hirdetés

A „Mészöly-kisugárzás" elevensége

2017. december 4.

December 1-én, a Mészöly Miklós Egyesület éves rendezvénysorozatának egész napos konferenciáját délutáni kerekasztal-beszélgetés zárta. A résztvevők Bagi Zsolt, L. Varga Péter, Szilasi László és Vásári Melinda voltak. - Ott jártunk.

hirdetés

December 1-én, a Mészöly Miklós Egyesület éves rendezvénysorozatának szervezésében egész napos konferenciával, és egy délutáni kerekasztal-beszélgetéssel várta az érdeklődőket a Petőfi Irodalmi Múzeum. A beszélgetést megelőző konferenciát már csak azért is érdemes megemlíteni, mert az ott elhangzott előadások – főként az utolsó, mely némiképp lezáratlanul maradt – észrevételeinek tematikus pontjai többször is visszatértek a kötetlen hangvételű diskurzusban.

A Mészöly-féle prózavilág kimeríthetetlenségét bizonyíthatja az is, hogy amikor megérkeztem a délutáni kerekasztal-beszélgetésre, már javában az utolsó szekció vitájának kellett volna zajlania, azonban a terembe belépve Szolláth Dávidnak, a PTE Irodalomtudományi Doktori Iskola óraadójának, a Jelenkor folyóirat szerkesztőjének előadása fogadott. Szolláth épp a nemrégiben kiadott, Mészöly és Polcz Alaine levelezését tartalmazó kötet kontextusában beszélt a házaspár munkakapcsolatáról, annak hatásáról az író prózájára, továbbá kiemelten foglalkozott a nemi szerepek stilisztikájának kérdésével is. Sokunk sajnálatára azonban nem tudott az előadása végére érni. A program sűrűsége miatt a szervezők vették át a mikrofont, nyugtatva a kissé csalódott közönséget, hogy a kerekasztal-beszélgetés utáni vita idejében bátran kérdezhetnek majd az előadótól. Ez a rövid csúszás azonban már engem is kíváncsivá tett a kezdődő diszkusszióra, hiszen az előadás nyitottan maradt kérdései olyan lehetséges tónusát mutatták fel a Mészöly-irodalomnak, amellyel addig nem találkoztam.

A szerző fotója

A gyors helycsere után elkezdődő kerekasztal-beszélgetés négy meghívottja közül csak hárman tudtak jelen lenni, Vásári Melinda az ELTE ÁITK doktorandusza, hiányzott a társalgásról. Azonban jelenlétét mintegy pótolva, egy vitaindító esszét küldött A korszerűtlen Mészöly aktualitása címmel, amelyet L. Varga Péter az ELTE ÁITK tudományos munkatársa olvasott fel. Vásári a már-már tudományos alaposságú, ugyanakkor személyes hangvételű esszéjében először az elmúlt évtizedek horizontján foglalta össze a Mészöly-recepció alakulását. Írásában kiemelte, hogy a pénteki ülésnek azért is tulajdoníthatunk nagy jelentőséget, mert utoljára 2004-ben volt olyan konferencia, amely Mészöly életművét helyezte a középpontba. Állítása szerint azonban mindez nem jelenti azt, hogy az elmúlt évtizedben ne születtek volna olyan kutatások, amelyek magas szinten tárgyalták az író munkásságát. Mészöly és Ottlik kapcsolata, a két szerző írásainak és alakjának a kultusztól való megszabadítása, Mészöly írásainak újraolvasása a '90-es évek irodalomelméleti belátásai mentén mind kiemelt pontjai voltak az elmúlt évek tudományos kutatásainak. Vásári szerint észrevehető, hogy a kritikai diskurzus 2015-től élénkült meg újra Mészöly prózájával kapcsolatban. Esszéjében hangsúlyozta, hogy Mészöly művei közül a Film az egyik legtöbbet elemzett írás, ugyanakkor több új lehetséges (pl. az irodalmi kartográfia elmélete felőli) olvasási módot ajánlott fel az egyes novellák esetében. Zárásként írásában azt is megjegyezte, hogy nem csak a számos tudományos munka bizonyítja Mészöly hatását a kortárs irodalomra, de az is, hogy irodalmi beszélgetéseken kortárs íróink is egyre gyakrabban szólalnak meg az életmű vonatkozásában.

