hirdetés

A hét verse - József Attila: Két hexameter

2015. augusztus 24.

A megszólaló pusztán saját maga kedvéért választja a tisztességet, azért mert szabadságában áll azt választania, akár megéri, akár nem. Ezért az öntudatosságot, a szuverén erőt jelzi a felkiáltójel. Ezzel párhuzamosan a halálhoz való viszony is megváltozik. - A hét versét Csutak Gabi választotta.

hirdetés

Mindig lenyűgöz, hogy hogyan talál rá az agy a megfelelő pillanatban hirtelen valamire, ami már nagyon régóta ott van valahol, látszólag teljesen elfeledve. Gimnazistaként nagyon sok József Attila verset tudtam kívülről. Nem csak azért, mert akkoriban mániákusan olvastam, hanem mert nyertem egy kazetta-gyűjteményt is, ami József Attila összes verseit tartalmazta körülbelül tizenöt szalagon különböző művészek előadásában. Az egész egy nagy fémdobozban volt, ami azokra a régi tartályokra emlékeztetett, amikben fecskendőket szoktak tartani a kórházakban.

Mindig azt hittem, hogy a Két hexameter sorainak a központozása is ugyanaz (előbb kérdőjel, aztán pont). Így olvasva úgy lehet értelmezni, hogy a halál perspektívájából közömbössé válnak a morális értékek: lényegében mindegy, hogy az ember tisztességes vagy sem, hiszen mindenképp meghal.  Persze így sem lenne rossz a két hexameter játéka, a „legyek én” illetve „ne legyek” frappáns megfordítása.

Nemrég vettem észre, hogy az igazi bravúr az írásjelek játékában van. Az első hexameterben egy sértett, dühös hang szólal meg. A környezetében csalódott ember kérdésére, egy indulatos válasz születik felkiáltójellel a végén, és a társadalmi normákkal szembeni dac, a halálgondolatához társuló indulat jelenik meg benne.

A második sorban viszont egy egészen más perspektíva érvényesül. A megszólaló pusztán saját maga kedvéért választja a tisztességet, azért mert szabadságában áll azt választania, akár megéri, akár nem. Ezért az öntudatosságot, a szuverén erőt jelzi a felkiáltójel. Ezzel párhuzamosan a halálhoz való viszony is megváltozik. Az indulatot felváltja a tárgyilagos tudomásulvétel: pont.

Csutak Gabi


József Attila: Két hexameter

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

 

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
R.30 R.30 2015-08-25 08:40

Egy ideje valóban nem követem a vitát, mert meguntam, mikor követtem, akkor még az is kérdéses volt egyesek számára, hogy van-e éles határvonal modern és posztmodern között. Szerintem egyébként van, és a posztmodern épp az etikán bukik meg (nagyon szerettek Nietzschére és Wittgensteinre hivatkozni, túl jón, rosszon, meg nincsenek morális jelenségek, csak értelmezéseik, meg a nyelvjátékok, stb.; persze mindkettőt súlyosan félreértették/-értelmezték; hogy szándékosan-e, azt nem tudom, mindenesetre én arra a következtetésre jutottam, hogy a kortárs bölcsészettudomány egy jelentős része egyszerűen intellektuális szélhámosság).

A dzsömbli én A dzsömbli én 2015-08-25 01:57

Már a poszt-posztmodernben vagyunk - lemaradtál. :-) Teljes felbomlás helyett ismét különféle struktúrák jönnek létre, rengeteg apró, saját koordinátarendszerrel, életre szóló szerepek helyett afféle szerepkészletekkel meg ilyesmik. Jó esetben a tapasztalatok alapján és észben tartásával, de sohasem tudom, hogy amikor jelenségekről van szó, miről is gondolkozzam, mert a hétköznapi ügyek és azok magas szintű megfogalmazása valahogy nem mindig látszik ugyanarról beszélni. Ez utóbbiban a "nincs különbség jó és rossz között" szerintem mindig is úgy volt értendő, hogy "hozzunk be minden lehetséges szempontot lelkiismeretesen és sohase tegyünk végső kijelentéseket". Mint amikor mindig valószínűségekről beszélsz készen az újraértékelésre bármelyik pillanatban - azt is kevesen képesek a helyén kezelni. Nyilvánvaló volt, hogy mikor túlterhelődünk a következményeivel, kénytelenek leszünk megint apertúrát szűkíteni, megbékélni ebben is a végességgel. Hogy pl. az anything goes tényleg kerítést szaggatott vagy szimplán csak hülyeség volt, sohasem éreztem az én problémámnak - ami persze lehet lényegi hiba is, de nem :-). Ezzel szemben még mindig van például történelem, van jó és rossz, csak (jó esetben) tudósabb alapokról, naprakészebben. Az inkább csak használ. Lehet utálni sok mindent abból, ami ma van, tudom, mire haragszol, de J.A. életének elemi erejű sodrását, J.A. etikáját és erkölcsi dilemmáit, vagy hogy is mondjam mindezt, nem hiszem, hogy ez a kor eleve képtelenné vált volna megérteni - célt tévesztettnek látom a szarkazmusod, avagy szarkazmusnak a céltévesztést, ugye. Már ha érdekel. :-) A "tisztesség"-ről is többet tudunk pszichikai-humánetológiai-szociológiai szempontból, nem kevesebbet, és már ki sem nevetik ezt a megközelítést. Bár a média-, film- és játékipar nevű szellemi dögvész rengeteget torzít az egészen, emiatt is nehéz bármiről beszélni.

R.30 R.30 2015-08-24 21:33

Amit itt JA felvázol, egy modernista etika.
Ma ez már nem trendi. A posztmodern világban ugyanis nincs különbség jó és rossz között, tehát értelmetlen azon filózni, hogy melyiket válasszam. Minden döntés egyenértékű.