hirdetés

A menedék

2009. szeptember 8.
Orebič fölött állunk a ferencesek kolostoránál, irdatlan magasban, a hódítók gőgjével nézzük a szigeteket, de hátratekintve mindjárt alázatosabbak leszünk, a Szent Ilija ezres gerince dől ránk. Fönt vagyunk mélyen. - Reményi József Tamás másik városa Orebič.
hirdetés

Egy óriásbálna vesztegel a tengerszorosban, rajta apró turisták, a szemközti Korčulát fotózzák. A Silver Star beúszott idáig, olyan szűk a hely, hogy megfordulni csak egyhelyben tud, jó darabig eltart. Orebič fölött állunk a ferencesek kolostoránál, irdatlan magasban, a hódítók gőgjével nézzük a szigeteket, de hátratekintve mindjárt alázatosabbak leszünk, a Szent Ilija ezres gerince dől ránk. Fönt vagyunk mélyen. A dalmát tengerparti létnek alighanem ez a meghatározó élménye: beúszol, hátradőlsz, visszanézel, s a roppant vizek és hegyek közt lebegve felszabadultan aprónak érzed magad. A kolostor temetőkertjében hajdani hajóskapitányok mauzóleumai, ők voltak itt a közösség csúcsán, Orebič tőlük, velük lett tekintélyes hely egykor.

Orebič falu. Halászfalu és hajósmenedék, nélkülözi a dalmát kisvárosok eleganciáját, de léptéke, a miniatűr velencék bájának egyik titka itt is megejt, isten háta mögötti változatban. A sztráda ellenére többet kell autózni hozzá, mint Dubrovnikhoz, hiszen Stonnál elfordulva az egész Peljesac-félszigeten végig kell kanyarogni, helyenként észvesztő szerpentineken, vissza, nyugat felé (a pločei komp használhatatlan). De már ez a szerpentinút is az Orebič-érzet része, aranysakált rejtő erdeivel, olajligeteivel, dús szőlőivel. Az aranysakál ugyan csak virtuális élmény, látni nem látja soha senki, de magyar ember olvashatja Tolnai Ottót és Géczit, és akkor az a sakál (arany!) elpusztíthatatlanul ott él. A dingač, Peljesac bora  viszont minden háznál kapható (mióta Clinton beleszeretett, a boltokban sokszorosára ment föl az ára). Vöröse sűrű, mégsem fekszi meg a gyomrot és az elmét. A (fél)sziget pedig zöld, zöld és zöld, Parti Nagy emlegette szürke sziklái csak Korčula felől uralják… A várost sem a kövek, hanem a kertek jellemzik, mélyükön elbújnak a régi villák. A dalmát kultúrát itt nem a templomok és paloták őrzik, hanem ezek a kertek.

A dalmát szót egyébként lassan semmi sem menti meg, a fogalmat a horvátok tudatosan és következetesen betemetik, ma már a horvát tengerpartra hívnak a prospektusok… Pedig a külön dalmát világ nem múzeumi valóság. Még a hajdani vitorlásflotta dicsőségét sem a Tengerészeti Múzeumban érezzük át igazán, hanem a láthatáron föl-alá vonuló hajók látványában, Mljet (a hajótörést szenvedett Szent Pál-i Melita) és a Korčulával épp eltakart odüsszeuszi sziget, Lastovo közelségében. Az utóélet patinája vonja be Orebičet, az egykori funkciók szerény méltósága. És persze a dél békéje.

A túlzsúfolt Isztria és a Kvarner-öböl zsibvásáros fürdőtelepeivel ellentétben Orebič élhető hely. Valószínűleg nem sokáig. A szárazföld felől épül a viadukt, néhány elkészült oszlopláb máris ránehezedik a vidékre. Egy-két éve kora esténként órákig nézegethettük az öregek golyójátékát, a bocsanyét (a nevét Balázs Attilától tudjuk), itt nem nyomta el a lakodalmas rock délszláv változata a játékosok szóváltásait. Idén viszont nem láttam őket. A nyugalmazott kapitányoknak most vajon milyen síremlék dukál? Meglehet, ma sem kevésbé önérzetes építményeket kapnak, mint elődeik itt, a ferences sírkertben. Lepillantunk, a Silver Star megfordult, elindult Mljet felé. A turisták átmentek a túlsó oldalra, továbbra is Korčulát fotózzák.

R. Lajkó Györgyi felvételei

Reményi József Tamás

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.