Miután L. Varga Péter felolvasta az izgalmas szempontokat felvonultató esszét, Szilasi László irodalomtörténész szólalt meg először ahhoz kapcsolódva, hogy szerinte milyen mértékben mutatkozik meg Mészöly eleven hatása a kortárs prózában a fiatalabb, épp induló generáció írásaiban. Megjegyezte, hogy a Horváth Péter ösztöndíj program keretei között rendszeresen olvassa a beérkező friss prózákat, és egyértelműen érzi Mészöly hatását az írásokban. Ehhez kapcsolódott L. Varga Péter egyik későbbi megszólalása is, aki szerint a kortárs irodalomban – bár a prózanyelvben valóban érezhető a Mészöly-hagyomány jelenléte – az a fajta precizitásra és pontosságra törekvő igény, amely Mészölynél megvolt, nincs jelen ilyen tudatosan a mai, induló generáció szövegeiben. L. Varga egyedül Gazdag József 2004-ben megjelent Kilátás az ezüstfenyőkre című kötetét vetette fel, amely ehhez a kimunkált prózastílushoz nem csak közelített, de minimalizálni is igyekezett.

A délután során a résztvevők személyes Mészöly-élményei sem maradtak el, így Szilasi megjegyezte, hogy hozzá inkább a kései Mészöly-próza áll közelebb, amely a Megbocsátás című regénnyel indul, majd az egyetemista évek élményei közül elevenített fel egy kedves emléket. Egyetemi hallgatóként két specializáció volt rá nagy hatással: az egyik Vörösmarty kései töredékeivel, a másik pedig Mészöly prózájával foglalkozott. Meglátása szerint Mészöly írásai méltó társai voltak az egyszerűnek korántsem nevezhető kései Vörösmarty töredékeknek. Szilasihoz hasonlóan L. Varga is már az egyetemi évei során foglalkozott az író munkásságával, elsősorban a Filmmel, a medialitás kérdései felől közelítve a regényhez. Bagi Zsolt pedig a már-már véletlenül megrendezett Nádas-Mészöly konferenciáról szolgált egy humoros történettel, miszerint a többször emlegetett 2015-ös Pécsi tudományos ülés (Pontos észrevételek. Mészöly Miklóstól Nádas Péterig és vissza) valójában szinte a véletlennek volt köszönhető, tehát (tudatosan) semmilyen diskurzusalapító célzata nem volt az eseménynek akkoriban.

A beszélgetés tematikus csomópontjai a továbbiakban is egyrészt a hagyomány- és hatástörténet, másrészt pedig az irodalomtörténet számára még járatlan utak kutatása köré összpontosultak. Bagi megjegyezte, hogy szerinte ma már talán kevésbé fontos kérdés az önreferencialitás Mészöly szövegeiben, sokkal érdekesebbnek találná a prózatechnika újabb szempontjait felvetni, hiszen az írások sűrűsége számtalan értelmezési lehetőséget kínál fel. Majd a hatástörténet kapcsán megjegyezte, hogy a hatvanas évek végétől egészen a hetvenes évek elejéig Mészöly és Nádas egyfajta írói kooperációban írtak novellákat, és hogy ebben a munkaviszonyban szerinte nagy nehézséget okozna annak kiderítése, hogy a megszületett szövegek esetében ki hatott kire. Meglátása szerint ezeket az írásokat kétszerzős műveknek is lehetne tekinteni. Ennek kapcsán később ki is fejtette, hogy mester és tanítványa viszonyról csak Nádas esetében lehet beszélni. Ottlikkal összevetve még kiemelte, hogy Ottliknak nagy hatása volt a hetvenes években induló generáció számára – főként Esterházyra – de a magyar nyelvet nem Ottlik, hanem Mészöly változtatta meg. Mészöly a korábbi kedélyes prózanyelvet kimért pontosságra cserélte, amely változásnak jelentőségét Kosztolányi szövegeinek nyelvi teljesítményéhez mérte.

A délutáni program zárásaként Szolláth Dávid is kifejthette befejezetlen előadása utolsó gondolatait, miszerint Polcz Alain és a hozzá kapcsolódó dilettantizmus kérdése, továbbá a politikai kontextus milyen módon hathatott a Mészöly-próza alakulására. Ezek a zárógondolatok keretet adtak az eseménynek, és rámutattak arra, hogy Mészöly szövegeinek újraolvasása termékeny belátásokhoz vezethet mind a hagyománytörténet, mind pedig a kortárs irodalom- és kultúratudományi elméletek vonatkozásában.

