hirdetés

A jó matekos megoldja, és élvezi

2009. március 10.
Valóban lefordíthatatlan könyv a Súlyszivárvány? Miért kellett harmincöt év a magyar változat megszületéséhez? Miért ezt a címet választották? Erről beszélgettünk a fordítóval, Széky Jánossal, aki elmondta: a banánpéniszes borítóban az amerikai pynchonisták irodalmi kultúránk bizonyítékát látják. - A Könyvesblog interjúja.
hirdetés

Ön fordította az 1990-ben megjelent A 49-es tétel kiáltása című Pynchon-regényt is. Annak idején hogyan került kapcsolatba az író munkásságával?

Amikor az ősidőkben amerikai irodalomból szigoroltam, vizsgáztatóm, egy gyakorlatilag munkásság nélküli funkcifeleség megkérdezte a végén, hogy kik a kedvenc mai amerikai íróim. Soroltam az ismert neveket: Updike, Vonnegut… Mire a hölgy felvilágosított, hogy ettől ezért, attól amazért fanyalognak a kritikusok. „Mostanában ezt a Pynchont dicsérik nagyon. Biztos hallott róla.” Pár hónap múlva a bölcsészkarral, a mai Sapientia Főiskolával szemben lévő antikváriumban – ma sportos ruhákat lehet kapni a helyén – megtaláltam a Gravity’s Rainbow-t keménykötésben, full védőborítóval, valakinek a félig olvashatatlan magyar ceruzajegyzeteivel. Mint jó sznob, megvettem, beleolvastam, és azóta meg vagyok delejezve.

Mit gondol, miért telt ennyi időbe, hogy az eredetileg 73-ban kiadott Súlyszivárvány megjelenjen magyarul?

Nemcsak magyarul. A régióban az első fordítás, a szlovén 98-ban jelent meg, a lengyel 2001-ben, a cseh tavalyelőtt, az orosz az idén fog. Hogy máshol mi volt az időeltolódás oka, nem tudom, de gyanúm szerint hasonló, mint az én esetemben. Körülbelül 1990-ig részben cenzurális okokból, de főleg a kulturális távolság miatt hozzá sem lehetett nyúlni. Valamikor 88 körül segítséget kértem egy kiváló költőtől a Soros-ösztöndíjhoz, mire azt felelte, hogy meg se próbáljam, mert se magyar politika nincs benne, sem az elbírálók nem tudják, hogy eszik-e vagy isszák. 1990 után a cenzúra megszűnt, és csökkenni kezdett a kulturális távolság, de egy ideig senki sem hitte, hogy egy ilyen könyv kiadása üzlet lehet. Több újonnan született, lelkes kiadóval tervezgettük, hogy megjelentetnék, de külső segítség nélkül ők se vállalták volna a befektetést, segítség pedig nem jött se magyaroktól, se amerikaiaktól. Én meg akkor már családapa voltam, nem élhettem a hobbimnak este hat és éjjel kettő között, ingyért. Végül a Magvetőtől kaptam megtisztelő ajánlatot, és talán egy-két évvel korábban megcsinálhattam volna, de egyszerűen nem volt időm.

Aktuálisnak tartja-e a könyvet, vagy a fordítással inkább csak egy régi tartozás lett leróva?

Mind a kettő.

A Súlyszivárvánnyal kapcsolatban sokszor emlegetik Szentkuthy Miklós Ulysses-"átköltését": hogy a Joyce-éhoz hasonlóan ezt a szöveget sem lehet tökéletesen lefordítani magyarra. Mennyire volt nehéz hűnek maradni a szöveghez?

Van itt egy pár babona... Léteznek lefordíthatatlan művek, de sem az Ulysses, sem a Súlyszivárvány nem az. És a lefordíthatóság határán innen csak jó és rossz fordítás van. Tökéletes műfordítás pedig ugyanúgy nincs, ahogy a Brandenburgi versenyeknek nincs „tökéletes” előadása. A műfordítónak azt kell a lehető legjobban megsaccolnia és megközelítenie, ami írás közben a szerző agyában zajlik. Én ezt nevezem hűségnek. Lehet, hogy Szentkuthy gyakran pontatlan, és néha muszáj volt eltérnie az eredetitől, de az Ulysses ezzel együtt sokkal jobban járt, mint a világirodalom néhány más csúcsklasszikusa, aminek a fordítását nálunk illik ájultan tisztelni. Szentkuthy mint fordító ugyanis hasonló mentális és nyelvi frekvencián rezgett, mint Joyce. Nem szürkítette el, de nem is nyomta agyon a saját egyéniségével. Nem akart helyette írni. Hozzá kell tenni, hogy neki nem álltak rendelkezésére olyan segédkönyvek, mint Weisenburger Gravity’s Rainbow-kalauza, és főleg nem volt internet. Ahol már a Pynchonwiki.com előtt megvolt a „Kalauz a kalauzhoz”, a GR-konkordancia, mindenféle jegyzetek, vagy ahol végszükség esetén a levelezőlistán rá lehet kérdezni a rejtelmesebb amerikanizmusokra, vagy a YouTube-on két perc alatt meg lehet találni egy rég elfelejtett harmincas évekbeli filmsláger dallamát. Ezért azt gondolom, nem is olyan nagy baj, hogy nem vágtam bele az internet előtti korban. A mai fordítónak sokkal könnyebb a dolga, ha pontos akar lenni. De a pontosság még nem maga a hűség, csak hozzásegít a hűséghez.
Úgy tudjuk, több lehetőség is felmerült az eredeti cím (Gravity's Rainbow) magyarítására, tud példákat mondani? Miért emellett döntöttek végül?

