Nézd, ott a Sárgamá’ fia, tiszta apja. No az is jól elkeveredett a vakvilágban, amikor utoljára írt az apjának, tudjátok, mit írt? „Fater! Párizsban élek! Itt lakom a híd alatt egy hordóban. Jól vagyok. Matyi”. Én ezt is azon a jellegzetes orrhangján hallom. Ja, jó nagy ormányt adott neki az Úristen, az biztos. Meg orrsövényferdülése is volt. Ja. Akkor nózija volt, mint Mátyás királynak a képeken. Úgy is viselkedett, mint egy király. Hát az biztos, hogy ő volt a kocsmák királya. De mért lett ez a neve. Olyan hülye név: Má’. Azért, mert az apja mondta neki, hogy fiam, gyere má’, gyere má’! Ő meg mindig mással foglalatoskodott, téblábolt, tette-vette magát, így ráragadt. Hát ez a Má’, hogy szerette a piát! Meg a nőket! No, kérdeznéd a feleségét! Ja. Vagy inkább az özvegyét. Semmi hír róla már több éve. Azt mondta állítólag a felesége, hogy a gyönyörű, nagy, tengerkék szemébe szerettem bele, de akkor még nem tudtam, hogy cápák úsznak benne. Miért? Verte? Azt tán nem, de volt, hogy hetekig nem ment haza. Kocsmázott, nőzött, verekedett. Az élő fába is belekötött. Amikor disszidált, a felesége tudta meg utoljára. Miért disszidált? Mert börtön várt rá. Kirabolták az általános iskola kémiaszertárát…. Ja, ezt hallottam, és másnap a búcsúban félrészegen minden ünneplőbe öltözött járókelőt megkérdeztek, nem akar-e kémcsövet venni. A hülyék! A részegség nem a lélek vasárnapja, hanem a hülyeség álruhája. Nono! Aztán meg csodálkoztak, hogy lebuktak. És csak ezért akarták lecsukni? Nem. Eljárás folyt ellene. Megvert egy rendőrt. Rendőrt verni akkoriban államellenes bűncselekménynek számított. Ja. És azt hallottátok, amikor majd nem elagyabugyálta az apját? Nem. A Tiszában már erősen oltogatták a villanyt, jelezték a zárórát, elindultak hát haza. A Domi-fivérek, Má’, Szupi, meg a fasz tudja ki. Egyszer csak látnak egy imbolygó alakot közeledni. „Fiúk”, mondta jellegzetes orrhangján Sárga Má’, kár, hogy nem tudom olyan jól utánozni, „én ezt az alakot most megverem!” elkapta a grabancát, már emelte az öklét, hogy megüti., amikor hallja, hogy: „Jaj, fiam ne bánts!” „Ja, fater, te vagy az?” Jaj, annak, mán az örege sem volt egészen normális. Mért? A téglagyárban dolgozott egy időben, az irodán, de nem tudom, pontosan, hogy mit. Egyszer tréfából a táskájába csempésztek egy selyemtéglát, gondolták, majd másnap szentségelve keresi, ki tette? De nem történt semmi. Azután rájöttek, miért nem. Az öreg minden nap maga tett a táskájába egy, olykor két téglát, és hazavitte. Ebből a piros selyemtéglából rakatta ki a háza elejit! Igyunk még egy kört?! Igyunk! Pincér! Még egy kör lesz! Három pelkó, három sör? Igen! Máris!
