hirdetés

A hét prózája – Tar Sándor: Ennyi volt

2017. február 12.

Kellene nekünk, munkálatlanoknak is valamiféle menekülttábor, hogy ne rontsuk otthon a levegőt meg a hangulatot az örökös kesergéssel, semmittevéssel. Oda aztán be lehetne hajtani mindenkit, munkanélkülieket, hajléktalanokat, koldusokat, árvákat, meg aki általában útban van vagy rontja a városképet. – Tar Sándor novelláját Nagy Gabriella ajánlja. 

hirdetés

Várok a gombában, a békávéponton a soromra. Ülök a puffon, közelebb húzódik hozzám egy kendőkbe bugyolált, idős nő, és megszólal, mintha magában beszélne. Zavarosak a mondatai, kémleli, figyelik-e. Ketten élnek a beteg fiával a nyugdíjából, negyvenhatezret kap kézhez, a többit levonják. A fia csökkent munkaképességű, nem kap munkát, a hivatalosan kirendelt gondozó nem látogatja. A villanyt kikapcsolták a lakásban, nem baj, úgyis szürkehályog van a szemén. Most megpihen kicsit, mondja sóhajtva a nő, aztán kiáll koldulni, mert éhes. Az országban, ahol – halljuk – hamarosan teljes foglalkoztatottság lesz, a fizetések nőnek, a nyugdíjak emelkednek, jobb sorsot látott nők és férfiak kukáznak, tilitoliban az egész életük, már ami megmaradt belőle, szemlesütve húzzák maguk után a kerekesszatyorral együtt a szégyen szagát. A szemük fénytelen, a lenőtt körmök alatt gyűlik a szurokfekete kosz.

Sokszor jut eszembe Tar Sándor. Mintha nem lenne folytatása annak a munkának, amit elvégzett. Mintha ennyire radikálisan, testközelből senki sem láttatná a megnyomorítottak életét ma. Az Ennyi volt című kötetben (1993, Cégér) a címadó novella egy végképp megkeseredett, megváltást már csak a haláltól remélő ember dühös monológja: „Kellene nekünk, munkálatlanoknak is valamiféle menekülttábor, hogy ne rontsuk otthon a levegőt meg a hangulatot az örökös kesergéssel, semmittevéssel. Oda aztán be lehetne hajtani mindenkit, munkanélkülieket, hajléktalanokat, koldusokat, árvákat, meg aki általában útban van vagy rontja a városképet”. Úgy fejeződik be (sokak esetében talán nem csak a szöveg), hogy „Én befejeztem. Szeretek én élni, dehogynem. De most más a helyzet, nem? Születtem, éltem, huszonkét évig álltam egy gép előtt, megnősültem, van egy gyerek. Lakás. Énvelem már nem történik más semmi, akkor meg mi a francnak az egész? Ennyiért megszületni is kár volt. Ennyi életért. Ennyi a kutyának is van. Nahát. Ennyi volt, kész, mehet. És hagyjon mindenki békén”. És erről nem lehet nem tudomást venni, nem látni, elhazudni, úgy tenni, mintha nem lenne. Mintha ezek az emberek soha nem is léteztek volna.

Nagy Gabriella

 

Tar Sándor: Ennyi volt by Litera Portal on Scribd

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.