December 1-én, a Mészöly Miklós Egyesület éves rendezvénysorozatának szervezésében egész napos konferenciával, és egy délutáni kerekasztal-beszélgetéssel várta az érdeklődőket a Petőfi Irodalmi Múzeum. A beszélgetést megelőző konferenciát már csak azért is érdemes megemlíteni, mert az ott elhangzott előadások – főként az utolsó, mely némiképp lezáratlanul maradt – észrevételeinek tematikus pontjai többször is visszatértek a kötetlen hangvételű diskurzusban.
A Mészöly-féle prózavilág kimeríthetetlenségét bizonyíthatja az is, hogy amikor megérkeztem a délutáni kerekasztal-beszélgetésre, már javában az utolsó szekció vitájának kellett volna zajlania, azonban a terembe belépve Szolláth Dávidnak, a PTE Irodalomtudományi Doktori Iskola óraadójának, a Jelenkor folyóirat szerkesztőjének előadása fogadott. Szolláth épp a nemrégiben kiadott, Mészöly és Polcz Alaine levelezését tartalmazó kötet kontextusában beszélt a házaspár munkakapcsolatáról, annak hatásáról az író prózájára, továbbá kiemelten foglalkozott a nemi szerepek stilisztikájának kérdésével is. Sokunk sajnálatára azonban nem tudott az előadása végére érni. A program sűrűsége miatt a szervezők vették át a mikrofont, nyugtatva a kissé csalódott közönséget, hogy a kerekasztal-beszélgetés utáni vita idejében bátran kérdezhetnek majd az előadótól. Ez a rövid csúszás azonban már engem is kíváncsivá tett a kezdődő diszkusszióra, hiszen az előadás nyitottan maradt kérdései olyan lehetséges tónusát mutatták fel a Mészöly-irodalomnak, amellyel addig nem találkoztam.
A gyors helycsere után elkezdődő kerekasztal-beszélgetés négy meghívottja közül csak hárman tudtak jelen lenni, Vásári Melinda az ELTE ÁITK doktorandusza, hiányzott a társalgásról. Azonban jelenlétét mintegy pótolva egy vitaindító esszét küldött A korszerűtlen Mészöly aktualitása címmel, amelyet L. Varga Péter az ELTE ÁITK tudományos munkatársa olvasott fel. Vásári a már-már tudományos alaposságú, ugyanakkor személyes hangvételű esszéjében először az elmúlt évtizedek horizontjában foglalta össze a Mészöly-recepció alakulását. Írásában kiemelte, hogy a pénteki ülésnek azért is tulajdoníthatunk nagy jelentőséget, mert utoljára 2004-ben volt olyan konferencia, amely Mészöly életművét helyezte a középpontba. Állítása szerint azonban mindez nem jelenti azt, hogy az elmúlt évtizedben ne születtek volna olyan kutatások, amelyek magas szinten tárgyalták az író munkásságát. Mészöly és Ottlik kapcsolata, a két szerző írásainak és alakjának a kultusztól való megszabadítása, Mészöly írásainak újraolvasása a ’90-es évek irodalomelméleti belátásai mentén mind kiemelt pontjai voltak az elmúlt évek tudományos kutatásainak. Vásári szerint észrevehető, hogy a kritikai diskurzus 2015-től élénkült meg újra Mészöly prózájával kapcsolatban. Esszéjében hangsúlyozta, hogy Mészöly művei közül a Film az egyik legtöbbet elemzett írás, ugyanakkor több új lehetséges (pl. az irodalmi kartográfia elmélete felőli)  olvasási módot ajánlott fel az egyes novellák esetében. Zárásként írásában azt is megjegyezte, hogy nem csak a számos tudományos munka bizonyítja Mészöly hatását a kortárs irodalomra, de az is, hogy irodalmi beszélgetéseken kortárs íróink is egyre gyakrabban szólalnak meg az életmű vonatkozásában.
Miután L. Varga Péter felolvasta az izgalmas szempontokat felvonultató esszét, Szilasi László irodalomtörténész szólalt meg először ahhoz kapcsolódva, hogy szerinte milyen mértékben mutatkozik meg Mészöly eleven hatása a kortárs prózában a fiatalabb, épp induló generáció írásaiban. Megjegyezte, hogy a Horváth Péter ösztöndíj program keretei között rendszeresen olvassa a beérkező friss prózákat, és egyértelműen érzi Mészöly hatását az írásokban. Ehhez kapcsolódott L. Varga Péter egyik későbbi megszólalása is, aki szerint a kortárs irodalomban – bár a prózanyelvben valóban érezhető a Mészöly-hagyomány jelenléte – az a fajta precizitásra és pontosságra törekvő igény, amely Mészölynél megvolt, nincs jelen ilyen tudatosan a mai, induló generáció szövegeiben. L. Varga egyedül Gazdag József 2004-ben megjelent Kilátás az ezüstfenyőkre című kötetét vetette fel, amely ehhez a kimunkált prózastílushoz nem csak közelített, de minimalizálni is igyekezett.
