A Magyar Rádió Ünnepi Könyvheti műsorairól
A Művészeti Főszerkesztőség munkatársát, Jósvai Lídiát kérdeztük
A Magyar Rádió és a MKKE között három éve termékeny az együttműködés, a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztősége folyamatosan közvetíti a rádióhallgatóknak a könyvhét eseményeit. Csütörtöktől vasárnapig két színpadon is folyamatosan jelen vagyunk, reggel kilenctől délután hatig, míg az utolsó napon egy színpadról sugárzunk műsort, délután öt óráig.
- 2003. június 13.
A kapcsolásaink negyven százalékában élő adást hallhatnak a nézők, míg az anyag többi részében előzetesen, de itt a könyvhéten rögzített interjúkat, beszámolókat hallhatnak. Célunk az volt, hogy a kortárs magyar irodalom egészéről nyújtsunk egy keresztmetszetet a hallgatóknak, tájékoztassuk őket az irodalmi élet mozgásairól, folyamatairól. Ennek érdekében szinte minden kiadó szépirodalmi témájú köteteinek szerzőjével igyekszünk beszélni. Fiatalabbaknak, idősebbeknek, határon innenieknek és határon túliaknak is igyekszünk teret nyújtani, hiszen az irodalom kortalan és a benne végbemenő folyamatok sem országhatárokhoz kötődnek.
A műsorok egyaránt hallhatók lesznek a Kossuth és a Bartók Rádióban is. Napközben többször kapcsoljuk élőben a Vörösmarty teret, de a könyvhéttel kapcsolatos anyagokat hallhatnak a 16 óra, a Gondolatjel, A mi időnk című műsorokban is. A Társalgó és az Irodalmi Újság is foglalkozik a témával.
A rádió már három hete készül a könyvhétre, hiszen a Kossuth Rádió adásaiban három hete hallhatók felolvasások könyvhétre megjelenő kötetekből, 11.30-tól és 20-30-tól, valamint a Bartók rádió Ez van című műsorában is három hete mutatjuk be ezeket a köteteket. A megjelent válogatások, gyűjteményes kötetek szerzőinek műveit a felolvasásokkal igyekeztünk bemutatni a hallgatóknak. Móricz Zsigmond, Márai Sándor, Füst Milán, Mándy Iván köteteit érzékítették meg arra avatott színészek.
Célunk az volt, hogy minél változatosabb, színesebb, izgalmasabb legyen megjelenésünk a könyvhéten.
Nem csupán a szerzőknek, hanem a kiadóknak is igyekeztünk teret biztosítani. Beszélgetni fogunk a CET, a Kalligram, a Makkabi képviselőjével, s a riportra eljönni nem tudó kiadókat köteteik bemutatásával igyekszünk megismertetni a közönséggel.
A részletes programszervezéssel négyen foglalkoztunk, Bán Magda, Glasits Sarolta, Kulcsár Katalin és jómagam, ugyanakkor a Művészeti Főszerkesztőség minden tagja nagy örömmel vág neki minden évben ennek a munkának, hiszen közös siker, ha a megvalósult eredménnyel a hallgatóink elégedettek lehetnek: ha részletes, átfogó képet kaphatnak a kortárs magyar irodalomról.
Hozzászólás