hirdetés

Németh Gábor: A szenvtelenség szenvedélye

Halász Rita írásairól

2017. december 17.

Nagyon sokat tud a testről. A testről mint élvező szerkezetről, és mint a lélek siralomházáról. Ám sehol semmi siránkozás. Ugyan a fájdalom érdekli megszállottan, mégis, mintha az öröm szükséges, de nem elégséges feltételeként tanulmányozná. – A hónap szerzője, Németh Gábor Halász Rita írásairól.

hirdetés

Nem győzöm elégszer idézni: „ma mindenki tud írni, aki ráér", írta Kornis, nyilván éppen maga is ráért, vagy húsz évvel ezelőtt. Az ügyesség azóta kimaxolva, úgyhogy lenulláztuk, az a minimum, hogy ügyes vagy, azért neked nem jár csokoládé. Az ügyetlenségért kell küzdeni, valahogy elérni, hogy a mondatok valóban megtörténjenek, ne a konyhakész nyelv rendelje el őket, valahogy kikerüljék az evidenciákat. Hogy a szavakról elhiggyük, behelyettesíthetetlenek. Még annak sem könnyű, aki gyárilag bárdolatlan, arról nem is beszélve, aki csillagos ötös volt fogalmazásból. Nehéz a született rendesnek, nehéz annak, aki igyekszik betartani a szabályokat.

Amúgy persze – ma már alig ér rá valaki. Írásból ugyanis nem lehet megélni, két napig dolgozol egy tárcán, és a honort elviszi egyetlen könnyelmű parkolás a belvárosban.

Halász Rita sem ér rá.

Triplán van polgárilag elfoglalva, művészettörténész, tanár és anya, három főállásban. Ilyenkor előfordul, hogy két téboly között, az ebédszünetben, őrülten hiányzik a Parnasszus. Mégsem kapkodta el. Nem sürgős a sriftstelleráj. Pedig - nem kérdeztem, de föltételezem – nyolcadikban valószínűleg fölolvasták a dolgozatait. Van a magyartanárnak az az apró, győzelmes pillantása, amit az osztályon végighordoz, finoman lebegtetve a fogalmazásfüzet szárnyait, hogy lám-lám, ha igyekszünk, így is lehet. Így is mehetne, pupákok. Megint a Halászé lett a legjobb. Szerintem elvörösödött, alig bírhatta hallgatni.

Mi van, ha másról szól a Kornis-mondat? Mi van, ha valójában azt jelenti, az tud írni, aki rá ér, aki megérik rá, föltételezve, hogy az íráson ezúttal nem a szórakoztatóipari tevékenységet, hanem a létezésszakma gyakorlását értjük.

Halász Rita rá ért.

Sokaknak több kötet kell, hogy igazán a saját hangjukra találjanak, ő a kezdettől másokéval összetéveszthetetlen írásokat publikál, mintha az első könyveit a fiókban rejtegetné. Pedig a nyelvet, amit használ, tilalom és lemondás formálta. Alig enged meg magának valamit. Az írást áthatja a szenvtelenség szenvedélye. Egyes szám elő személyben, többnyire örök-jelenidőben szól, mégis tartózkodó, az elbeszélő úgy néz a saját életére, mintha valaki másét nézné a Híradó moziban. Jeges szubjektivitás. Halász Rita prózája kíméletlenül alapos leltár, az érzések, az érzelmek és az érzetek éppolyan egyformán dolgok, ahogy a tárgyak vagy az események*. Ettől ezek a hűvösen józan szövegek belülről kezdenek izzani, remegni. Nagyon sokat tud a testről. A testről mint élvező szerkezetről, és mint a lélek siralomházáról. Ám sehol semmi siránkozás. Ugyan a fájdalom érdekli megszállottan, mégis, mintha az öröm szükséges, de nem elégséges feltételeként tanulmányozná. Mostanában mintha elmozdulna a kitettebb fikció felé, a látomásos próza irányába. (Herman Wörtlich: A férfi, akinek három szava volt, Prae, 2017/ október). Készülő regénye istenkísértő vállalkozás: egy kortárs szent életének legendáriuma. Eddig három részlet jelent meg belőle: a Herminamező (Jelenkor, 2017. november), a Magyarországi Szent Fruzsina naplóbejegyzései (Tiszatáj, 2017. október) és a Magdolna gyapja (Alföld, 2017/október). Rezignált egzaltációk, józan eksztázis, a védjegyévé váló, megátalkodottan adagolt mértékletességgel.

* Halász Rita: Negyedik emelet (Jelenkor); Halász Rita: 4711 (Jelenkor); Halász Rita: Jó tudni (Látó); Halász Rita: Triptichon (Hévíz / Litera); Halász Rita: Pelikán (Litera)



Németh Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.