hirdetés

A hústól a daráig

Németh Zoltán (szerk.): Tükördara. Írások Parti Nagy Lajos költészetéről, prózájáról, drámáiról, Budapest, Kijárat, 2008. 2000,- HUF

2008. augusztus 29.
Németh Zoltán ügyesen lavírozgat a szerkesztői kezet megkötő [...] dilemmák között: [...] a Hősöm tere meglehetősen negatív visszhangját Balassa pozitív kritikájával helyettesíti; a Parti Nagy elismerése irányában eleinte vonakodó Kulcsár-iskolát Fodor Péternek a Parti Nagy-prózáról 2003-ban írt alapos és pozitív elemzésével képviselteti, ahogy igen szimpatikus Széni Katalin 1997-es tanulmányának szerepeltetése is, hiszen [...] ez [...] elsőként foglalkozott a Sárbogárdi Jolán női szerzőségének később oly nagy karriert befutott kérdésével.
hirdetés

Mostanában megnőtt a keletje azoknak a köteteknek, melyek egy-egy magasan kanonizált kortárs szerző életművének a recepciójából válogatnak. A sort a Kijárat kiadó Másodfokon című kötete nyitotta 2003-ban (szerk. Böhm Gábor), amely két Esterházy-mű kritikai visszhangjának bemutatására törekedett, és ehhez csatlakoztak később további összeállítások: Bodor Ádámról (Tapasztalatcsere, szerk. Scheibner Tamás és Szűcs Zoltán Gábor, L’Harmattan, 2005), Nádas Péterről (Testre szabott élet, szerk. Rácz I. Péter, Kijárat, 2007), illetve bizonyos értelemben ide tartozik a L’Harmattan Kertész-kötete is (Az értelmezés szükségessége, szerk. Scheibner Tamás, 2002), mely ugyanabban a sorozatban jelent meg, mint a Bodor-kötet, csak épp nem utólagos válogatás volt a recepcióból, hanem (nagyrészt) fiatal értelmezők friss tanulmányait tartalmazta. És ezzel tulajdonképp már meg is adtuk a recepciókötetek kiadásában buzgó két kiadó mögöttes koncepcióinak különbségét: míg a L’Harmattannál mintha nagyobb teret kapnának a kötetekben a friss értelmezések, addig a Kijárat kezdettől fogva inkább a már meglévő recepciós anyagból szelektált (és ehhez a metódushoz bevallottan a legendás 1988-as Balassa Péter-féle Diptychon-kötetet vette mintául).
            A Németh Zoltán szerkesztette Tükördara tehát, mint látható, többé-kevésbé jól bejáratott könyvszerkesztési hagyományokba illeszkedik. A kötethuszonkét tanulmányt foglal magába, melyeket (az egyes műnemi blokkokon belül) a megjelenés kronológiai rendjében közöl: kilencet Parti Nagy prózájáról, nyolcat a költészetéről és ötöt a drámáiról – a tartalomjegyzék felosztása szerint legalábbis. A Tükördarában közölt írások igazi témája (és műfaja) ennél ugyanis valamivel heterogénebb: a próza–líra–dráma hármas mellett olvashatunk tanulmányt Parti Nagy sajátos fordítástechnikájáról (Tompa Andrea írása), szóalkotási módjairól (Minya Károly), de a szerkesztő, Németh Zoltán 2006-os Parti Nagy-monográfiájával vitatkozó, eredetileg azt recenzáló írást, írásrészletet is (Bedecs Lászlótól). A műfajokat tekintve helyt kap benne laudáció (Thomka Beáta), előadásszöveg (Minya Károly), az inkább egy-egy versre fókuszáló elemzés (Domonkosi Ágnes, Ármeán Ottília), de nagyobb ívű áttekintésekkel (Fodor Péter, Bombitz Attila) is találkozhatunk. Ami pedig az életművön belül kitett hangsúlyokat illeti: a szintén Németh Zoltán jegyezte Parti Nagy-monográfiához (Kalligram, 2006) képest itt némi elmozdulás érzékelhető. Legerősebben talán ott, hogy a monográfia egyértelműen a Szódalovaglás-kötet (1990) köré szerveződött, ebből vezette le gyakorlatilag a szerző összes későbbi művét, illetve az azokat meghatározó „nyelvhús-poétikát”, ezzel szemben a Tükördara – mint ezt címe is sejteti – a 2003-as grafitnesz c. verseskötetet állítja középpontba: egyrészt a 22 tanulmány közül számszerűen is ezzel a művel foglalkozik a legtöbbet a kötet, másrészt a címben jelölt „tükördara-poétika” (Keresztesi József Dallszöveg c. versről nyújtott elemzésén keresztül) szintén a grafitnesz-kötethez kapcsolódik. A monográfia és a tanulmánygyűjtemény között eltelt idő tehát a hústól a daráig, azaz a szerző (Parti Nagy Lajos) mint barkácsoló koncepciójától a szerző mint „széttört tükör”, mint a „multiplikált identitáslehetőségek” tere koncepciójáig (ld. monográfia, 254.) vezet – Németh Zoltán értelmezésében legalábbis.