A délután során a résztvevők személyes Mészöly-élményei sem maradtak el, így Szilasi megjegyezte, hogy hozzá inkább a kései Mészöly-próza áll közelebb, amely a Megbocsátás című regénnyel indul, majd az egyetemista évek élményei közül elevenített fel egy kedves emléket. Egyetemi hallgatóként két specializáció volt rá nagy hatással: az egyik Vörösmarty kései töredékeivel, a másik pedig Mészöly prózájával foglalkozott. Meglátása szerint Mészöly írásai méltó társai voltak az egyszerűnek korántsem nevezhető kései Vörösmarty töredékeknek. Bagi Zsolt, a PTE oktatója és L. Varga Péter szintén izgalmas anekdotákkal szolgált. Szilasihoz hasonlóan L. Varga is már az egyetemi évei során foglalkozott az író munkásságával, elsősorban a Filmmel, a medialitás kérdései felől közelítve a regényhez. Bagi Zsolt pedig a már-már véletlenül megrendezett Nádas-Mészöly konferenciáról szolgált egy humoros történettel, miszerint a többször emlegetett 2015-ös Pécsi tudományos ülés (Pontos észrevételek. Mészöly Miklóstól Nádas Péterig és vissza) valójában szinte a véletlennek volt köszönhető, tehát (tudatosan) semmilyen diskurzusalapító célzata nem volt az eseménynek akkoriban.
A beszélgetés tematikus csomópontjai a továbbiakban is egyrészt a hagyomány- és hatástörténet, másrészt pedig az irodalomtörténet számára még járatlan utak kutatása köré összpontosultak. Bagi megjegyezte, hogy szerinte ma már talán kevésbé fontos kérdés az önreferencialitás Mészöly szövegeiben, sokkal érdekesebbnek találná a prózatechnika újabb szempontjait felvetni, hiszen az írások sűrűsége számtalan értelmezési lehetőséget kínál fel. Majd a hatástörténet kapcsán megjegyezte, hogy a hatvanas évek végétől egészen a hetvenes évek elejéig Mészöly és Nádas egyfajta írói kooperációban írtak novellákat, és hogy ebben a munkaviszonyban szerinte nagy nehézséget okozna annak kiderítése, hogy a megszületett szövegek esetében ki hatott kire. Meglátása szerint ezeket az írásokat kétszerzős műveknek is lehetne tekinteni. Ennek kapcsán később ki is fejtette, hogy mester és tanítványa viszonyról csak Nádas esetében lehet beszélni. Ottlikkal összevetve még kiemelte, hogy Ottliknak nagy hatása volt a hetvenes években induló generáció számára – főként Esterházyra – de a magyar nyelvet nem Ottlik, hanem Mészöly változtatta meg. Mészöly a korábbi kedélyes prózanyelvet kimért pontosságra cserélte, amely változásnak jelentőségét Kosztolányi szövegeinek nyelvi teljesítményéhez mérte.
Majd a diskurzus ezen pontján a szervezők megnyitották a beszélgetést a közönség számára is. A hozzászólások aktivitása mutatta, hogy az egész napos esemény és a délutáni beszélgetés témája valóban megszólította és foglalkoztatta is a hallgatóságot. A délutáni program zárásaként pedig Szolláth Dávid is kifejthette befejezetlen előadása utolsó gondolatait, miszerint Polcz Alain és a hozzá kapcsolódó dilettantizmus kérdése, továbbá a politikai kontextus milyen módon hathatott a Mészöly-próza alakulására. Ezek a zárógondolatok keretet adtak az eseménynek, és rámutattak arra, hogy Mészöly szövegeinek újraolvasása termékeny belátásokhoz vezethet mind a hagyománytörténet, mind pedig a kortárs irodalom- és kultúratudományi elméletek vonatkozásában.

Sebesi Viktória

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.