hirdetés

A magyar futball halott

(Puskás Ferenc 1927-2006)

2006. december 8.
„Az utolsó pillanatban pimaszul arcukba nevetett, még hogy ezt a meccset nem lehet megnyerni! A halhatatlanság, az legalább döntetlen.” - Zilahy Péter írása a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain jelent meg 2006. november 17-én. Puskás Ferenc temetése 2006. december 9-én lesz.
hirdetés

          Mindenki tudja, aki ért a focihoz (úgy kb. kétmilliárd ember), – hogy a magyar futball halott. Nem most halt meg – állapota fokozatosan romlott, végül már magára sem ismert a kórházban – de a mai napon orvosi szempontból is halottnak nyilvánították. Akik látták, nem felejtik. Anyám – aki soha nem volt nagy futballrajongó – mesélte gyerekkoromban, hogy Puskásék egy kocsmázás után lementek a pályára, és a gólvonalra tettek egy sörösüveget, amit aztán Puskás tízből tízszer telibe talált a tizenegyesről vaksötétben. Nem nagy történet, de mint mondtam, anyám nem volt futballrajongó, és ez nem is lényeges most. Ami talán fontosabb ennél, hogy az elmúlt évszázadból mindenkinek van egy Puskás története. A spanyol anyukáknak is van Puskás története, és a német nagyiknak is. Azt például mindenki tudja, aki ért a focihoz (úgy kb. tízmillió magyar), – hogy az NSZK neki köszönhette a születését. Többek között – ezt illik mondani – mivel a futball csapatjáték.
          Tíz éves koromban Puskás hazajött, mindenki örült neki, nemcsak Kádárék. Akkor volt 54 éves, nem tudom, mond-e ez a szám valakinek valamit? Megbocsátottak neki nagy csinnadrattával, ő pedig kért egy zsíros kenyeret. Megbocsátotta neki az ország, hogy nem lehetett világbajnok, pedig a világ legjobbja volt. Nehéz ma már megállapítani, mit is bocsátottak meg, de megtették. Sokan lehetnek hálásak Puskás Öcsinek, Spanyolország többek között, ahová három Európa Kupát vitt haza az őrnagy elvtárs (miután átigazolt, dezertált, elgaloppozott, nézőpont kérdése). A Frankfurt elleni kupadöntőn négy gólt lőtt, a Benfica ellen csak hármat (ki is kaptak).
          Sörhasa volt, viccesen kacsázott a pályán, „ezt én is tudom” – szólt be a mellettem álló, de lehurrogták, aztán Puskás csinált valamit a labdával, és a stadion felhördült – erre vártak negyedszázada – Öcsi visszatért a fekete-fehér múltból, 1956-ból, amikor a világon mindenki ugyanazt a  meccset nézte. Azt a meccset, amit nem lehetett megnyerni. Mi voltunk az Aranycsapat.
          Amikor a nyolcvanas években Angliában jártam, sok ingyen sört kaptam bárhová mentem, csak annyit kellett mondanom: Puskás. Ez volt a jelszó. Azt jelentette: magyar vagyok. Egy távoli, gyarmati ország hősi fia. Az átlag angol két dolgot tudott Magyarországról: Puskás meg 56, de a másodiknál már elbizonytalanodott, hogy Bukarest Csehszlovákia vagy Jugoszlávia fővárosa volna. Viszont kívülről fújták a teljes aranycsapatot, ilyenkor én is meghívtam őket egy sörre. Elvégre a futball csapatjáték.
          A profik szerint a fociban – és sok minden másban – a győzelem a fontos. Futballista barátaim hülyének néznek, ha azt mondom – a játék a minden. Amatőrszemlélet. Néha hozzá teszik azért, hogy (többek között) a profizmus tette tönkre a mai futballt, ahol milliókért adják-veszik a játékosokat és a meccseket, és minden pillanatban kötelezően történik valami, különben átkapcsolnak a nézők. Pedig egyetlen pillanatról szól a játék, amire mindenki emlékszik. 1954-ben mi voltunk a legnagyobb hatalom a világon, mégis elvesztettük a meccset. Két évvel később mi voltunk a legkisebb hatalom a világon, és nyertünk. Egy mozdulatról szól az egész. 1956-ban az egész világ látta, és a világ nem akart hinni a szemének, az egész stadion fölhördült, mondhatni. Hiába ítéltek lest a bírók, a dicsőséget nem veheti el senki. Abban a pillanatban egy csapat volt az ország, ami oly ritka a magyar történelemben, mint a világbajnoki döntő. Ehhez persze kellett az ellenfél is, meg az amatőrszemlélet. Nekirohanni a tankoknak, ami nem teljesen szabályos. Erre nem számítottak. Abban a pillanatban, a magyar csapat kicselezte a Szovjetuniót. Sokan csak emiatt tudják, hogy létezik egy ilyen ország. Sokan csak Puskás miatt tudják, hogy élnek magyarok a Földön. Azt már kevesebben tudják, hogy Hungary, az Magyarország, és szinte senki sem tudja, hogy ki volt Purczeld Ferenc – de ki ne ismerné az Aranycsapatot? A világ bármely pontján betéve fújják a névsort: Puskás, Pelé, Beckenbauer, Cruyff, Maradona… a többi név nem jut az eszembe hirtelen. Csak arra emlékszem, hogy a magyar futball volt a legnagyobb.
          El kell temetni.
          Puskás Ferenc 18 évesen már válogatott volt, negyvenéves koráig focizott. Ő az olimpiai bajnok magyar csapat kapitánya. Bal lábas, ami úgymond, passzolt a rendszerhez. Öcsinek hívták, nem volt égimeszelő, én ütöttem volna, ha leöcsiznek, de ő az egész világ öcsije tudott lenni – ami nem csekélység. Kispesti proliból a Real Madrid csatára, négyszer volt spanyol gólkirály. A magyar és a spanyol bajnokságban több mint ötszáz meccsen, több mint ötszáz gólt lőtt.
          A mai nap (és még napokig) gyásznapra ébred Magyarország. (Többek között – mert a futball…) Emlékezni fognak sok szép mozdulatára, nehéz természetére, és a számolatlan boldog percre, amelyet ő okozott a világnak. Élőben, ismétlésben, legendában. Azt mondják, hajnaltájt magához tért, olyan villanásnyi időre, hogy a gépek sem észlelték, hiszen gyorsabban tudott indulni mindenkinél. Csinált valamit a bal lábával, a nővér éppen elfordult, és nem láthatta, a labda hogyan ível a fejek felett, átrepül a zászló közepébe vágott lyukon, és szétszaggatja a berni hálót. Az utolsó pillanatban pimaszul arcukba nevetett, még hogy ezt a meccset nem lehet megnyerni! A halhatatlanság, az legalább döntetlen.
          Ma sokfelé gyásznapot tartanak majd, gondolom azokban az angol kocsmákban is, ahol annak idején megfordultam. Emlékezni fognak Puskás Ferencre, és legendás bal lábára, amivel egy korszak száll a sírba, amikor a futball még játék volt és nem üzlet, és annak a játéknak ő volt a legnagyobb játékosa.

Zilahy Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.