hirdetés

A hét verse – Nádas Péter: Nyár

2017. március 20.

A délutánok, amikor az idő végtelen, amikor tele a hasunk, amikor belefér magunk elé bámulni és egyik félálomból a másikba esni. Amikor a félálom elhozza a felismerés spiráljait... – A hét versét Szekeres Dóra választotta.

hirdetés

Teljesen véletlenül találtam rá erre a versre, nyomogattam ide-oda az interneten és egyszer csak ott volt. Azóta sem tudok elég hálás lenni a céltalan netezgetésemnek. Mi is ez a szöveg? Lehet, hogy nem is vers. Az 1992-es Talált cetli kötetben jelent meg, Nádas Péter így fogalmaz: „Ezek az írások lettek. Újságokban és folyóiratokban jelentek meg, vagy irattartóban hevertek. Harminc év alatt sok minden felgyűlik. Általában az alkalom igénye szerint születtek, megrendelésre, vagy csak úgy. Riportok, jegyzetek, naplók, kiállítási megnyitók, halotti beszédek, köszöntő szavak és elemző feljegyzések, csupa olyasmi, ami kétségtelenül az írásos kultúrához tartozik, mégis mellékesként kezelendő. Egyszer egy fafaragó műhelyében álltam, néztem, ahogy dolgozik. A forgács a térdéig ért. Kérdeztem, miért nem viszi ki minden este. Mondta, titkos időszámítás. Vannak írások, amelyeknek megkegyelmezek, nem vetem tűzre őket, s még annak se vagyok megmondhatója, hogy a legérdemesebbeket őrzöm-e meg. Békés, derűs estéken mindenesetre összeraktam, ami megmaradt. Így került egymás mellé a tegnapi és a harminc év előtti, s még annak se láttam szükségét, hogy ezeket az egymástól távoli időket évszámokkal megjelöljem.” 

Én nem mondanám, hogy mellékes a Nyár című írás (hívjuk így), pontosan ilyen a nyár, a délutánok, amikor az idő végtelen, amikor tele a hasunk, amikor belefér magunk elé bámulni és egyik félálomból a másikba esni. Amikor a félálom elhozza a felismerés spiráljait, amikor a bőrünk egyszerre izzad és didereg, mert árnyék vetül ránk. Amikor előttünk áll még az egész este és már kipihentek vagyunk...

Szekeres Dóra 


Nyár


Vastag ködfelhő keresztülszakítása.
A győzelem diadalmas alakzatában szállnak az évfordulós repülőgépek.
A parkban galambok tipegnek.
Már csaknem kitombolta magát a nyár, amikor közlik, hogy többé már nem lesz igazi nyár.
Az időjósok szerint jégkorszak következik.
Az előregyártott elemekből készült házakban nincs kéménylyuk.
Nem tudom, mivégre telnek ezek az órák.
Még a múlt gyümölcsébe sem haraptam, mert féltem a férgektől, s ezért még azzal sem vigasztalhatom magam, hogy én bizony már láttam férgeket.
Nem.
Férgeket sem láttam.
A homályos üvegek eltakarják az arcom.
Állandóan figyelem.
Ám figyelmem éppen úgy gyümölcstelen, mint az ágyékom.
Van időm.
Elképzelhetem ugyanezt zöldben.
Elképzelhetem, mintha ez a vegetáció, aminek középpontja most én vagyok, elképzelhetem, mintha nem körülöttem forogna.
Egy újszülött sérthető testét képzelhetem a közepébe.
Elképzelem, amint a szélre szorulva figyelem ugyanazt, amit most máshonnan figyelek.
Nem a tárgy, csak a nézőpont változna meg.
De a nézőpont megváltoztatná a tárgyat is. És ez 10a lény jelentené azt a sérthetetlen folyamatosságot, amiért most a saját múltamba kell visszamennem.
De a múltat is lezártam.
Nem akar jövővé válni a jelen.
De aludni jó.
Jaj, nagyon szeretek aludni.
A fal felé fordulva.
Álmok egy nyári délutánon!
Csorranjon eltátott szájon a nyál!
De nem lehet aludni se mindig.
Az idegpályák egy idő után nem kényszeríthetők alvásra.
Pedig még ez a félálomnak sem nevezhető próbálkozás is jó.
Mégsem fordulhatok mindig a magam képeibe.
Végül is abban vagyok kénytelen folytatódni, aminek legszívesebben teljesen hátat fordítanék.
Ezt nevezik az élet gyakorlatának.
Pedig többször elképzeltem már olyan napokat, amikor reggeltől estig és estétől reggelig aludnék.
És az életem így telne el.

 

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.