"Mondjuk, ha, egyszer csak eltűnne az egyszerű szürke nadrágomból az egyik él,

Az bizonyíték volna, hogy termel a gonosz, de közben azért a jó is él" (Bocs)

Müller Péter Sziámi (sz. 1951) kerüljön ide mint költő. Mert az, aki érti a szavak mágiáját, költőnek nevezhető. Sőt: szólítható. Tevékenységi körei a költőségen túl számosak. Most épp egy színházi esemény koncepciógazda társrendezőjeként jeleskedett.

Akkor először lássunk egy kis részt a Müller Péter Sziámográfiából: 1980-ban, párizsi ösztöndíjaskodásból hazatérve Menyhárt Jenővel, Kis Lacival, vagyis az URH zenekarral vetettek szelet, s arattak vihart a magyarországi zenei és politikai közéletben. Az URH-szövegekkel új beszédmód ütötte fel fejét a honi rokkendroll-érában. Vagyis ekkor kezdődött el igazán ez az éra, melynek hajnalhasadásán a szoft vonulat hisztérikus elhatárolódásokkal konstatálta a Vad Oldal előtörését. A Szavazz rám és az Ismeretlen katona a rivaldafényen túlmutató folyamatokat indított el. Utóbbi opus virtuális, ámde annál szókimondóbb fenegyereke ("a halál az állam szolgálatában áll") a sittysutty testet öltött hazai underground ikonjává vált, a Bétaville pedig 1-2 generáció észheztérésének himnuszává ("Rémes hely, bérelj fel, munka nélkül vagyok, megbízhatsz bármivel").

Az azóta eltelt húsz évben MPSZ folyamatosan alkotott, versei dalszövegekként hozzáférhetőek, nem olvassák, de hallgatják és énekelik őket. Leges-legújabb kori magyar népdalok.

"Mindenkit ismersz, téged is mindenki ismer, ez az öröklét, ez az öregség" - ironizál én-állapotainak egyikéből az Olyan vagy!!! című lemez bevezető taktusaiban. Ez az anyag, bár 1994-ből való, nem csak az életmű organikus múlt idejeként fontos. Az ebben az időszakban termett triviálisnak tűnő felismerések mára felnőttségünk elfogadásának és a továbbélés irányvételeinek szempontjából aktuális megfogalmazások.

"Nem fekszem le, mert nem keltem fel, nem alszom, nem ébredek, /sose születtem, sohasem éltem, és még sohasem haltam meg."

Az Olyan vagy!!! szövegei három póluson pörögnek és egyensúlyoznak: a Katasztrófa című számban felsejlő mitikus pusztulásképpel és a gyermek-harcos énünket erőforrásként megéneklő Bajnokkal egy négydimenziós hármasoltár jobb és bal szárnyaiként, s középen a hit-kétely tengelyen kódolt üzenettel, a Bocsban.

A Katasztrófát elejétől a végéig idézem, a másik kettőből a számomra manapság legfontosabb, az egyik napról a másikra élni edzéstervhez kedvcsináló sorokat. Ez az életfilozófia még nem túl népszerű, de pár száz év!, és nagy jövőt jósolok neki a túlélési stratégiák sorában. "Kipp-kopp, kipp-kopp, jönnek a titkok, jönnek a fatális stratégiák", ahogy azt már előzőleg, a radikális mellérendelést téveszmésen a párválasztási technikára kiterjesztő Delia kisasszonnyal kapcsolatban már idéztem.

"A bajnok mit tehetett, a bajnak elébe ment,

pedig a zsebében nem is volt más csak a mágia.

Csak a mágia képes, a mágia mindenre képes,
a képes mágia zsebenciklopédia.

És voltak nála még varázsigék és hókuszpókuszok,

előtte próbák, amiket ki kell majd állnia.

A fejében meg egy emlék, arról, hogy mi volt még nem rég,

meg egy elképzelés, hogy mivé kell válnia. Ja.