            A Tükördara ugyanis olvasható a szerkesztő Németh Zoltán 2006-os monográfiájának egyfajta továbbírásaként, mellékleteként, avagy „harmadik köteteként” is. Hiszen a monográfia gyakorlatilag két külön könyvet foglalt magába: a páros oldalak részletes áttekintést adtak a Parti Nagy-recepció történetéről, a páratlanokon pedig Németh adta közre a maga Parti Nagy-tanulmányait.  A Tükördara ennyiben az a „harmadik kötet”, melyben Németh Zoltán közreadja azokat a tanulmányokat, melyre a monográfia a recepciótörténeti részben a legtöbbet hivatkozott. Kényelmes eljárás, mondhatnánk – azaz mégsem teljesen.
            Lehetetlen ugyanis olyan recepciós kötetet összeállítani, amely minden szempontból pártatlan – hiszen egy-egy ilyen kötet kanonizációs szerepet is betölt: a monográfiákhoz hasonlóan ez is hangsúlyokat, meghatározó irányokat jelölhet ki az életműben, és a recepciót sem csak bemutatja, hanem szükségképpen valamiféle értékeléstis ad róla –, és akkor még nem is szóltunk arról a sok-sok további dilemmáról, amibe az objektivitásra törekvő szerkesztő beleütközhet. Mint például, hogy elégedjen-e meg a szerző jobb műveiről írott elemzésekkel, vagy rosszabb művekről írt bravúros kritikákat is közöljön-e? Inkább a ma is ható művekre fókuszáljon, vagy engedjen teret a régi nagy sikereknek és áttöréseknek? Kitüntessen-e bizonyos értelmezési irányokat, vagy pártatlanságra törekedve minden értelmezői „iskolából” válasszon egy-egy képviselőt, akit beszéltethet? És így tovább. Németh Zoltán ügyesen lavírozgat a szerkesztői kezet megkötő fenti dilemmák között: így például a Hősöm tere meglehetősen negatív visszhangját Balassa pozitív kritikájával helyettesíti; a Parti Nagy elismerése irányában eleinte vonakodó Kulcsár-iskolát Fodor Péternek a Parti Nagy-prózáról 2003-ban írt alapos és pozitív elemzésével képviselteti, ahogy igen szimpatikus Széni Katalin 1997-es tanulmányának szerepeltetése is, hiszen gyakorlatilag ez a cikk volt az, mely elsőként foglalkozott a Sárbogárdi Jolán női szerzőségének később oly nagy karriert befutott kérdésével. Nyilván bele lehet kötni abba, hogy bizonyos tanulmányok miért vannak ott (számomra például rejtély Minya Károly cikke), mások meg miért nem (mondjuk miért nincs Bagossy meg Dérczy a dráma-részben), de végig érezhető egy az erősségekre és pozitívumokra koncentráló, a hiányosságok elfedésére törekvő, jóindulatú szerkesztői koncepció. Szimpatikus, és a szerkesztő demokratizmusát mutató gesztus Bedecs monográfia-kritikájának a beemelése is. A Bedecs-szöveg bekerülése ugyanakkor azt is mutatja, hogy Németh maga is érzékelt egy további szerkesztési nehézséget, nevezetesen azt, hogy a közelmúltban gyakorlatilag monopolhelyzetbe került a Parti Nagy-könyvpiacon. Ez ugyan nem jelent sok könyvet, ám időnként nagyon kellemetlen lehet, ha egy-egy kritikushoz mintegy „odanő” egy szerző. A Tükördara profi munka – ám talán épp ezen a ponton tér el a többi recepciós kötettől: azokat ugyanis nem a tárgyalt szerző monográfiaírói állították össze, és talán épp emiatt is kerülhettek üdítő dialógusba a már kialakult életmű-értelmezésekkel. Németh Zoltán viszont, ha dialógust (és dinamizmust) akar, akkor csak a két évvel ezelőtti önmagával dialogizálhat. És ez nagyon nehéz feladat.

Horváth Györgyi

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.