hirdetés

A ruszin történelem csontvázai

Maros Krajnak: Carpathia, Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2016, ford.: Böszörményi Péter

2016. május 27.

Maros Krajnak első regénye az elöregedő, elnéptelenedő ruszin kisebbség régiójának allegorikus terét járja be. Hömpölygő, szabad asszociációkra épülő, lineáris idősíkokat leromboló prózája valahol a történelmi regény és a mágikus realista elbeszélői technika ötvözete. - Maros Krajnak Carpathia című regényéről Forgách Kinga írt kritikát a könyvfesztiválra. Újraolvasásra ajánljuk.

hirdetés

Maros Krajnak első regénye az elöregedő, elnéptelenedő ruszin kisebbség régiójának allegorikus terét járja be. Hömpölygő, szabad asszociációkra épülő, lineáris idősíkokat leromboló prózája valahol a történelmi regény és a mágikus realista elbeszélői technika ötvözete. Olyan írás ez, melyben kavarognak a terek, az idők, az emlékek és a szürreális történések. Az olvasónak nincs semmilyen fogódzkodója, amiben megkapaszkodhatna. Együtt sodródik az értelmezhetetlennel.

A 2011-ben kiadott kötet, a lengyel és cseh fordítás után most magyarul is olvasható. A Carpathia nagy sikereket ért el, hiszen annak ellenére, hogy ez a szerző első könyve, megkapta a legrangosabb szlovák irodalmi elismerést, az Anasoft Litera díjat. Sajátos nyelvezete és írástechnikája mellett azt is értékelték a műben, hogy egy regionálisan fontos témát dolgozott fel. Krajnak egyébként 1972-ben született, Szlovákia ruszinok lakta területén, így talán nem is csoda, hogy írásainak központi problémájává vált a ruszin kultúra küzdelmes létezése. A Carpathia egy laza trilógia első része, megjelenését az Entropia és az Informácia publikálása követte.

A regény a lengyel, cseh és szlovák határon létrejött ruszin régióban, s annak öt zónájában játszódik. Főszereplőnk és egyben narrátorunk szülőföldjére hazatérve járja be ezeket a zónákat. Az olvasó vele együtt vándorol múltban és jövőben, valóságban és képzeletben, reálison és szürreálison át. Nem kertelek: A Carpathia nagyon nehéz olvasmány. Úgy meséli el az alapvető problémákat; a második világháborús traumákat, az egyre terjedő asszimilációtól való félelmet, és az emigráció okozta sújtásokat, hogy mindeközben valójában semmit sem mond ki. Az egész regényben egyetlen egyszer sem olvasható a ruszin szó. A befogadó csupán néhány utalásból tájékozódhat, ám valószínű ezek az apró jelzések sem mindenki számára nyilvánvalóak.

A ruszin nép a mai napig küzd saját függetlenségéért, jogaiért és kultúrájáért, ám eddig úgy tűnik, reménytelenül. Ukrajna még kisebbségi népcsoportként sem hajlandó elismerni, Szlovákiában jogaik állandóan sérülnek, holott saját nyelvvel, liturgiával, folklorisztikus hagyományokkal rendelkezik. Maros Krajnak könyve voltaképpen a társadalmi, morális és kulturális történéseket diagnosztizálja, a feszültségeket, a problémákat, a múlt sebeit és a jelen kilátástalanságát dokumentálja. „Azzal folytatom, hogy a mi zónabéli nemzetünk talán vándor népek, kereskedők és katonák, menekülő konvertiták véletlenszerű keveréke, akik sohasem telepedtek le itt hosszabb időre. Csak elrejtőzni jöttek, és hogy most erről a területről mi is hamarosan eltűnünk, hogy teljesen kiveszünk, az tulajdonképpen nem más, mint a rég megírt, igazságos sorsunk.”