Nézd őt, a bajnokot nézd meg őt, az abszolút elszánt kezdőt,

csak azt lesi mindig és mindenütt, hogy te mikor leszel már felnőtt.

Megszállottság a szívében, a kezében ezüst kard,

meg egy pár hamuban sült hatás, amit a tarsolyában tart.

Tartogatja az esetre, ha nagyon neki lenne keseredve,

vagy, ha elérhetetlenül messzinek tűnne a part.

(…)"

És voltak nála még varázsigék és hókuszpókuszok,

előtte próbák, amiket ki kell majd állnia.

A fejében meg egy emlék, arról, hogy mi volt még nem rég,

meg egy elképzelés, hogy mivé kell válnia. Ja.

Nézd őt, a bajnokot nézd meg őt, az abszolút elszánt kezdőt,

csak azt lesi mindig és mindenütt, hogy te mikor leszel már felnőtt.

Megszállottság a szívében, a kezében ezüst kard,

meg egy pár hamuban sült hatás, amit a tarsolyában tart.

Tartogatja az esetre, ha nagyon neki lenne keseredve,

vagy, ha elérhetetlenül messzinek tűnne a part.

(…)"

Katasztrófa

Ott már vége, de itt még tart,

mert minden, de minden relatív.

Az Eiffel torony még áll, de már reszket a Diadalív.

A Himaláját már magába fogadta a Marianna árok.

Emberek? Itt, ott még vannak, de már nincsenek köztük határok.

Aki sok jelet ismer, az sok képet ért,

de mit jelent az, hogy a világ véget ér?

Na jó, a villanás fénye még nem ért ide:

valaki látja- e már, és még megérti-e?

Vagy csak nézik, és azt gondolják,

Hogy valamiről, valahol megint készült egy fénykép,

ami az utókornak szól.

Katasztrófa, nagyon nagy érzés beismerem,

ledől egy templom, betör a fény, élvezd te is velem,

ha már az eredendő bűnt együtt éltem át veled,

az elkerülhetetlen büntetés legyen még nagyobb élvezet.

Nézd a világ változik, minden újra egyszerű:

letisztult formák, érvényes normák,

pár lángoló betű.

Ennyi az egész.

Az egész csupán pár be nem tartott parancsolat,

ránk szóltak, hogy mit ne tegyünk, de mi többre becsültük a kalandokat.

Katasztrófa, nagyon nagy érzés beismerem,

ledől egy templom, betör a fény, élvezd te is velem.

Ha már az eredendő bűnt együtt éltem át veled,

az elkerülhetetlen büntetés legyen még nagyobb élvezet.

Kiszáradt a tenger és kiszáradt a tó,

így már nemigen készül el a vers, ami mindenkinek szól,

Pompeiben a küldönc és a rajzfilmben Popej,

megdermednek megint, de már semmire sem int ez a jel.

Katasztrófa nagyon nagy érzés beismerem,

ledől egy templom, betör a fény, élvezd te is velem.

Ha már az eredendő bűnt együtt éltem át veled,

az elkerülhetetlen büntetés legyen még nagyobb élvezet.

Aki sok jelet ismer, az sok képet ért,

de mit jelent az, hogy a világ véget ér?

Na jó, a villanás fénye még nem ért ide:

valaki látja- e már, és még megérti-e?

Vagy csak nézik, és azt gondolják,

Hogy valamiről, valahol megint készült egy fénykép,

ami az utókornak szól.

Katasztrófa, nagyon nagy érzés beismerem,

ledől egy templom, betör a fény, élvezd te is velem,

ha már az eredendő bűnt együtt éltem át veled,

az elkerülhetetlen büntetés legyen még nagyobb élvezet.

Nézd a világ változik, minden újra egyszerű:

letisztult formák, érvényes normák,

pár lángoló betű.

Ennyi az egész.

Az egész csupán pár be nem tartott parancsolat,

ránk szóltak, hogy mit ne tegyünk, de mi többre becsültük a kalandokat.

