hirdetés

A hét verse – Tennessee Williams: Férfi az étkezőkocsiban

2017. június 19.

...föllázadt a zárka ellen, / jegyet váltott egy másik állomásra, / nevet változtatott, / ismeretségének körét kibővítette / új arcokkal, / de azok kiábrándítóan hasonlítottak az addigiakhoz. – A hét versét Nagy Gabriella választotta.

hirdetés

Ismerős helyzet. Vonat, száguldó póznák látványa, étkezőkocsi (ha emlékszünk még ilyenre), utazunk valahonnan el (magunkból), hogy hová, nem fontos. Az ember (ebben a versben egy férfi) mozdulatlanul ül, suhannak el mellette a tájak. Felejteni akar, de amit elfelejtene, „annál szorosabban tapadt hozzá, mennél inkább el akarta veszíteni”, be van „zárva koponyájának levegőtlen dobozába”, a kő nem gördül le a szívéről, vele tart a súly. Egy idő után nem tudjuk, mi mozog, van-e mozgás, ha mi magunk mozdulatlanok maradunk.

Tennessee Williams költő is volt, két kötetre való verset írt, noha ismertté két drámája, a Vágy villamosa és a Macska a forró bádogtetőn tette. A versben szereplő férfin nem nehéz felfedezni az extrém szorongás jeleit. Azt mondják, a költő neurotikus alkata, depressziója genetikus rokonságban áll nővére, Rose betegségével. Míg ő alkohollal és kábító hatású gyógyszerekkel igyekezett legyőzni rosszulléteit, nővérét skizofréniával kezelték (feltehetőleg félre), s mert állapota megnyugtatóan nem javult, lobotómiát végeztek rajta. Tennessee Williams – némiképp ennek következményeként is – rettegett, hogy egy napon nővére sorsára jut, és megbomlik az elméje. Ez a tébolytól való félelem és Williams depressziója is ott van ebben a versben, melynek végén a férfi akárhogy küzd, „mint elszakadt húrt” tudja csak elengedni magát, miközben száraz ajkát összeszorítva, mereven és tehetetlenül figyel. És nincs vége, itt ezen a ponton hagy faképnél a vers. Elviselhetetlen magasfeszültség, mielőtt ketté- vagy sokfelé szakad, ami van.

Nagy Gabriella

 

Tennessee Williams: Férfi az étkezőkocsiban

Mozdulatlanul ült elsuhanó tájak között
meggörnyedve vagy lelapultan mezőgazdasági
felszerelésük összhangtalan terhe alatt
a férfi az étkezőkocsiban,
Wyomingot nem vette észre,
csak arról tudott, amit el akart felejteni,
arról, ami annál szorosabban tapadt hozzá, mennél inkább el akarta veszíteni.

Valahányszor egy kocka kinyílt, a másik bezárult.

De ő be volt zárva koponyájának levegőtlen dobozába,
és csak testének érzékszervei,
mint a szem, a száj, az ujjak
és kurtán szólva a nemiség,
adtak neki módot a menekülésre.

Igen, mert föllázadt a zárka ellen,
jegyet váltott egy másik állomásra,
nevet változtatott,
ismeretségének körét kibővítette
új arcokkal,
de azok kiábrándítóan hasonlítottak az addigiakhoz.

És most a vasuti étkezőben
várta, hogy a mozgás
legördít egy követ a szívéről.
De a kő vele utazott,
felszállt a manhattani vonatra, jelen volt
még Chicagóban, jelen volt még St. Paulban,
jelen volt még Chayenne-ben,
már úgy látszott, transzkontinentális kirándulásra indult.

Mellényén babrált,
óráját kihúzta zsebéből,
levette a láncot
kigombolta a három felső gombot,
de a súly megmaradt.

Láthatatlan poggyászt vitt magával.

Tűnődött, hogy érezné magát anélkül:
nagyon könnyűnek? Sőt anyagtalannak?
Igen, talán anélkül
egyáltalában nem volna szüksége vasuti
közlekedésre: fajsúlyát teljesen elvesztené.

Fényes csillámlások
a hatalmas déli napsütésben Wyoming fölött
jeleznék légi átkelését.
Egy finom, önelégült zümmögés a ragyogó légburokban
alighogy tudtul adná jelenlétét az idegeneknek.

De most és egyelőre még mindig a finom
és színtelen marha- és gabonakivonatot
tartalmazó erőleveses csészével maga előtt
az izomlazítás
jóga módszerét gyakorolta,
és mint elszakadt húrt, elengedte önmagát.

De még mindig összeszorította száraz ajkát,
miközben tekintete továbbra is befogadta
száguldó sürgönypóznák értelmetlen egymásutánját.

Vas István fordítása

Angolul itt olvasható.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.