerika végtelen útjait, itt-ott megálltak, halálosan berúgtak, könnyfátyolon át, káprázva felnéztek az égre.

Nem én találom ki, hogy ez a város mesés. És nem is kell azt hinni,hogy vidámak ezek a mesék. Minden gyerek tudja, hogy a legijesztőbb mesék íródnak örökre belénk, amiket ráadásul lázasan olvasunk. Nem én találtam ki azt sem, hogy a Klauzál téren működött egy apró üzlet, melynek kirakatán ragasztószalagból kivágott betűkkel az állt:  Aladdinlámpa-javító.Ez persze lehet véletlen, hisz a mester kávéfőzőket is javított, és egyéb lámpákat is, nem csak Aladdinokat, azonban mégiscsak ezt írta föl a térre néző kirakat portól lassan opálosodó üvegére.

Ugyanebben a tömbben, a vásárcsarnok hatalmas kapujának másik oldalán, egy ház udvarán régiségbolt működött néhány éven át, e boltnak nem volt utcai cégtáblája, egy fémkeretes vitrint gurított ki reggelente az eladó, arra írták fel pirossal: Aladdin pince. Nedvesek voltak a falak, a régi fáspince illata örökre ott maradt, a plafonról csupasz hatvanas körte lógott, bizonyos napokon pedig hátul, a hosszúkás pincebolt mélyén Jakovits úr, a nett, vékonyka szobrász álldogált az angol fajansz levesestányérok között, és az eladólánynak udvarolgatott. Az ország egyik legjobb szobrásza volt, de a lakosság, úgy látszik, másfajta szobrokra vágyott. Õ a maga részéről bejárta kínjában a nagyvilágot, tele volt szeretettel, fallisztikus szobrokat tervezett, és szeretett társalogni.

Egy bőröndnyi üveg szemgolyót hozott magával Amerikából, mert akart egy olyan szobrot csinálni, mely kinyitja ezer szemét, amint valaki a szobába lép. Benyitsz, felkapcsolod a villanyt, és szemben találod magad egy csupa szem lénnyel. A szobrász acéltüskéket is hozott, zongorához. Egy nagy dobozzal. Kiment külföldre, azután hazajött, aztán itthon volt és passz. Barkácsolt, százával vásárolta a hanglemezeket, olcsónak tűntek. Kész üzlet. Nem túl nagyok a szobrai, csak mint egy kilós kenyér, esetleg kétkilós. Keveset öntetett bronzba, mert az drága  csak a legszebb, legformásabb darabokat. Faragott is, a konyhában faragta felháborító szobrait. Papírja volt arról, hogy felháborítóak. Nem is lehet ilyet köztérre tenni. Elpirulnának a többtonnás bronzpolitikusok. Mi lenne, ha egy fallisztikus harcos állna valamelyik közintézmény előtt egy hangulatos téren. A szűzlányok tavasszal körbetáncolnák.

Az Aladdin pince rég megszűnt, a szőke lány az Aladdin-háztömb másik oldalára, egy kifőzdébe került, ott aranyozta meg a tér nyugdíjasainak utolsó napjait egy darabig. A szobrász rengeteg akrilfestéket hagyott hátra, egy festő örökölte az egészet. A festékek eredeti tulajdonosa szeretett volna akadémiára járni  egy igazi szobrász az Akadémián végez  gondolta. Később észhez tért, nem erőltette, tanult egy mesternél, az elég volt. De azért vágyott legalább egy műteremre, ha valakinek műterme van, annak álom az egész élete. Teltek-múltak a holdújévek, ő agyagembereket gyúrt a konyhában, egész kis cseréphadserege lett, mire megöregedett. Csak az a kiállítás  ezt mondogatta néha , egy igazi életmű-kiállítás, azért megérte az egész, csak azt megérjem.

Az Aladdin pincebeli lány mesélte később a kifőzdében:  Ó, tudok én mesélni! Volt itt egy filmes, hát az azt mondta, megtaláltak egy elveszett szoborfejet! Férfifej volt! Ellopták egy házból! És valaki meglátta egy erkélyen! Fel is mentek érte, fel a lakásba, és mondták az embernek, a lakónak , szolgáltassa vissza a fejet! Az a ház tulajdona!  Milyen fejet? Hát azt, ami az erkélyen van. Az jó. Mert nincs erkély,  és zárta befele a láncos ajtót. Akkor elmentek a ház alaprajzáért, a tervrajzokért,  azokon rajta van minden, a legkisebb részlet is! , hát persze hogy volt azon egy fürdőszoba is! Onnan nyílt az erkély! Amikor kibontották a falakat, meglelték a befalazott helyiségeket, és a fürdőkádban megtalálták a régi lakó feleségét. Ott feküdt tizenhárom éve! A férje letagadta!  A feleségem? Hát az elutazott Dániába a fiához. Engem meg itthagyott a dög. Befalazta.

Az Aladdinlámpa-javítóval és az Aladdin pincével szemben egy különös nyáréjszakán, jóval tíz után, egyszer csak megjelent egy lakókocsi,megállt a park kerítésénél, oldalán felnyílt egy kitámasztható ablak, egy szőrös kéz táblát helyezett el benne: TÚRÓS PALACSINTA. GIN. Srégen a lakókocsi mögött sötétlett a csúszdákkal a domb.  Ott álltak a ponyvás teherautók, jegyezték meg halkan éjjeli bagoly, palacsintázó, ginező tettestársaim,a környékbeli öregek.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.