Katasztrófa, nagyon nagy érzés beismerem,

ledől egy templom, betör a fény, élvezd te is velem.

Ha már az eredendő bűnt együtt éltem át veled,

az elkerülhetetlen büntetés legyen még nagyobb élvezet.

Kiszáradt a tenger és kiszáradt a tó,

így már nemigen készül el a vers, ami mindenkinek szól,

Pompeiben a küldönc és a rajzfilmben Popej,

megdermednek megint, de már semmire sem int ez a jel.

Katasztrófa nagyon nagy érzés beismerem,

ledől egy templom, betör a fény, élvezd te is velem.

Ha már az eredendő bűnt együtt éltem át veled,

az elkerülhetetlen büntetés legyen még nagyobb élvezet.

A társulat virtuális. Tagjai valóságosak. Az események megtörténtek. A szereplők önmagunkkal azonosak. A helyzetek: a mindennapi és az elvont, filozófiai, érzelmi, tudati valóságok toposzai. Szenvedéstörténet lenne, ha lenne történet. De csak képek vannak, melyeket egymásra montírozott a teremtő képzelet. S az egyre sokasodó rétegek alól felsejlik a dolgok titkos értelme.

"Az értelmed kettős értelem, a civilizáció túl tesz az életen”*

A legtöbbünknek, akik itt vészeltük át az elmúlt 40-50 évet - s nem próbáltunk elszabadulni, mert csak a gyökereinket veszthettük volna -, az alábbi idézet olyan, mint másoknak a Biblia némely sora. Nem mondom, hogy Müller Péter Sziámi lenne a mi Istenünk ("Isten vaaaagy” - alig artikulált üvöltés egy évtizeden keresztül)**, bár a transzcendens antropomorf megragadása mindig is kapaszkodót jelentett a hitéletben. (Nekünk is van hitünk. Mi a képzeletben hiszünk.) Müller Péter Sziámitól az ateista megközelítés alkatilag távol áll. Ő a szellemvilág, a különféle létszintek kutatója, ami implicit jelenti a természetfölöttinek mint felsőbb hatalomnak tételezését.

A Millenárison bemutatott színház műfajilag a mozgás- és esszészínház ötvözete. Ars poeticája a szerző, rendező mára kristályosodni látszó életfilozófiájából következik, s egyik mentora*** nyomán találóan az alábbi sorban lenne összefoglalható:

"Hiába van palotád Budán, Pestre jársz a boldogság után”.

Mai magyarul ez kb. ennyit tesz: senkinek sem könnyű, vagy: mindenkinek megvan a maga baja etc., etc. Közös a córesz. Ami a fenn- és lennben - ahogy másik mentorának**** mentora, Hermész Triszmegisztosz mondotta: "amint fenn, úgy lenn” - egyaránt közös: a létezés mint elrendelt gravitáció, mely iszonytató kötelékekkel a földhöz ragaszt, és megpróbál high-societystát és hajléktalant, szárnyaló szellemet és lelki szegényt egyaránt. Utóbbit az Írás szerint kevéssé, de hiszi a piszi.

Müller Péter Sziáminak újabb életmű-állomásához érkezett váratlanul a pályáját szemmel tartó közösség. Váratlanul, mert szinte észrevehetetlen volt, de nagydobra tuti nem lett verve, hogy min dolgozik mostanában. Valami mindig jár a fejében - közeli hozzátartozók, barátok, munkatársak ezt tudjuk, de hogy épp mi valósul meg ezekből, annak csak a Jóisten a megmondhatója, s hogy mér’ pont az - pláne! Juhász Kata, a Frenák Társulat tagja, s a mostani előadás koreográfusa mindenesetre behozta, a színházban mindig is szívesen gondolkodó Müller Péter Sziámi aktuális alkotói fókuszába a kortárs táncot, ami nyilván nem véletlenül sikerült neki, hiszen ennek az irányzatnak a formanyelve egyre inkább közelítve valamiféle elvont jelrendszerhez, mely lehetővé teszi a tapasztalatok újszerű szintézisét. A jelek, képek mindig is MPSZ alkotói eszköztárának bázisául szolgáltak, másrészről kreatív kutatásainak, aktivitásának terepéül.

