Az első kritikát nem francia újság, hanem a svájci Le Temps közölte róla december 3-án. Furcsának tűnhet, de nem meglepő, ha tudjuk, hogy André Clavel, a tekintélyes napilap vezető irodalomkritikusa több mint tíz éve a magyar irodalom elkötelezett híve. Számos érzékeny elemzést szignált már eddig is, többek között Krúdyról, Kosztolányiról, Grendelről és Esterházyról is.

A francia fővárosban a Télérama reagált elsőként a Javított kiadásra, az a televíziós és rádiós hetilap, amely színvonalas, információgazdag kritikai rovattal is rendelkezik több művészeti területen. Értelmiségiek és a művelt nagyközönség alkotja olvasótáborát Párizsban, vidéken egyaránt. Michele Gazier írónő, aki többször járt Magyarországon a budapesti Francia Intézet jóvoltából, elsősorban a francia irodalmat figyeli. De már maga a tény, hogy Esterházy bekerült kevés külföldi szerzőt szemléző rovatába, elismerést jelent, francia szemmel nézve legalábbis.

A Nouvel Observateur a megjelenés alkalmából kétoldalas interjút közölt Esterházyval. Gilles Anquetil főszerkesztő-helyettes magyar irodalom iránti érdeklődése az 1990-es évek elején kezdődött, amikor az irodalmi rovat vezetőjeként, e sorok írójának munkáját segítendő, teljes oldalt biztosított az akkor a világon mindenütt régóta elfelejtett Márai Sándor francia újrafelfedezéséhez. Később megismerkedett Esterházy Péterrel, akit egyszer vendégül is látott a hetilap szerkesztőségében, s akinek azóta is nagy tisztelője. Az egyik legjelentősebb európai írónak tartja. Tegyük hozzá, nincs egyedül ezzel a véleményével Párizsban.

A cikkek mindenekelőtt a könyv tartalmával foglalkoznak, vissza-visszautalva a Harmonia Caelestisre, amelyről a kritikusok elragadtatott értékeléseket írtak 2001-ben. Clavel szerint a Javított kiadás „egyszerre meditálás az árulásról és példásan bátor tett”; Gazier kérdésekkel zár: „vajon ki lehet-e valaha heverni egy ilyen atyai titok felfedezését? Ad-e némi megbékélést az írás annak, aki elhatározta, hogy mindent elmond?” A Nouvel Observateur többek között azt tudakolja az írótól, vajon vállalják-e múltjukat az új tagállamok. Esterházy Péter véleménye szerint nem, mert az emberek hazudnak önmaguknak. S ez nem csak a politikai elitre jellemző, hanem az egész társadalomra, aminek az az oka, hogy nagyon nehéz szembenézni azzal az ezer és egy kompromisszummal, amely a túlélés ára volt. „Legszívesebben elfelejtenénk. Egy elmúlt diktatúra tükrébe nézni nem kellemes. Egyszerűbb azt mondani, hogy áldozatok voltunk. Azzal a ténnyel is nehéz szembenézni, hogy közvetve vagy közvetlenül, de diktatúrát működtettünk. Könnyebb azt mondani, hogy nem diktatúra volt, mi pedig reformkommunisták maradtunk az utolsó leheletünkig. Mindkét állítás hazug. Ebben a hazugságban élünk jelenleg.” Arra a kérdésre, hogy szerinte mivel definiálható legjobban Európának ez a térsége, Esterházy így válaszol: „A történelem erősebb jelenlétével. Azzal a ténnyel, hogy a történelem megállás nélkül beavatkozik hétköznapjainkba, keddjeinkbe, szerdáinkba. Az idő múlása nem folyamatos, nincs perspektíva, mindig mindent újra kell kezdenünk. Igen, talán ezzel a paradoxonnal (lehet meghatározni): a brutális jelennel és a múlt ugyanolyan durva hiányával.” A Nouvel Observateur egyik másik kérdéséből kiderül, hogy Franciaországban Magyarországot olyan országnak tartják, ahol az irodalmat magas színvonalon művelik, s melyet Esterházy mellett olyan nagy nevek fémjeleznek, mint Konrád, Kertész és Nádas. Ennek oka az író szerint a perspektívahiány és a reménytelenség, amelyek nagy fegyelmet, erős szellemi koncentrációt igényelnek. „Ezeket a műveket a magány szülte. A közösségi utak járhatatlanok voltak, nem tudtak illúziót adni. Az 1956 utáni Magyarország a magány hideg országa volt.”

A Gallimard könyvkiadó Du monde entier sorozata, amelyben Esterházy Péter regényei megjelennek, egy régi, de még ma is a legnagyobb presztízzsel rendelkező világirodalmi sorozat Franciaországban. Divatjamúlt fedelének grafikai rajzán valószínűleg emiatt nem változtatnak. Ehelyett időnként – de csak akkor, ha úgy ítélik, hogy a könyv a szélesebb közönség érdeklődésére is számíthat – modern, a mai olvasót megszólító borítóval látják el. Sajnálatos, hogy a Javított kiadás esetében ez nem történt meg. A megjelenés időzítése – október vége – azt jelzi, hogy a kiadó az őszi irodalmi díjak megszerzéséért folytatott harcba se „nevezte be” Esterházyt. Ezt szintén sajnálhatjuk, nem csupán a könyv értékei és fontos témája miatt, hanem azért is, mert az európai csatlakozás óta „trendi” dolog közép-európai írót jutalmazni, és nem lehet tudni, hogy ez a magyar irodalom érvényesülését segítő divat meddig fog tartani. Igaz, az őszi irodalmi szezon díjai többségükben francia alkotásokat jutalmaznak. A híresek közül egyedül a Médicis és a Femina díjaz külföldi regényt is. Csak remélni lehet, hogy azért alakította így a Gallimard az író sorrendben a hetedik franciául napvilágot látott könyvének bevezetését, mert Franciaországban a legrangosabbnak tartott világirodalmi díjat nem ősszel, hanem az év elején adják át (az előző év terméséből válogatva). Ez a Prix du Meilleur Livre Étranger. Magyar kitüntetettje egyszer, 1999-ben volt, amikor Nádas Péternek és az Emlékiratok könyvének ítélte a komoly világirodalmi tájékozottsággal rendelkező zsűri. Azokban az években a döntést, magyar vonatkozásban legalábbis, nem befolyásolta semmilyen irodalmon kívüli körülmény.

Esterházy Péter könyvének kezdeti, igen elismerő kritikai fogadtatása mindenesetre azt jelzi, hogy a Javított kiadással az összes fontos médiumban foglalkozni fognak.

Péter Esterházy: REVU ET CORRIGÉ, DU MONDE ENTIER.  416 pages - 26,50 €

Virág Ibolya (Párizs)