hirdetés

A hét prózája – Rosa Liksom: Föld

2018. július 9.

Amikor megcsördült a csengő, habozott, kinyissa-e. Végül kinyitotta. A nő belépett, frissen, fürgén, és mosolygott. Ő nem mosolygott vissza, rá sem nézett a nőre, csak elfordította a fejét. – A hét prózáját Nagy Gabriella választotta.

hirdetés

Rosa Liksom „sztorijai” a finn irodalomban mára fogalommá vált „liksomi egypercesekként” váltak ismertté. Vannak, akik a finn Örkénynek tartják. Pedig egész más. Azok közé a hallgatag, kevés eszközt használó szerzők közé tartozik, akik jószerével így, mérhetetlenül egyszerű megoldásokkal is képesek a szöveg sokszoros rétegzettségét létrehozni. A Földben a látszólagosan tökéletes, szépen berendezett világ lassan repedezni kezd: idáig még semmi különös, csinálták ezt kismillióan. Ám Liksom nem elemez, nem szedi szét apró darabjaira hőseinek személyiségét, nem kommentál, nem lamentál igazságokon, egyszerűen láttat. Mélyen ismeri alakjait, és hagyja, hogy mozogjanak a szöveg színpadán. Belőlük beszél (érzelemmentesen), már ha beszél, mert az alaphelyzet legfőbb jellemzője a kommunikáció hiánya. És mindig tud még rátenni egy lapáttal. Hiába kódolt a végkifejlet, meglep és – szégyen ide, szégyen oda – felszabadít. Arra a kínos belátásra kéne jutnunk, hogy nem csak két kultúra, de két emberi lény kapcsolódása is abszurd, annyi idegenség, nyelvi, kulturális, szociális stb. meg nem értés, távolság, bizalmatlanság választja el őket egymástól? Nem. Rosa Liksom szövegein nem süt át semmiféle ideológia, nem rágja a szánkba, hogyan kéne (együtt)élni a másikkal, csak beül valaki fejébe (mindig máséba), és mesél.

Nagy Gabriella

 

Rosa Liksom: Föld

Japánban, ott minden szép volt, jó volt. Érdekes, kihívásokkal teli munka, kellemes otthon, család. Amikor hazatért az országba, csak egy sötét lakás várta. Olvasni próbált, fellapozta a Heti Tudományt, de képtelen volt koncentrálni. Felállt a kényelmetlen székből, kiment a konyhába, és csak állt ott mozdulatlanul. Amikor megcsördült a csengő, habozott, kinyissa-e. Végül kinyitotta. A nő belépett, frissen, fürgén, és mosolygott. Ő nem mosolygott vissza, rá sem nézett a nőre, csak elfordította a fejét. Bement a nappaliba, a nő az előszobában álldogált tovább. Egy perccel később megkérte a nőt, vegye le a kabátját, és lépjen beljebb. A nő engedelmeskedett, de a figyelmesebb szem láthatta, hogy törékeny kis keze remeg, miközben kabátját beakasztja az előszobaszekrénybe.

A nő leült abba a fotelbe, amelyben ülni szokott. Ő állva maradt a könyvespolc mellett. A nő azt javasolta, hogy menjenek el vacsorázni. Ő nem akart. A nő megkérdezte, miért. Ő bosszúsan ingatta kicsit a fejét, lenéző kifejezés játszott az ajkai körül. Azt mondta, kisétálhatnának a Kaivopuisto park szélére, a tengerpartra, és ott majd meglátják, hogyan tovább. Az, hogy a férfi pont ezekkel a szavakkal mondta, amit mondott, gyanakvást ébresztett a nőben. Félt, de nem merte visszautasítani a javaslatot. A férfi egy lépéssel előtte ment. A nő ezt megalázónak érezte. Mintha nem is együtt lennének. Hát szégyelli őt a férfi?