A mostani előadás különleges érzékenységgel láttatja az egzisztenciális szükségszerűségekből mint tehetetlenségi erőből fakadó lehetséges létperspektívák lényegi azonosságát a materiális létformák látszólagos sokszínűségének dacára.

A Szép és a Szörnyeteg egy újabb víziójával gazdagodott a lestrapálhatatlan metafora. A létezés illanó fényének árnyékában felsejlő Fekete Lyuk gravitációjú nemlétezés mint bennfoglaló legnagyobb halmaz. Mondjuk. Vagy: a szerelem poklában felizzó váratlan vonzerő, a Halál mint a szabadulás lehetséges útja. Ez is régi muzsika, de új hangszerelésben mégis figyelemkeltő, és azért ott van a plusz, a tapasztalat egy bizonyos életkorban, hogy ezt is lehet. Végső kétségbeesésünkben. A mértéktelen nehézkedési erőt ellensúlyozandó, ha nem is feloldásként, de fellélegzésre időt adó tökéletes képekben jelennek meg az egyszeri emberi élet minden véget feledtető pillanatai, a MÁSIKra ismerés vakuvillanásai. A Sziámi-életmű jellegzetes vágóképei is visszajátszanak a korra mutálódva: nyitott sport-Merciben gurul be a Millenáris termébe a Végzet, a változatosság kedvéért férfi – a civilben világhírű illuzionista, Merlin Dávid - képében, a hajdani rendszerváltós URH-koncerten a közönség közé hajtó, megszelídített Zsigulis Rendőr sajátos parafrázisaként. Az illuzionista, Mr. Pornowskyt***** idéző gesztussal, azaz egy pisztolylövéssel tesz visszafordíthatatlanná (vissza minek is fordítandó?) folyamatot férfi és nő feloldhatatlan ellentmondásokban bővelkedő kapcsolatában.

Visszatérő elem a magyar kopogóssal kimorzézott dance macabre immár ******, mikor a szubkulturált tudatalattiból Jancsó is képbe kerül, főleg a Mitugrászok menyegzőjében, ahol az időben svenkelés mint dramaturgiai elv folyamatosan előhívja Müller Péter Sziámi filmes énjét is.
A köztes létben a földlakóknak, s fennebb, az angyaloknak csöppet sem könnyebb mozgást biztosító Nagy Animátor az előbbiek sorsában végzetként, utóbbiakéban pedig koreográfusként működik, ami a szabadságfok kimérését illetően, a szükségszerűség és rend szorításában gyakorlatilag azonos energiaszintet jelent. A biztonságos felfüggesztés és a még biztonságosabbnak tűnő földhöz ragasztottság állapotaiban közös a korlátozottság, lett légyen az fizikai, tudati vagy szellemi végkifejletű.

A társulat - amennyiben időkoordinátái megengedik a formáció ilyetén megnevezését - sajátos elemeket ötvöz: társadalomból kivetetteket, azaz hajléktalanokat, társadalmi státusukban vonzerőseket, színészeket, táncosokat, zenészeket és megfoghatatlanokat, mint például az énekeslányt, akinek hangja az egyórányi lelki és fizikai mozgásokból komponált képeket végül történetté - vagyis egy nem-történet emlékévé - artikulálja.

(Mitugrász Társulat, Millenáris, 2004. február 11.)

* URH, Ismeretlen katona

** koncerteken rendszeres rajongói beüvöltés

*** Seress Rezső

**** Dixi (Gémes János)

***** Mr. Pornowsky előkerül (zenés színház, budapesti Madách Színház, Zalaegerszeg )

****** Angyal az égre, ördög a falra (zenés színházi performance, Trafó)