Szóba került például, természetesen, „A gravitáció szivárványa”, aztán „A nehézkedés szivárványa”, a „Nehéz szivárvány”. Az egyik ötletembe pedig valaki beletrafált a Könyvesblogon: ritmikailag „A szivárvány súlya” áll legközelebb az eredetihez, csak itt külön meg kellett volna magyarázni a szemantikai viccet (mármint hogy „fordítás”). Végül a kiadó az általam legjobban tisztelt két aktív angolos műfordítóval egyetértésben választotta a „Súlyszivárvány”-t a listáról.

Nehéz volt a címben lemondani a "gravitáció" szóról?

Nem. Egyfelől mert a „gravitáció szivárványa” és hasonlók a nyílt hátsó és zárt elülső magánhangzók oda-visszaváltogatásával olyan szájtornát kényszerítenek a beszélőre, hogy az a világ minden nyelvén idétlenül hangzana, pláne magyarul. Másfelől mert a „gravity” többjelentésű szó, ellentétben a magyar gravitációval. Az általános tömegvonzáson, nehézkedésen kívül jelent komolyságot, komorságot, és egyszerűen súlyt is, mint a „center of gravity”, azaz „súlypont” kifejezésben. Pynchon erre a többértelműségre alaposan rá is játszik.

Mennyi idő volt lefordítani a könyvet?

Az első kapavágástól az utolsó korrektúráig körülbelül három év telt el. Közben volt, amikor egy hónap alatt hat oldallal készültem el, máskor százzal, de ez nem a szöveg nehézségétől függött.

Van olyan rész, amivel emlékezetesen sokat kellett küzdenie? Fizikakorrepetálásra járt?

Majdnem. Állandó készenléti kapcsolatban voltam egy fizikus barátommal. Amellett – megszámoltam – harminc embertől kérdeztem szakmai részleteket, szakszavakat a legkülönbözőbb témákban a kálvinista teológiától a zsidó misztikáig, a repülőgép-kormányzástól a filmvágásig. Küzdeni minden becsületes fordító a könyv elejével szokott, amíg a passzív olvasóhoz képest rá nem jön a mondatírás gyakorlatában, hogy milyen rugóra jár az író agya, mire kell figyelni, mi megy magától, mire kell kitalálni valami állandó megoldást. Ez tanulási folyamat. De azontúl a „küzdés” már a rossz fordítás szinonimája. Valahogy úgy, mint egy nehéz matekfeladatnál: a jó matekos megoldja, és élvezi. A rossz matekos „küzd” vele, tehát nem tudja megoldani. Úgyhogy a nehezebb részeken, például egyik-másik versen sokat agyaltam, természetesen, de nem mondanám küzdésnek.

Nem zavaró, hogy szinte semmit nem tud a szerzőről, akinek a szövegével éveket töltött? Valamilyen formában azért volt lehetősége konzultálni vele?

Nem lehet konzultálni vele, de mondom, rengeteg a háttéranyag. A szövegből pedig pontosan kiderül, hogy a szerző milyen ember, miről mit gondol, és így tovább.

A borító hogy tetszik?

Amikor először láttam fájlban, kinagyítva, monitoron, engem is meglepett, enyhén szólva. De egészen más, ha az ember élőben látja a könyvet, és megfoghatja. A legautentikusabb amerikai Pynchon-filológus körökben azt mondták rá: impozáns megjelenésű kötet, bizonyíték arra, hogy az irodalmi kultúrát Európában mennyivel komolyabban veszik, mint az Egyesült Államokban.
..................................................................................

Széky János fontosabb irodalmi fordításai: 
Thomas Pynchon: A 49-es tétel kiáltása. Budapest: Európa, 1990 (2. kiadás, Magvető, 2007).

Nick Cave: És meglátá a szamár az Úrnak angyalát. Budapest: Holnap, 1992 (2. kiadás, Ulpius-ház, 2003).

Mary Renault: A királynak meg kell halnia. Budapest: Holnap, 1992.

Djuna Barnes: Éjerdő. Pozsony: Kalligram, 1994 (2. kiadás, Budapest: Pesti Kalligram, 2003).

Tibor Fischer: A Gógyigaleri. Budapest: Helikon, 1996 (2. kiadás, Magyar Könyvklub, 2005).

Norman Mailer: Amerikai álom. Békéscsaba: Tevan, 1999.

Alberto Manguel: Az olvasás története. Budapest: Park, 2001.

Thomas Pynchon: Súlyszivárvány. Budapest: Magvető, 2009.

Szalai-Burszán Balázs

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.