Vannak a regényben valós szereplők, akik arra hivatottak, hogy utaljanak a ruszin gyökerekre. Ilyen például Andy Warhol, akinek szülei köztudottan ruszinokhoz tartozó lemkók voltak, csak éppen kivándoroltak Amerikába. Aztán ott van Andrij Pysanskyj is, a híres remete és Gotthard Heinrici, második világháborús generális is. A valóban létező karakterek mellett pedig, elsősorban a szlovák olvasók, reális tereket is felismerhetnek. A Különleges Városnak nevezett allegorikus település például Svidník jegyeit hordozza. Ezek azonban csak elenyésző tájékozódási pontok, a hangsúly a nagyszabású víziókon van, melyekbe Krajnak beépítethetett néhány folklorisztikus mesét és mondát is.

És itt jön képbe a mágikus realizmus hagyománya, mely a legváratlanabb pillanatokban, mégis magától értetődően viszi el az elbeszélést szürreális irányba. A vándorlást a maga természetességében egészítik ki ezek a nagyszabású víziók: a pásztor önálló életet élő, bokára tekeredő szőrfonatai, a szarvas agancsai között rekedt fényes gömbvillám, vagy a Sátán halálának leírása.

Nehéz eligazodni ezek között az események között. Krajnak valószínűleg a szabad asszociációjára hagyatkozva írhatta meg ezt a könyvet, melyben nem találni vezérfonalat, csak vissza-visszatérő szimbólumokat, tereket, idősávokat. Egyfajta oszcilláló időt teremtett meg, mely össze-vissza ugrál, kileng, majd újra és újra visszatér eredeti helyére. Ez lenne a szülőfalu, Helena faluja és egy nagyon bizonytalan, képlékeny jelen idő. „Mindig megállok itt, ha erre járok. Itt születtem. Én vagyok az egyetlen, akit a forrás magához enged. Egy szem fia vagyok. A forrás az apám és az anyám. Percekig álldogálok, elnézve, ahogy a víz a mélyből felbugyog.” Ez az időben való folyamatos ugrálás végleg elveszetté teszi az olvasót. Másik következménye, hogy elmossa élet és halál határát. A halottak visszatérhetnek, az idő visszafordulhat, az emlékezés jelenné teheti a múltat, vagy kivetítheti a jövőt.

A halottak pedig mindenhol ott vannak. Állatok holttestei és emberi maradványok, csontok, belek, testi váladékok színezik pirosra az írás szövetét. „Eszembe jutnak az én csontvázaim. Mellettük is lehetett üzenet, amely reménytelenül beleveszett a sokévnyi bükkavarba.” Minden sorban valahol megbújik a halál. Ettől nagyon nyomasztóvá válik ez a par excellence kísérteties történet. Az otthontalanság érzése az összes bejárt teret jellemzi, s még ráadásul magát a szöveg struktúráját is. Bolyongás, elveszettség és bizonytalanság: ez az olvasó alapélménye az elsőtől az utolsó sorig. „Még egyszer körbepillantok a faluban, hogy egész biztos lehessek benne: nem igazán tudom meghatározni, hova tartozik.” 

S az egyik, talán legjellemzőbb motívum, mely keresztül-kasul átszövi az egész regényt: az éles bomba szimbóluma. A főszereplő utazása során végig arra törekszik, hogy üres bombákat találjon a háborús maradványok között, ám ez a vágya beteljesületlen marad. A ruszin zónákban minden egyes megmaradt bomba éles. Bármikor, bárhol robbanhat.

Az egész regényt végigkísérő, szinte elviselhetetlenül nyomasztó feszültség abból ered, ahogy látjuk, hogyan keresi egy modern ember történelmi, kulturális, nyelvi gyökereit egy traumatikus múltban, s egy kihalással fenyegető jövőben. A magyar olvasónak nehezebb ezekkel a problémákkal azonosulni, hiszen a nehezen befogadható könyv nem kevés háttértudást igényel. Számunkra az elveszettség, a gyökértelenség és otthontalanság érzése marad a meghatározó élmény a könyv elolvasása után.

Maros Krajnak: Carpathia, Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2016, 74 oldal
Ford.: Böszörményi Péter

 

Forgách Kinga

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.