Amikor a tengerpartra értek, épp félhomályba burkolózott a délután. A tenger sötéten hullámzott a fehér hajótestek körül. A férfi átugrott egy kőre, hideg hullámok nyaldosták kézzel varrott cipője orrát. A nő azt gondolta: most, most nincs tovább. Odasétált lassan a férfihoz, attól félve, hogy az rögtön előhúz egy pisztolyt a kabátja zsebéből, és agyonlövi magát vagy őt, vagy mindkettőjüket. Mikor egészen közel ért hozzá, az – régóta először – a szemébe nézett, és azt kérdezte, akarja-e, hogy összeházasodjanak. Ő szinte rémülten nézett rá. Hozzámenjen ehhez a férfihoz, aki mindent elvett tőle, az önérzetét, a bátorságát, az életbe vetett hitét? Elmosolyodott, azzal a gyerekes mosollyal, amelyről tudta, hogy a férfi szereti, és közben hallotta, amint azt válaszolja: akarom.

*

Ugyanolyan ő, mint a többi nő. Felébred, amikor a gyerek a fülébe súgja, hogy ébredj már fel, anyu. Felkel, kimegy a konyhába mezítláb, és megfőzi a gyerekeknek a reggeli tejbepapit, szórakozottan belelapoz az újságba, felöltözteti a gyerekeket, majd maga is felöltözik, belepillant a tükörbe a WC-ben, megriad.

Elviszi a gyerekeket a napközibe a család második számú autójával, majd bemegy dolgozni. Tekintete össze-vissza kalandozik, megbeszélés közben a férjére gondol, aki már megint üzleti úton... szaglássza vén, ráncos orrával valami alkalmi kurva szétnyűtt pináját egy hotelszobában.

Három után elrágcsál egy almát. A válás nem oldana meg semmit. Különben is szereti a férjét.

Elhozza a gyerekeket a napköziből, odateszi főni a tésztát, és lecsavarja a kész mártás kupakját. Evés után letakarítja az asztalt, és bepakolja az edényeket a mosogatógépbe, leül egy pillanatra a nappaliban a bőrfotelre, és a férjére gondol, aki sötétkék pulóverben és egy kismellű nő társaságában üldögél egy hangulatos borozóban egy kis mellékutcában, s csak arra vár, mikor csókolhatja meg a nő kecses ívű nyakának puha bőrét.

A gyerekek le akarnak feküdni. Ő segít nekik fogat mosni, és olvas egy hosszú esti mesét.

A házban minden csendes, csak a mosogatógép tompa zúgása hallatszik.

A férje csak vasárnap este érkezik haza.

Ő szeretne meginni egy pohár bort, de a férfi le akar feküdni. Ő szeretné megcsókolni a férjét, legalább az arcán, de a férfinak fáj a feje. Ő szeretne legalább egy percig a férje ölébe ülni, de a férfi eltolja magától.

Éjjel a férfi alszik, súlyos, mély álomba merülten, ő viszont virraszt. A férjére gondol, ahogy épp zöldszemű, rövidlátó, gyenge idegzetű nagyvilági hölgyeket gyö­möszöl a repülőgépek vécéiben, hatalmas olívaolajszagú szilikonmelleket szopogat ócska hotelszobákban, fiatal srácok vastag, korpás farkát markolássza éjszakai bárok süppedős kanapéin, vaktában választott girhes narkósok össze-vissza vagdalt comb­jai közé hengeredik félreeső bordélyházakban, aranyfogú fekete nők punciját nyalogatja taxik hátsó ülésén, simléderes sapkás kisdiákok fenekébe dugja vastag ujját füstös kávéházak hátsó asztalainál, szállodák halljában a műfikusz mögött kap el hátulról hájasvalagú szobaasszonyokat, akiknek hosszú szőrszál nő a torkában, köztereken, parkokban, plázák bejáratánál, parkolóházakban, autópálya menti koszos pihenőhelyeken, nagyvárosi előzősávokon és kereszteződéseknél...

Felkel az ágyból, kimegy a konyhába mezítláb, fogja a halvágó ollót, visszamegy a hálószobába, egy percig áll ott alvó férjére vágyva, majd az ollót a férfi félig nyitott szájába döfi.

Fordította: Jankó Szép Yvette

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.