hirdetés

A hét verse – Volker Braun: A tulajdon

2016. május 23.

Én még itt: nyugatra ment hazám népe./ HARC VISKÓKKAL ÉS PALOTÁKKAL BÉKE. – A hét versét Fehér Renátó választotta.

hirdetés

„Mi teremtettünk itt szabadságot és nyomort” – írta 1997-ben Petri György a Szókoszorú Solt Ottila sírjára című versében. Volker Braun alábbi verse 1990 augusztusának elején jelent meg, egy hét alatt két helyen is: a Neues Deutschlandban és a Zeitben. A Nagy Rendszerváltó Illúziók elvesztésének tapasztalata, ami rokonná teszi a két szöveget: Petri keserű diagnózisában ott bujkál saját pályaindító sorainak („Amiben hittem,/ többé nem hiszek./ De hogy hittem volt,/ arra naponta emlékeztetem magam.”) újratöltése, reneszánsza. 30 years after. Csak 30 év múlva ne ez a dal legyen. Braun verdiktje pedig rémítően korai, ami ugyanakkor nem véletlen: ő meg a keletnémet baloldali ellenzékhez tartozott, volt párttag is, néhol fájóan vonalas. „Braun álláspontja logikus volt, baloldaliként a kapitalizmus globális győzelmét, ha nem is ellenforradalomnak, de restaurációnak látta, s nem progressziónak.” – írja a vers kapcsán György Péter. „De mi mindent hagyott ránk!/ Micsoda hiányt illúziókban” – ez a sorpár pedig Braun Marx Károly című verséből való.

1989-ben ennek az országnak a népe is Nyugatra ment, akkor csak egy hétvégre: volt, aki a Gorenje hűtőt, volt, aki a jól értesültség fölényét és az önműködő piacban való neofita buzgalmat erősítette a tetőcsomagtartóra és cipelte haza, hadd irigykedjen a szomszéd. Utóbbi egyúttal felesleges féknek és ellensúlynak, gúnyra érdemes, balos nehézkességnek, lomhaságnak tartotta a társadalmi igazságosság komolyabb garanciáit. A legelején kezdődött tehát a harc a viskókkal (itt Braun kifordítja Georg Büchner mondatát), gyanútlanságból és naivitásból. Ma meg itt vagyunk. „És itt vagyunk, vége a műszaknak,/ Nem azért, hogy lelépjünk, hogy elpárologjunk/ Ebből a hőségből, hanem hogy összebújjunk/ A dörgő gépteremben, valamilyen megoldást/ Találni, találni, találni.” – áll az Általános várakozás című versben. Itt vagyunk, vége a műszaknak, összebújunk, légkondi-hűvös az üvegfalú liftben.

Volker Braunnak 1986-ban jelentek meg versei magyarul az Európa Kiadónál, Petri fordításában. Ennek a kötetnek az anyaga megtalálható a Petri-életműkiadás második kötetében.
Három vers még A tulajdon mellé: Vogtland, Az osztrigák, Galilei pere.

Fehér Renátó

 

*

Volker Braun: A tulajdon

Én még itt: nyugatra ment hazám népe.
HARC VISKÓKKAL ÉS PALOTÁKKAL BÉKE.
És még az én lábam is megtaposta.
Eldől, szerény díszéből kivetkezik.
A télre majd szomjú nyár követezik.
Maradok, hol a dolgok sava-borsa.
A szövegem mintha zavaros volna.
Ami nem volt enyém, törik is össze.
Amit nem éltem, hiányzik örökre.
Csapda volt tehát az úton a remény.
A tulajdonom most karmotok hegyén.
Mikor mondom megint, enyéim s enyém.

Fordította: Mohácsi Árpád

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.