És azt hallottátok, amikor meg akarta verni a topolyaiakat? Két faszi nézte a moziplakátot, Sárga Má’ meg a szokásos brancs álltak a néhai köpködőn, szotyiztak, azért hívták köpködőnek a korzó sarkát, várták, hogy történjen valami. „Fiúk, mi a faszt keres itt ez e két gyüttment?”.”, mondta Sárga Má’, „én ezeket most megverem. A többiek vállat vontak, eriggy, verjed, baz’meg. Odament a két csávó elé, és a filmekből ellesett karatemozdulatokkal hadonászni kezdett az orruk előtt. „Isá! Isá!”, üvöltözte. Azok meg csak bámultak rá, mint borjú az új kapura. Ki lehet ez a nyakigláb, vézna mitugrász majom?! Aztán az egyikük megelégelte a dolgot, és visszakézből úgy szájon vágta Sárga Má’-t, hogy háttal nekivágódott a nagyáruház kirakatának. Mesélték, úgy csorgott le, mint az olvasztott vaj. Még szerencse, hogy jó vastag az üvege, így nem tört be. Mikor föltápászkodott, odaszólt a barátainak: „Fiúk, menjünk innét, ezek nagyon erősek!” Még egy gyomorkeserűt a sörhöz? Mehet. Még három pelkót! Igyunk! Egészség’tekre! Egészségedre! Igaz, ami igaz, Sárga Má’ a Domi-fivérekkel meg a Szupival volt csak király! Ja, ők voltak a testőrei. Sárga Má’ belekötött valakibe, a többiek meg megverték. Hogy’ kötött bele! Hát például odament valakihez, meglökte a vállával, és megkérdezte, mit lökdösöl baz’meg, aztán már csattantak is a pofonok. Ha a Domi-fivérek ütöttek, utána már nem nagyon csattant semmi. Iszonyú erős kezük volt, tenyérrel ütöttek, nem is ököllel. Ököllel nem mertek, mert féltek, hogy meghal a szerencsétlen. Így is fölrepedt a bőr az arcán annak, akit telibe kaptak. No, meg az a Szupi is mekkora barom volt! Az meg kőművesként dolgozott, ha rájött a dili, operaáriákat énekelt óraszám. Képzelhetitek. Mint egy olasz, reneszánszkori pallér. A munkatársai megfenyegették, hogy beledugják a fejit a malteros teknőbe, ha nem hagyja abba. De nem hagyta, órák hosszat! Hogy honnan tanulhatta, el sem tudom gondolni. Ja, meg a nagybátyád, az is közéjük tartozott egy ideig, míg el nem kezdett komolyabban járni az ángyoddal. Ő meg a saját házában verte meg azt a, hogy is hívják, tudjátok, azt az agglegényt, ott lakik a Fekecs telepen. No, mindegy, nem jut eszembe a neve. Sötöbö! Ja, az volt a csúfneve, mert mindig azt mondta, hogy és a többi, és a többi! No azt. Addig verte, amíg mozgott, utána meg azért, hogy mozogjon. Kapott is érte tizenöt napot. Ja, a mamámnak meg azt hazudta, hogy terénen volt, mármint hogy vidéken, hogy a tengerre küldte a firma dolgozni. Jó kis tenger! És azt hogy’ magyarázta meg, hogy kopaszra nyírták? Azt hazudta, fogadásból tette, egy láda sörért. Jut eszembe, még egy kör? Jó de csak kissört! Jó, akkor három kissör meg három pelinkovác! Egészség’tekre! Egészségedre! És azt hallottátok, amikor a Sárga Má’-ék kiitták a Vadászt? Akkoriban addig nem zártak be a kocsmák, amíg volt vendég. Három nap és három éjjel vedeltek már, hétvége, tudjátok, nincs utánpótlás, kiittak mindent. Sört, bort, pálinkát, fölitták a vermut és likőrkészletet, szóval mindent. A pincérek már könyörögtek, hogy menjenek haza, nincs pia, hétfőig nem is lesz. A hátsó teremben ültek, ami csak valami pozdorjával volt elválasztva az áruház raktárától. Szomorkodtak, mint a háromnapos esős idő. Sárga Má’ kínjában addig-addig piszkálgatta a lábával ezt a félig elrohadt pozdorját, míg akkora rés nem keletkezett, hogy befért a keze. Benyúlt, és kivett egy liternyi kölnivizet. Lecsavarta a kupakját, meghúzta, és odaszólt a pincérnek: „Nem megyünk sehova! Fiúk, igyunk, ez is alkohol!” Még egy kör? Nem, itt a vége, fuss el véle, mennünk kell haza. Hát jó, akkor menjetek isten hírivel!
(Ha még egy sört ittunk volna, az én mesém is tovább tartott volna!)
Hozzászólás