hirdetés

A hét verse – Juhász Tibor: Ami nem hajlik

2018. június 25.

És fólia a vers is, ami meglobogtatja alakjukat előttünk, ami láthatóvá, érezhetővé teszi őket. Áttetsző, síkos, hullámzó fólia, amibe belemarhatunk. – A hét versét Seres Lili Hanna választotta.

hirdetés

Azért, hogy ne csak a hírekből. Ne csak a politikáról. Illetve hogy ne csak úgy. Azért, hogy gondolkodjunk el, mi a francot. Illetve hogy fájdalmasabb legyen a gondolkodás. Nem mintha azt hinném, úgy bármi bárkinek is jobb lesz. És közben azért öncélúnak se kéne lenni. Szenvelegni. De azért csak reflektáljunk, csak gyötörgessük magunkat. Figyeljünk.

Azért, hogy ne akarjunk elmenekülni. Azt hiszem, fólia van köztünk is, fólia, mint a kisgyerekek arca előtt. Értelmezhető ez a fólia úgy, mint a nemtudás fóliája, mint örök, lebonthatatlan fal, amit mégis bontogatnunk kell, hogy kiderüljön, nincs lehetetlen. És fólia a vers is, ami meglobogtatja alakjukat előttünk, ami láthatóvá, érezhetővé teszi őket. Áttetsző, síkos, hullámzó fólia, amibe belemarhatunk.

És végül a tekintetekről. A versbeszélő nézi, nem is, bambulja a gyerekeket, akik maguk is bambulnak a környezettel eggyé simulva, az öregasszony meg nézi a bambuló beszélőt, horkant kettőt, rápillant a gyerekekre – maga a biztonság, az otthon ez az ember. Mi pedig lekövetjük a versbeli én (tekintetet figyelő) tekintetének mozgását, részesei leszünk, ott vagyunk a pillanatra (pillantásra) megállított világában, megüt a semmiség. A személyekből épülő közösség rendszere, gabalyos hálózata, a távolság és közelség, a hol a helyünk.

Azért, hogy nyílt kutacsunkon essen be az ég.

Seres Lili Hanna


 

Juhász Tibor: Ami nem hajlik


Az öregasszony háta mögötti befóliázott
ablakban két kisgyermek arcát lobogtatta
a szél. Nem bírtam levenni róluk a szemem.
Úgy tűnt, talán a fólia miatt, mintha a düledező
ház részei lennének, biztos voltam benne,
hogy a hámló falakkal együtt testük is elengedte
bőrüket, és úgy esik be nyílt kutacsukon az ég,
ahogy az egymásra rakott lemezekből álló
tetőn az eső. Eközben az öregasszony, kulcsolt
kézzel, nézett. Ami nem hajlik, az törik,
ismételte sokadszorra, de úgy, mint aki unja
már ragozni a semmiséget, hátrafordult,
és mormogott valamit a gyerekekről.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.